Egy nyugdíjas ember tényleg olyan péntek este, mint egy 18 éves? Azt állítják...

Kopogtat az ablakon a nyár és ezzel együtt a késő esti kimaradások, fesztiválok időszaka is. Az életkor előrehaladtával azonban egyre ritkábban járnak el a magyarok péntekenként szórakozni.

Egy nyugdíjas ember tényleg olyan péntek este, mint egy 18 éves? Azt állítják...

Azonban az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a legidősebbek még a 30-40 évesekhez képest is relatív aktív éjszakai életet élnek, valamint hogy milyen szokásaikon változtatnak a magyarok, ahogy egyre idősebbekké válnak.

Nagyot változik a világ a magyarokkal az életkoruk előrehaladtával. Otthonülősebbé válnak, nagyon megválogatják, hogy hova járnak el szórakozni, és olyan szokásokat is kialakítanak, amelyek a huszonévesek többségének még meg sem fordul a fejében – derült ki egy, az OTP Nyugdíjpénztár által készített kutatásból.

A felmérés keretén belül megkérdezett 30 év felettiek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már szinte sehova se jár péntek esténként, negyedük pedig azt mondta, hogy csak a nagyobb eseményekre mozdul ki, például születésnapokra és esküvőkre.

Százból 17-en állították, hogy bár megválogatják, hogy kivel és hova, de havi egyszer biztosan elmennek szórakozni, közel minden tizedik válaszadó pedig bár 18 éves korához képest ritkábban jár el otthonról, de egy jó koncertre vagy házibulira még mindig vevő.

De vannak olyanok is, akik nem hagyják, hogy fogást találjon rajtuk az idő múlása: a megkérdezettek hat százaléka ugyanis pont ugyanolyan aktív elmondásuk szerint, mint 18 évesen.

„A kutatás eredményei szerint a hatvanon túliak relatív aktív életet élnek. Ha ugyanis életkori bontásban nézzük a válaszokat, akkor meglepő, hogy a fiatalok, a középkorúak és a hatvanon túliak között arányaiban a legidősebbek közül kerültek ki a legtöbben olyanok, akik 18 éves korukhoz képest semmit nem változtattak péntek esti szokásaikon saját bevallásuk szerint” – közölte Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár ügyfélkapcsolati és szolgáltatási főosztályvezetője.

„Ez pedig azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem elrugaszkodott cél, hogy időskorban is aktívak tudjanak maradni a jelen munkavállalói, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy tudatosan készüljenek a nyugdíjas évekre. A már most megkezdett nyugdíjpénztári megtakarítás jelentős segítséget nyújthat az aktív életvitel nyugdíjaskori fenntartásában” – tette hozzá Horpácsi Krisztina.

A szakember továbbá arról is beszélt, hogy ha csak a középkorúakat és a legidősebbeket vizsgáljuk, akkor szintén azt látjuk, hogy a 60 év felettiek az aktívabbak, közülük ugyanis csak minden harmadik (33%) vált szinte teljesen otthonülővé, viszont a 40 és 59 közöttieknek a 42 százaléka állítja ugyanezt.

Jelentősen változik az életvitel is

Azonban az OTP Nyugdíjpénztár kutatása nemcsak a péntek esti szokások változásait vizsgálta, hanem azt is, hogy a válaszadók hogyan változtattak életvitelükön, mióta betöltötték a 30. életévüket.

A 30 felettiek 37 százaléka nyilatkozta, hogy a harmadik X betöltése óta igyekszik biztonságos döntéseket hozni, 32 százalékuk nagyobb figyelmet szentel az anyagi biztonságnak, 30 százalékuk több időt tölt a családjával, 29 százalékuk kevesebbet jár el bulizni, a válaszadók 26 százaléka kezdett el megalapozottabb, hosszabb távú célokat kitűzni maga elé, 17 százalék pedig többet sportol és egészségesebben él.

Az összes válaszadóhoz képest a hatvanon túliak között arányaiban itt is jelentősen kevesebben voltak azok, akik már nem járnak el annyit bulizni, mint harminc évesen, melyet a válaszadók 22 százalék jelölte meg, ami jelentősen elmaradt a teljes 30 év feletti lakosság esetében megfigyelt 29 százaléktól.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: