Esik az olaj, gyengül a MOL

Több jó hír is érkezett ma reggel a MOL-tól, a várakozásoknak megfelelő napi kitermelési mennyiséget értek el, illetve az INA két kutatási engedélyt is kapott. Azonban mivel az olaj árfolyama az ünnepek alatt is tovább esett, így a MOL papírjai is egyre olcsóbbak.
2015. 01. 05. 14:02
Megosztás:

Öt magyar startup utazik Amerikába

Megvan a Design Terminál pályázatának öt győztese, akik idén tavasszal elutaznak Amerikába, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján - értesült a ProfitLine.hu.
2015. 01. 05. 13:40
Megosztás:

Vodafone: a közösségi média és online megoldások súlya nő a mobilforgalomban

A Vodafone ügyfelei által generált adatforgalom december 31-én és január 1-jén mintegy 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 130 százalékkal a 2012-es szintet, a karácsony három napjában mért mobilinternet-forgalom pedig 50 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A társaság szerint mindez jelzi a közösségi média és online megoldások növekvő súlyát.
2015. 01. 05. 13:20
Megosztás:

Jelentősen csökkent a készházgyártás

Míg a válság előtti csúcsidőszakban az akkori 32 tagvállalat még évi 900 készházat gyártott, addig ma az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) készházépítő szakmai tagozatának csak 7 tagja van, s tavaly mindössze 120 készházat gyártottak - mondta Kárpáti József, a tagozat elnöke hétfőn az MTI-nek.
2015. 01. 05. 13:00
Megosztás:

5 hónapos csúcson a Sentix befektetői hangulatindex

A vártnál jóval nagyobb mértékben javult januárban a berlini Sentix befektetési tanácsadó vállalat euroövezeti befektetői hangulatindexe.
2015. 01. 05. 12:41
Megosztás:

Lássuk mi történt, míg otthon bejgliztünk

Vége a karácsonyi szünetnek, de amíg mi bejgliztünk a családdal, a tőkepiacok nem álltak le. Nézzük át gyorsan a legfontosabb eszközöket, merre mozdultak. Magyar fronton kevésbé biztató a képlet, de a német vagy az amerikai indexek egész magasan szárnyaltak.
2015. 01. 05. 12:22
Megosztás:

Elszabadult a dollár

A nemzetközi piacon bekövetkező dollárdrágulás miatt az amerikai deviza forinthoz mért árfolyama többéves csúcsot döntött.
2015. 01. 05. 11:59
Megosztás:

Rém gyenge forinttal indul az új év

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
2015. 01. 05. 11:40
Megosztás:

MOL - A Shaikan mező elérte a 40 ezer hordóegyenérték termelési szintet

Az észak-iraki kurd régióban elhelyezkedő Shaikan mező december 27-én elérte a 40 ezer hordóegyenérték napi termelési szintet, két nappal később az első és a második termelőegységből rekordszámú, 354 tankautót töltöttek meg mintegy 58 ezer hordó kőolajjal – jelentette a Mol Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
2015. 01. 05. 11:25
Megosztás:

Kína eltörölte a ritkaföldfémek exportkvótáját

Nemzetközi nyomásra eltörölte Kína a riktaföldfémek tíz éven át fennálló exportkvótáját, ám a szakértők szerint nem biztos, hogy a változtatásnak jelentős hatása lesz a világpiaci árakra.
2015. 01. 05. 11:02
Megosztás:

Megállapodásra jutott a BMW a kínai autókereskedőkkel

Legalább részben megállapodásra jutott a BMW a kínai autókereskedőkkel. A kínai autókereskedők már hetekkel korábban jelezték, hogy aggódnak a BMW túlzottan optimista jövő évi értékesítési terve miatt, ami jövőre is kétszámjegyű növekedést céloz meg.
2015. 01. 05. 10:30
Megosztás:

Ötéves csúcson a kínai tőzsdeindexek

Vegyesen alakultak a részvényindexek hétfőn Ázsiában, a kínai indexek ötéves csúcsra emelkedtek, máshol többnyire a gyengülés volt jellemző.
2015. 01. 05. 10:12
Megosztás:

Jelentősen visszaesett a feldolgozóipar lendülete

Tavaly decemberben 50,7 pontra csökkent a beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke az előző havi 55 pontról - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
2015. 01. 05. 09:50
Megosztás:

Decemberben is csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban

Spanyolországban a munkanélküliek száma decemberben már második hónapja csökkent, ami mérsékelte a spanyol gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat.
2015. 01. 05. 09:25
Megosztás:

Az Európai Bizottság vizsgálja a devizahiteles törvényeket

Az Európai Bizottság vizsgálja a devizahiteles törvényeket, és az Alkotmánybíróság kapcsolódó határozatait. Hamarosan elindul a devizahitelesek első perhulláma az Emberi Jogok Európai Bíróságához - tájékoztatta a PITEE a ProfitLine.hu-t.
2015. 01. 05. 09:04
Megosztás:

Nyitottak az egyetemek a magánbefektetők felé

A felsőoktatási intézmények központi finanszírozása ugyan továbbra sem elegendő, a magánbefektetők bevonása azonban csak ott lehet sikeres, ahol a képzés kapcsolódik az ipari eredményekhez - mondták a Napi Gazdaságnak egyetemi rektorok, akik szerint a finanszírozásban a jelenleginél sokkal nagyobb arányban van szükség a magán (nem közösségi) forrásokra.
2015. 01. 05. 08:48
Megosztás:

Komoly csaták várhatók Obama és az új, republikánus kongresszus között

A Kuba-politika, a bevándorlás és az energetika terén is komoly csaták várhatók Barack Obama amerikai elnök és a 114. kongresszus között, miután kedden Washingtonban összeül az új törvényhozás, amelynek mindkét házában két éven át a demokrata elnökkel számos kérdésben szembehelyezkedő republikánusok lesznek többségben.
2015. 01. 05. 08:23
Megosztás:

Zuhan az euró - ismét lejtőn az olaj

Az euró a dollárral szemben közel 9 éves mélypontra zuhant, miután felerősödtek Görögország euróövezetből történő kilépésével kapcsolatos várakozások. Az erősödő dollár hatására pedig tovább esik az olaj árfolyama is.
2015. 01. 05. 07:45
Megosztás:

Készülőben a földtörvény módosítása

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a tavaly május elsejétől hatályos földforgalmi törvény, ám az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy kisebb finomításokra szükség lesz - nyilatkozta a Magyar Nemzet hétfői számában a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
2015. 01. 05. 07:21
Megosztás:

Az ukrán jegybank elnöke egyszerre több IMF-segélyrészletet szeretne

Az ukrán központi bank elnöke azt szeretné, hogy miután az IMF küldöttsége a napokban Kijevben tárgyal, a nemzetközi szervezet egyszerre három részletet utaljon át a tavaly jóváhagyott segélykeretből.
2015. 01. 05. 07:00
Megosztás: