Ha befekteted a pénzed, koncentrálj a kérdőjelekre!

Némi aranykitettség tartása mellett változatlanul a részvények alulsúlyozását ajánlják az OTP Bank szakértői befektetési stratégiájukban. Bár folytatódhat az infláció csökkenése, de szerintük a beárazott kamatcsökkentésekkel túlszaladt a piac, a fejlett és a hazai kötvénypiacokon is kevesebb kamatcsökkentés várható, mint amennyit a piac áraz, emiatt a jelenlegi hozamszinteken nem vonzóak a hosszabb futamidejű kötvények. Úgy vélik, a legnagyobb profitnövekedést a feltörekvő részvénypiacokon láthatjuk majd az idén, míg a forint esetében alapvetően stabil árfolyamra számítanak az év első felében, noha a gyengülés irányába mutató kockázatok is érzékelhetők.

Ha befekteted a pénzed, koncentrálj a kérdőjelekre!

Rendkívül konzisztens jegybanki politikára van szükség ahhoz, hogy összejöjjenek az idei évre vonatkozó elemzői konszenzusban foglaltak: a folytatódó dezinflációhoz, a kamatcsökkentésekhez és a gazdaság puha landolásához a monetáris politikának tökéletesen kell időzítenie a lépéseit. Kiemelten érvényes ez a világgazdasági folyamatok alakításában is kitüntetett szerepű Fedre, hiszen amennyiben az amerikai központi bank későn kezd lazítani, azzal recessziót kockáztathat, ha pedig túl korán, akkor viszont az infláció elleni harcot veszítheti el – hívják fel a figyelmet friss befektetési stratégiájukban az OTP Elemzési Központ és az OTP Global Markets szakértői.

A puha landolást nem lehet még borítékolni

Miközben a befektetői és elemzői közösség is a gazdasági puha landolást tartja leginkább elképzelhetőnek, az OTP Bank szakértői ehhez képest lefele és felfele mutató kockázatokat is azonosítanak. Emiatt a befektetési stratégiát is úgy állították össze, hogy az akár egy recessziós forgatókönyv, vagy egy továbbra is erős növekedéssel, viszont ismét inflációs kockázatokkal járó környezetben is tudjon védelmet biztosítani. Mindezt úgy, hogy portfóliószinten kevesebb részvény és több kötvény tartását javasolják (előnyben részesítve a rövidebb lejáratokat a hosszabbakkal szemben) némi aranykitettség mellett. Ez az allokáció egy recessziós kimenetel esetére véd, miközben figyelembe veszi azt is, hogy a részvények a jelenlegi magasságokban a kötvényekhez képest már relatíve drágább választásnak mondhatók. 

A stratégia régiós és szektorallokációja reagál arra a lehetséges kimenetelre, melyben a gazdaságok nem csúsznak recesszióba (akár újabb költsévetési stimulusok hatására), viszont ezzel együtt a dezinfláció is lelassul a várthoz képest, esetlegesen átnómenetileg elakad. Ennek megfelelően a választási években jellemzően amúgy is alacsonyabb hozamokat produkáló amerikai részvénypiacot alulsúlyozták, és azon belül is a ciklikusabb kitettségek, vagyis az eddig gyengébben teljesítő kisebb méretű részvényszegmens felé fordultak.

Noha a továbbra is érdemben olcsóbb európai piac a feldolgozóiparban elindult stabilizálódásból jobban profitálhat, a szakértők a kategórián belüli felülsúlyozottságot a feltörekvő piacok és a kelet-közép-európai részvénypiacon keresztül alakítanák ki. A legnagyobb profitnövekedés a feltörekvőktől várható idén, és az amerikai kamatemelési ciklus vége, illetve a dollár erősödés megakadása is hátszelet jelenthet nekik. A mi régiónk globálisan továbbra is a legolcsóbb, tavaly sok félelemre rácáfolt, a lengyel választás kimenetele pedig aktívan hozzájárulhat ahhoz, hogy a régió ismét felülteljesítsen ebben az évben.

A szektorallokációt tekintve a ciklusokon átívelő befektetési lehetőségekre esett az elemzők választása. Idén is jelentős profitnövekedést ígér például az egészségügy, ráadásul a szektor defenzív és a mesterséges intelligenciából is profitálhat, a vártnál erősebb gazdasági növekedés esetén pedig jól ki lehet használni az ipari szektor ciklikusságát, miközben a szektort a deglobalizációs trendek és az elmúlt évek alacsonyabb beruházási kiadásai, valamint a fiskális oldali támogatások is segítik.

Eltérő növekedési kilátások itthon, Európában és a tengerentúlon

Miközben az Egyesült Államok gazdasága még mindig meglepően jól tartja magát az inflációs sokk és a gyors monetáris szigorítás ellenére , az eurózóna 2022 negyedik negyedévétől gyakorlatilag stagnál. Az alacsonyabb energiaszámlák miatt várt fellendülés helyett az európai növekedés tovább gyengült tavaly, és a harmadik negyedévtől valószínűleg enyhe technikai recesszióról beszélhetünk. „2024-ben várhatóan fordul a akocka, az USA lassul, az európai gazdaság pedig élénkülhet, de mindkát nagygazdaságban historikus összevetésben alacsony maradhat a növekedés, de különösen az USA esetén erősek a negatív kockázatok” – mutatott rá Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központjának vezetője.

Magyarország esetében 2023-ban recessziót okozott a választások előtti túlfűtöttség, az energiaválság, a regionálisan is magas infláció, a monetáris és költségvetési szigor. 2024-ben azonban újraindul a növekedés, a kevésbé ellenséges külső környezet mellett ebben érdemi szerepe lesz a már növekvő reálbérek és a csökkenő kamatszint miatt élénkülő fogyasztásnak. A tavalyi év egészét jellemző, 1%-ot közelítő recesszió után idén 2% feletti ütemben bővülhet a bruttó hazai termék.

Stabil forint a gyengülés irányába mutató kockázatokkal

Az OTP Bank elemzői alapvetően stabil forintárfolyamra számítanak az év első felében, ugyanakkor látnak olyan tényezőket, amelyek az év második felében a gyengülés veszélyét hordozzák magukban, a külső kockázatok esetleges realizálódása mellett a csökkenő kamatkülönbözet, a gazdasági növekedés élénkítését célzó kormányzati programok, vagy az EU-val szembeni feszültségek erősödése is gyengítheti a forintot.

A jegybank az infláció gyors csökkenése miatt ismét gyorsíthat a kamatcsökkentések ütemén 2024 elején. Az igen magas szintre ugró reálkamatok és a gyenge belső kereslet miatt akár a korábbi 75-100 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentéseknél érdemben nagyobb lépés is elképzelhető lenne. Ugyanakkor a forint stabilitásának fontossága miatt a legvalószínűbb forgatókönvy, hogy a nyári 100 bázispontos lépések térnek vissza az első negyedévben. Az év végéig szerintünk kedvező esetben 5,5%-ig csökkenhet az irányadó kamatszint, ami alapján a piac által beárazott 4,25-4,5%-os érték túlzottan optimistának tűnik.  Ez alapján a jelenlegi 5,5% körüli szinteken nem tarjuk vonzónak a forint esetében sem a hosszabb futamidejű kötvényeket.

Befektetni továbbra is sok kérdőjellel lehet

Összeségében a kamatcsökkentési várakozások gyos felépülése és a kötvényhozamok jelentős esése után a hosszabb futamidejű kötvények elvesztették vonzerejűket, a kötvények esetén érdemes a rövidebb futamiejű értékpapírok között keresgélni. A magyar lakossági befektetők számára változatlanul a speciális lakossági kötvények jelentik a legvonzóbb lehetőséget forintban. Az euróban és dollárban történő diverzifikáció megvalósításához pedig a régiós államkötvények kínálnak kellően vonzó hozamokat vállalható kockázatok mellett. Hasonlóan érvényes ez a régiós vállalatok által kibocsátott eurós vagy dolláros kötvényekre, amelyek az európai vagy amerikai társaikhoz képest magasabb hozamot fizetnek. Mindkét eszköz alkalmas ráadásul a forint gyengülésének irányába mutató kockázatok részbeni lefedésére.

„A kiegyensúlyozott portfóliókban fedezeti jelleggel továbbra is szerepet kap az arany” – véli Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezetője. A sárga nemesfém kifejezetten jó évet zárt tavaly: több mint 13 százalékkal drágult, december elején új mindenkori árcsúcsot állított be (2100 dollár/uncia felett), majd ezt kisebb korrekció követte. Ugyanakkor az arany kifejezetten pozitívan reagált arra, hogy a Fed decemberi indikációja alapján 2024-ben három kamatvágás is érkezhet, a gyengébb dollár és az alacsonyabb reálkamatok pedig jellemzően kedvezően hatnak a nemesfém árfolyamára. 

Két városrehabilitációs projekt indult el Miskolcon

Két szociális célú városrehabilitációs projekt indult el összesen 1,35 milliárd forintos európai uniós támogatásból Miskolcon - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.
2026. 03. 01. 21:00
Megosztás:

Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren

Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
2026. 03. 01. 20:00
Megosztás:

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás: