Duplájára nőtt az egyházak jelenléte a szociális területen

Átadták a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió pszichiátriai betegeknek kialakított nappali ellátóintézményét Kaposváron szerdán. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az eseményen hangsúlyozta: 2010 óta duplájára nőtt az egyházak jelenléte a szociális területen.

Soltész Miklós közölte, az egyházak 13 évvel ezelőtt a feladatok mintegy 15 százalékát végezték el szociális és gyermekvédelmi területen, ma ez az arány mintegy 30 százalék. Az egyházak sokféle tevékenységet végeznek, hatalmas feladatokat vállalnak át, ezért fontos, hogy ehhez állami és önkormányzati segítséget kapjanak - tette hozzá.

Rámutatott, a feladatellátásban a baptista egyháznak és azon belül a Baptista Tevékeny Szeretet Missziónak is jelentős a szerepe. Utóbbi olyan emberekkel foglalkozik, akik a társadalom talán legelesettebb tagjai, a pszichiátriai betegek.

"A mentálisan sérültek sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint adott esetben más fogyatékossággal élők, bármilyen nehéz is ezt kimondani" - jelentette ki. Soltész Miklós szólt a Baptista Szeretetszolgálatnak az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra menekültek érdekében folytatott tevékenységéről is.

A szeretetszolgálat Magyarországon, a magyar-ukrán határon és Ukrajnában is élelemmel, szállással, jó szóval és szeretettel segíti a bajba jutottakat - mondta. Hozzátette: "hiába fenyegetett minket vagy az ukránokat az ukrán politika, hogy a magyarok nem szeretik az ukránokat, és nem akarunk segíteni, a Magyarországra menekültek azzal szembesültek: szeretettel és gondoskodással fordultak feléjük a magyar emberek, az egyházak szeretetszolgálatai".

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a somogyi vármegyeszékhely a megyei jogú városok sorában élen jár a kötelezően és önként vállalt nappali ellátások tekintetében.

A városban idősklubok, szenvedélybetegeket gondozó, fogyatékosokkal foglalkozó intézmény, hajléktalanoknak fenntartott nappali melegedő működik, és a most átadott Új Esély Központban a kaposvári és a környéken lakó pszichiátriai betegek is lehetőséget kaptak, hogy "jó kezek között legyenek" - mondta.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke azt mondta: nem biztos, hogy kívülről, azonnal és rögtön látszik, kinek van szüksége segítségre, "de Isten esélyt kínál mindenkinek".

"Ennek a szolgálatnak az a küldetése, hogy Isten szeretetét és egy új esélyt biztosítson mindazoknak, akik itt élnek, akár érzik, akár közben felfedezik ennek a szükségét" - mondta. Mile Ferenc, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió elnöke felidézte, hogy a szervezet mintegy két évtizede kezdte meg a közösségi ellátást nappali ellátással, házi segítségnyújtással, jelzőrendszeres házi segítségnyújtással, szociális étkeztetéssel.

"Ma 15 ezer emberre vagyunk hatással, 200 településen működünk, ezer embernek adunk munkát és kenyeret" - fűzte hozzá.

A misszió elnöke az Új Esély Központokról azt mondta: azután döntöttek a megnyitásukról, hogy a Debreceni Egyetemmel közös kutatásuk eredménye alapján Magyarországon a koronavírus-járvány idején jelentősen nőtt az alkoholfogyasztás, a családon belüli erőszak, a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek könnyebben veszítették el a munkahelyüket.

A szenvedélybetegségek egymillió embert érintenek Magyarországon, e betegségek együtt járnak pszichiátriai problémákkal is, "eldöntöttük, hogy minden régióban intézményt hozunk létre" 5-7 telephellyel, melyek száma a kaposvárival együtt országosan meghaladta a harmincat - jegyezte meg.

Mile Ferenc kitért arra is, hogy 2019-ben mintegy 1500-an, 2020-ban több mint 1700-an lettek öngyilkosok Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy ez a szám - a misszió munkájának is köszönhetően - minden évben megfeleződik.

Szente Norbert, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió dél-dunántúli vezetője beszámolt arról, hogy a kaposvári Fő utcán bérbe vett mintegy 460 négyzetméteres ingatlanban 10 millió forintból alakították ki intézményüket száz, nem súlyos mentális betegségben szenvedő ember ellátására.

Az Új Esély Központban többfunkciós helyiség, közösségi tér, vizesblokk, étkező, pihenőszoba és "háztartáspótló tevékenység" elvégzéséhez szükséges mosó- és szárítógép is van - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a kaposvári a negyedik hasonló intézményük a régióban. Ezekre a misszió eddig mintegy negyedmilliárd forintot költött, és még idén újabb központ nyitását tervezi Marcaliban és Nagyatádon is, így a régióban eléri a 700-at a gondozottjaik száma, és 50 új munkahelyet teremtenek.


AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás: