#fizetetthirdetés, avagy hogyan reklámozhat egy influencer?

Mivel a véleményvezérek sok esetben a hagyományos hirdetési eszközöknél jóval több fogyasztót érnek el, szerepük felértékelődött a hirdetők körében. Az elmúlt években lefolytatott versenyhivatali vizsgálatok azonban feltárták, hogy az általuk alkalmazott gyakorlat nem mindig volt megfelelő. De hogyan hirdethet egy influencer? Hogyan kerülheti el a bírságot? Mi számít burkolt reklámnak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresett választ legutóbbi adásában a Meeting Request, a Deloitte üzleti podcastje, amiben a GVH fogyasztóvédelmi irodájának vezetője volt vendégük.

A véleményvezéreknek vagy divatosabb nevükön az influencereknek is ugyanazokat a szabályokat kell betartaniuk, mint bármelyik más, hirdetést közzétevő piaci szereplőnek. A meglehetősen régóta hatályos törvény mindenkire vonatkozik és egyértelműen fogalmaz: tilos szerkesztői tartalomnak álcázott reklámot, hétköznapi nyelven burkolt reklámot közzétenni. Ha az influencer bárminemű ellenszolgáltatást (terméket, szolgáltatást, pénzt) kap, akkor ezt egyértelműen és jól megkülönböztethető módon jeleznie kell. Ezt a kötelezettséget a reklám közzétételének helyétől függetlenül teljesíteni kell, tehát teljesen mindegy, hogy a szóban forgó hirdetés egy közösségi médiában megjelenő poszt vagy éppen egy rövid videó formájában jut-e el a közönséghez.
 
Hogy ennek a kötelezettségnek ki és hogyan tesz eleget, az a kreativitásától is függ. A fogyasztóknak szóló tájékoztatást bele lehet szőni a videós tartalomba, meg lehet jeleníteni vizuális elemekkel, de a legelterjedtebbnek világszerte a hashtaggel ellátott jelzések (#reklám, #támogatotttartalom, #fizetetthirdetés) számítanak. A lényeg, hogy egyértelműen kiderüljön, ha a tartalom mögött üzleti kapcsolat áll. Egy #köszönöm, vagy önmagában a hirdető honlapjának linkje tehát nem elegendő – mondta dr. Zenisek Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője. Hozzátette: a túlzott kreativitás is visszaüthet, hiszen mondjuk kéttucatnyi hashtaggel ellátott kifejezés közé elrejteni az előírt tájékoztatást nem túl szerencsés. A törvény e tekintetben is világosan fogalmaz: a fogyasztó számára észlelhető módon kell közölni, ha egy tartalom mögött hirdető áll.
 
A jogszabály meghatároz bizonyos piaci magatartásformákat, amelyek tiltottak. Ez az úgynevezett feketelistás tényállás. Ha a hatóság ezek közül észleli valamelyiket, mindegy, hogy a reklámnak van-e hatása a fogyasztókra vagy sem, eljárást indíthat. Ilyen tiltott magatartás a szerkesztői tartalomnak álcázott reklám közzététele is – magyarázza dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csapatának vezetője. Mint mondta, nem magyar specialitásról van szó, Európában és az Egyesült Államokban ugyanúgy tilos ez a magatartás és a fogyasztóvédelmi és versenyhatóságok szigorúan fel is lépnek ellene. Ez Miks Anna szerint rendjén is van, hiszen egyes felmérések szerint a 10-15 éves korosztály 92 százaléka, a 15 év felettieknek pedig a 83 százaléka követ legalább egy influencert. A véleményvezérek tevékenysége tehát igen elterjedt, felelősségük óriási, ezért jó dolog, hogy a burkolt reklámok ügye napirenden van.
 
A magyar versenyhatóság egyébként még 2016 végén indított eljárásokat a legnépszerűbb hazai véleményvezérek tevékenységével kapcsolatban, miután érzékelte, hogy az influencerek – valószínűleg tájékozatlanságból, felkészületlenségből ugyan, de – gyakorta megtévesztik a fogyasztókat. Az eddigi eljárások végül az érintettek kötelezettségvállalásával, bírság kiszabása nélkül zárultak.
 
A hirdetők vállalták például, hogy a jövőbeni szerződéskötéseik során következetesen és hangsúlyosan felhívják az üzleti partnereik figyelmét a fogyasztóvédelmi jogszabályok és iránymutatások fokozott betartására, valamennyi jövőbeni marketing tárgyú szerződésükben rögzítik a fizetett tartalmak megfelelő megjelenítésének kötelezettségét, az influencer-reklámozás szabályaival kapcsolatban edukációs célú előadásokat tartanak és posztokat tesznek közzé, illetve a reklámozás során  az előírásoknak megfelelően jelzik, ha fizetett hirdetések jelennek meg. A tájékoztató kampányba maguk a véleményvezérek is bekapcsolódtak, jelentős mértékben javítva ezzel annak hatékonyságát. A versenyhivatal nemrégiben utóvizsgálatokkal ellenőrizte is a vállalásokat és ha valamelyik érintett nem teljesítette azokat, akkor bírságot rótt ki. A téma így került újra napirendre.
 
Az edukáció sokszor jobban segít egy-egy piaci probléma megoldásában, mint a bírság. Ám mivel az influencerek által közzétett szerkesztői tartalomnak álcázott reklámok ügye és az ilyen gyakorlatokkal kapcsolatos elvárások széles körben ismertté váltak, a türelmi időnek vége. Ha ismét jogsértést tapasztalunk, az eljárásunk nagy valószínűséggel bírság kiszabásával zárul majd – figyelmeztetett Zenisek Andrea. A GVH Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője szerint a szerkesztői tartalomnak álcázott reklámok esetén az influencer nem menthető fel a szabályok nem ismerete alól, ám fontos kiemelni a hirdetők és az ügynökségek felelősségét a jogszerű reklámozásban. Alapvetően az ő érdekük lenne, hogy elmagyarázzák a véleményvezéreknek, mit tehetnek és mit nem.
 
A burkolt reklámokkal kapcsolatos jogsértés 3 év alatt évül el. Ha egy influencer most kap észbe és utólag a jogszabályoknak megfelelően módosítja az általa korábban közzétett tartalmakat, azzal a jogsértést nem tudja meg nem történtté tenni, de a GVH által indított későbbi eljárásban ez az utólagos korrekció lehet enyhítő körülmény – véli Miks Anna. A Deloitte Legal ügyvédje szerint a jogsértések elkerülése érdekében rendkívül fontos, hogy az ügynökségek fogyasztóvédelmi megfelelési programot alkalmazzanak, esetleg egy-egy kampány előtt kikérjék a versenyhatóság szempontjait ismerő jogász tanácsát.

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás: