Évekig meg fogja érezni a a gazdaság a katonai konfliktust

Bár a magyarországi vállalatok többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H nagyvállalatok körében végzett felméréséből.

Évekig meg fogja érezni a a gazdaság a katonai konfliktust

Az MTI-hez pénteken eljuttatott összefoglaló alapján a hazai cégek gazdasági kapcsolatai Oroszországgal és Ukrajnával hasonló időtávon állhatnak helyre a várakozások szerint.

A vállalatok 54 százaléka várja az orosz-ukrán konfliktus lezárását még ebben az évben. A cégek 61 százaléka szerint ugyanakkor legalább két évbe fog telni, mire a világgazdaság eléri az orosz-ukrán konfliktus előtti teljesítményt, és ebből 17 százalék gondolja úgy, hogy még 5 éven belül sem áll minden helyre. Arra, hogy idén vagy jövőre meghaladható a korábbi szint, csak 12 százalék számít.

A vállalatok 43 százaléka gondolja azt, hogy a hazai cégek Oroszországgal és Ukrajnával kiépített gazdasági kapcsolatainak helyreállásához legalább két évre lesz szükség. A kutatás szerint 15 százalék kalkulál azzal, hogy idén vagy jövőre már visszatérnek a konfliktus előtti állapotok, a cégek 14 százaléka viszont azt gondolja, hogy ez sosem fog bekövetkezni.

A kutatás 360 magyarországi, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cég megkérdezésével készült március-áprilisban.

Ezzel magyarázható az építőipar termelésének júniusi csökkenése

Az építőipari termelés júniusi csökkenésének mértéke részben a 2021-es magas bázissal magyarázható, ezzel együtt az építőipar húzóágazat marad az idén, éves növekedése elérheti a 7 százalékot az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2022. 08. 15. 21:00
Megosztás:

51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés a héten

A megszaporodott szúnyogok miatt a héten várhatóan 248 településen és kilenc budapesti kerületben, 51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés - tájékoztatta a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2022. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Ekkora volt júniusban a folyó fizetési mérleg hiánya

A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn megjelent előzetes adatai szerint. Májusban 370 millió, áprilisban és márciusban egyformán 780 millió euró volt a folyó mérleg deficitje.
2022. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 628,79 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 43 034,16 ponton zárt hétfőn.
2022. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kevésbé nőttek júliusban a nagykereskedelmi árak Németországban

Mérséklődött júliusban a nagykereskedelmi árak növekedési üteme Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
2022. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Húsz százalékkal nőtt a lízingpiac a második negyedévvben

A lízingpiacon a finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki a második negyedévben, ez 20 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és meghaladja a 2019-es szintet - közölte a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentésében hétfőn.
2022. 08. 15. 16:00
Megosztás:

A tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárak indokoltak

Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során - állapította meg hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2022. 08. 15. 15:00
Megosztás:

A Fehér Ház tagadja, hogy tudott volna előzetesen az FBI házkutatásáról Trump házában

A Fehér Ház szóvivője vasárnap tagadta, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott volna a Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán tartott házkutatásról, amelyet múlt hétfőn bírósági végzés alapján folytatott le a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
2022. 08. 15. 14:00
Megosztás:

Az S&P negatívra vágta a magyar adósság kilátásait

Péntek este stabilról negatívra csökkentette a magyar államadósság kilátását az S&P, és megtartotta a „BBB” besorolást.
2022. 08. 15. 13:00
Megosztás:

A GVH döntése alapján a Vodafone kompenzálja a fogyasztókat a megtévesztő mobilnet-hirdetései miatt

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Vodafone valótlanul hirdette korlátlanként egyes mobilnet-kiegészítő csomagjait. A cég elismerte a jogsértést és extra adatkerettel kompenzálja az érintett ügyfeleket – ezzel 60 millió forintra mérsékelve a rá kirótt bírságot.
2022. 08. 15. 12:00
Megosztás:

A zárbetétek esetében miért fontos a méret?

A zárbetét láthatatlanul szolgálja biztonságunkat. Mi csak a kulcsok elfordítását látjuk, az igazán fontos dolgok az ajtózár belsejében, a zárbetétben történnek meg. A megfelelő zár kiválasztásának egyik fontos momentuma a zárbetét méretének megválasztása, melyhez cikkünk nyújt támogatást.
2022. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Nagy kínai cégek távoznak az USA tőzsdékről - további 230 cég mehet még haza

A számviteli adatok nem megfelelő közlése körüli hosszas huzavona után öt nagy kínai állami cég vonul ki az amerikai börzékről.
2022. 08. 15. 10:00
Megosztás:

Már mától forgalomkorlátozások lesznek a fővárosi ünnepi előkészületek miatt

Már mától forgalomkorlátozások lesznek az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények előkészítő munkái miatt Budapesten.
2022. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Hiszi a Piszi! Egymás után kétszer vitte el valaki a lottó főnyereményt!

Két hónapon belül kétszer is megütötte a főnyereményt egy férfi Maryland állam lottójátékán az Egyesült Államokban.
2022. 08. 15. 08:30
Megosztás:

Erősödött hétfő reggelre a forint

Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2022. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Folytatódik a meleg idő

Folytatódik jövő héten a meleg, napsütéses, jellemzően száraz idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2022. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Heti Horoszkóp - Komoly veszély leselkedik a héten! De melyik csillagjegyre micsoda?

Heti horoszkópunk a 2022. augusztus 15. (hétfő) - augusztus 21. (vasárnap) közötti időszakra vonatkozóan megmutatja , hogy a csillagok állása alapján mi vár Rád a pénzügyeidben és az élet más területén. Lássuk, kinek van izgulnivalója és ki számíthat valami pozitív dologra!
2022. 08. 15. 04:01
Megosztás:

Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet

Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet Magyar Közösségi Bank, 2022 második felétől a Sopron Bank fiókhálózatával beolvadt a MagNet Bank Pest megyei fiókhálózatába.
2022. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2022. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Újabb amerikai kongresszusi delegáció utazott Tajvanra

Újabb amerikai kongresszusi delegáció utazott Tajvan fővárosába vasárnap, ami bő egy héten belül a második hivatalos és előre be nem jelentett amerikai látogatás a szigetre. Az előző, amelyet Nancy Pelosi házelnök vezetett, komoly diplomáciai konfliktust okozott az Egyesült Államok és a Tajvant egyik saját tartományának tartó Kína között.
2022. 08. 14. 21:00
Megosztás: