Fizethet-e két cég egymásnak készpénzben?

A cím akár álkérdésnek is tűnhet – ám messze nem az. Sokan ugyanis nem tudják, hogy vállalkozások között bizonyos esetekben teljesen tiltott a készpénzfizetés. Arról pedig még ennél is kevesebben tudnak, hogy bizonyos összeghatár felett a készpénzfizetés a pénzmosási szabályok teljes szigorát vonja maga után. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.

Fizethet-e két cég egymásnak készpénzben?

A mai, online pénztárgépekkel, POS-terminálokkal, online számlákkal és azonnali banki átutalásokkal tűzdelt világban az ügyeskedők egyik utolsó védőbástyája az maradt, ha az ellenértéket nem a nyomon követhető elektronikus úton, hanem készpénzben fizetik meg. Érthető tehát, hogy az államnak kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy – amennyire lehet – visszaszorítsa a készpénzforgalmat.

Ezt már a mindennapi életben is érzékelhetjük, hiszen 2021. január 1-jétől a legtöbb kiskereskedő köteles biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét. Persze a magánszemély vásárló ilyenkor is dönthet még úgy, hogy inkább készpénzben fizet. A vállalkozások közötti tranzakciókra azonban ennél jóval szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Amikor egyáltalán nem szabad

Akik jövedéki termékekkel kereskednek, azok alapesetben egyáltalán nem szerezhetnek be és nem is árusíthatnak készpénzért cserébe ilyen termékeket. Ide tartoznak az alkoholos italok vagy a dohánytermékek, de például az üzemanyagok is. Ez alól ugyanakkor fontos kivételek is vannak: a legfontosabb, hogy magánszemélyeknek a jövedéki engedélyes kereskedők is adhatnak el terméket készpénz ellenében.

Amikor szabad, de csak mértékkel

A fenti esetnél talán közismertebb az ún. készpénzfizetési korlát. Ennek felső határa havonta és szerződésenként 1,5 millió forint, azaz efölötti ügyleteikben nem alkalmazhatnak készpénzfizetést. A vállalkozást azonban tágan kell érteni, mert abba nem csak cégek tartoznak bele, hanem az egyéni vállalkozók, sőt, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek is. A korlát ugyanakkor csak a vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó készpénzfizetéses vásárlásokra vonatkozik, a magánjellegű vásárlásokra nem.

A szabály megkerülésének közismert módja, hogy a felek „feldarabolják” a kifizetéseket – ez azonban nem ajánlatos. Az adóhatóság és a bíróságok ezirányú gyakorlata ugyanis átlát a szitán, és minden olyan kifizetést összeszámít, ahol a kifizetések sorozata ténylegesen egyazon megállapodáshoz köthető.

„A korlát túllépésének szankciója sem kevés, hiszen az adóhatóság az ügylet akár mindkét szereplőjét is mulasztási bírsággal sújthatja. Ennek összege pedig a korláton felül adott vagy elfogadott összeg 20%-a” – figyelmeztet Fehér Tamás ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere.

A kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó speciális szabályok

Ha kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek során kerül sor készpénzes fizetésre, akkor erre egy bejelentési kötelezettség vonatkozik. Ilyenkor a kifizetés napjától számított 15 napon belül a vevő köteles az 1 millió forintot meghaladó készpénzfizetésről tájékoztatni az adóhatóságot. Ez ezúttal sem vonatkozik azonban a vállalkozási tevékenységet nem folytató, magánszemély vevőkre.

Aki elmulasztja a bejelentést, szintén mulasztási bírsággal sújtható.

(Kész)pénzmosás

A pénzmosási szabályokról bizonyára sokan hallottak, hisz már egy hétköznapi banki ügyintézés során is számos pénzmosással kapcsolatos nyilatkozatot kell kitöltenünk. Való igaz, hogy ezeket a szabályokat főként az olyan szolgáltatók kötelesek alkalmazni, akik a „frontvonalban” találkozhatnak pénzmosásra utaló jelekkel: a bankokon túl ilyenek például az ügyvédek, a kaszinók vagy a műtárgykereskedők.

Az azonban kevésbé ismert, hogy ezeket a szabályokat minden olyan nagy-, vagy kiskereskedőnek is figyelembe kell vennie, aki legalább 3 millió forintnyi készpénzt fogad el. Sőt, a kereskedők ilyen összegű készpénzfizetést eleve csak akkor fogadhatnak el, ha vállalják a pénzmosási szabályok alkalmazását, és regisztrálnak a hatóságnál.

„Ez nagyon komoly adminisztrációs terhet jelent, hiszen ilyenkor lényegében a bankokéval megegyező ügyfél-átvilágítást kell elvégezni, a pénzmosás-gyanús eseteket pedig jelenteni is kötelező. Ráadásul, ezeknek a kötelezettségeknek az elmulasztása esetén nagyon tág intézkedési jogkörei vannak a hatóságnak: az árukereskedők végső soron akár 400 millió (!) forintos bírsággal is sújthatók” – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky szakértője.

A fenti ízelítő alapján talán látható, hogy az állam mindent elkövet azért, hogy lehetőség szerint elektronikusak, és így követhetők legyenek a kifizetések. Készpénzt elfogadni persze többnyire még így is szabad – ugyanakkor legtöbbször már nem igazán érdemes.


Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás: