Melyik okosóra a legideálisabb hölgyek részére?

Ahogyan más termékeknél is megszokhattuk, úgy okosórák esetében szintén más kialakítás lesz ideális a hölgyeknek, mint az erősebbik nem képviselőinek. Mai cikkünkben kicsit részletesebben körüljárjuk ezt a témát, és megfejtjük, hogy melyek a legjobb női okosórák.
2022. 09. 15. 15:30
Megosztás:

Mielőtt jelentkeztem, nem találkoztam női programozóval

A programozáshoz szükséges készségek nemtől függetlenek, ennek ellenére jóval kevesebb nő választja az utóbbi évek sikerszakmájának számító informatikai pályát, mivel sokan még mindig „férfias” területnek tartják. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület által életre hívott Smartiz program, amely idén ötödször várja – az online oktatásnak köszönhetően ismét az egész országból – a középiskolás lányok jelentkezését. A Smartiz korábbi résztvevői, az őket támogató szülők és tanárok elmondták: matematikai és programozási tudásuk bővítése mellett a program azért is fontos, mert a mentorok révén olyan példaképekkel találkoznak, akik nőként futottak be sikeres informatikai karriert. Emellett elmondták, hogy általánosságban magabiztosabbak lettek és hasznos segítséget kaptak a pályaválasztáshoz, miközben tartós barátságok is kialakultak.
2022. 09. 15. 15:00
Megosztás:

Hova helyezd el a süllyesztett lámpákat a nappaliban?

Bútorok, szőnyegek és kiegészítők - általában ezek a dolgok állnak az első helyen, amikor a nappalid berendezésén gondolkodsz. Azonban a világításról sem szabad elfeledkezned, mert nem is hinnéd, hogy a megfelelő fényviszonyok, mennyire fontos szerepet játszanak mindennapjaid során. Ha pedig a nappali megvilágításáról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül az egyik legkedveltebb általános világítási megoldás, a süllyesztett lámpák alkalmazása mellett.
2022. 09. 15. 14:30
Megosztás:

Új versenyző az utasokért: Pécsre érkezik a Főtaxi

Budapest, Szombathely és a Velencei-tó után hamarosan már Pécsett is igénybe vehetőek lesznek a Főtaxi szolgáltatásai. A szeptember 15-i induláskor a társaság helyi partnere közel 40 autóval áll majd az utasok rendelkezésére, ami a baranyai megyeszékhely egyik legnagyobb flottája lesz.
2022. 09. 15. 14:00
Megosztás:

A régiós indexben is nő az OTP részvény súlya

Szeptember 19-től lépnek életbe a súlyváltozások a régiós CECE indexnél, így az átsúlyozás ténylegesen holnap valósul meg, akárcsak a BUX index esetében.
2022. 09. 15. 13:30
Megosztás:

Júliusban 3.0%-kal nőtt az építőipar

Júliusban 3.0%-kal nőtt az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene az előző év azonos időszakához képest, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 5.8% volt a növekedés a teljesítményben.
2022. 09. 15. 13:00
Megosztás:

Töketlenkedés - Tovább várat magára az energiapiaci megállapodás

Elmaradt Ursula von der Leyen nagy bejelentése az energiapiac szabályozásáról. Konkrét bejelentés helyett csak az eddig is ismert célokat és a már korábban kiszivárgott terveket ismételte meg évértékelő beszédében.
2022. 09. 15. 12:30
Megosztás:

22 éves szinten az inverz hozamgörbe

2000 óta legnagyobb szintjére ugrott a 2 és 30 éves amerikai államkötvény hozamok közötti inverz állapot - írják az ERSTE elemzői mai friss anyagukban.
2022. 09. 15. 12:00
Megosztás:

Követendő oktatási példa Nagykanizsán: a jövőre készíti fel a gyerekeket Polgár Judit módszere

2022-ben több nagykanizsai iskola is társult „A tehetségfejlesztő sakk, mint oktatási eszköz” elnevezésű akkreditált alapképzéshez, mely a Polgár Judit Sakkpalota Program része. A képzéshez tartozó oktatási eszközöket az országos Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub biztosította. A klub célja, hogy ezzel a kezdeményezéssel a sakkot mint sportágat, valamint Polgár Judit módszerét nemcsak Nagykanizsán, hanem országszerte népszerűsítsék.
2022. 09. 15. 11:30
Megosztás:

A Stadler Trains Magyarország ügyvezetője lesz a MÁV-Volán volt elnök-vezérigazgatója

A Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezetője lesz Homolya Róbert, a MÁV-Volán volt elnök-vezérigazgatója - közölte a Stadler Trains Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2022. 09. 15. 11:00
Megosztás:

Szükséges rossznak látják az autósok a CO2-kibocsátást

Minden harmadik magyar autós legalább alkalmanként rosszul érzi magát gépjárműve környezetterhelésétől, a többség viszont szükséges rossznak tartja– derül ki a Cristo autós alkalmazás friss reprezentatív felméréséből. Akiket rossz érzés terhel, azok egyéb környezetvédelmi tevékenységekkel tennének ez ellen az életük más területén. Az autós alkalmazás idén szeptembertől a MyForest – Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal karöltve ad egy megoldást azoknak, akik semlegesítenék saját autójuk CO2-kibocsátását.
2022. 09. 15. 10:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Stadler hazai vezérképviseletének élén

Több mint másfél évtized kiemelkedően sikeres időszakot követően a Stadler Trains Magyarország Kft. irányítását az alapító ügyvezető Dunai Zoltántól dr. Homolya Róbert veszi át. Az új vezető elsődleges feladata a svájci cégcsoport közép- és hosszú távú értékesítési stratégiájának kidolgozása és végrehajtása, illetve a meglévő projektek támogatása lesz.
2022. 09. 15. 10:00
Megosztás:

Mikor foghatunk fegyvert egy betörőre?

Ahány betörés, annyi féle, de a hívatlan vendégek érkezésére érdemes időben felkészülni. Hajós István biztonságtechnikai szakértő szerint mindenekelőtt korszerű biztonsági rendszerekkel ajánlott felszerelni az ingatlanunkat, de nem árt, ha önvédelmi fegyverünk is van kéznél otthon. Helyzete válogatja, hogy a gázriasztó pisztolyt mikor süthetjük el, ezért is fontos, hogy mindenki ismerje a jogait. Beszélt arról is, egy minket ért támadásra mentálisan is fel kell készülni, mert felfokozott érzelmi állapotban nehezebb jó döntéseket hozni.
2022. 09. 15. 09:30
Megosztás:

Vízügy: súlyos volt az idei aszály, de nem rendkívüli

Bár nagyon súlyos volt az idei aszály, nem tekinthető rendkívüli méretűnek: hasonló súlyosságú aszályok 20-50 évente bekövetkeznek Magyarországon - áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közzétett elemzésében.
2022. 09. 15. 09:00
Megosztás:

A nagyméretű, rossz energiahatékonyságú ingatlanoknak szinte megszűnt a piaca

Alaposan átrendezi az ingatlanpiacot a Velencei-tónál is az energiaárak változása, mely talán a legnagyobb hatású tényező most. Az ingatlanközvetítő szerint leginkább azt érezni, hogy az emberek kivárnak, illetve aki ingatlant keres, annak rendkívül fontos szemponttá vált a rezsiköltség kérdése.
2022. 09. 15. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
2022. 09. 15. 08:00
Megosztás:

Iráni hackereket szankcionált az Egyesült Államok

Kibertámadások miatt szankcionált tíz, Iránhoz kötődő magánszemélyt és két szervezetet az Egyesült Államok - közölte az amerikai külügyminisztérium és a pénzügyminisztérium.
2022. 09. 15. 07:30
Megosztás:

Az utóbbi nyolc évben a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba

A lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba 2014-2021 között - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.
2022. 09. 15. 07:00
Megosztás:

A gépjárműadó második részletének befizetési határidejére figyelmeztet az adóhatóság

Szeptember 15-én jár le a gépjárműadó második részletének befizetési határideje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
2022. 09. 15. 06:30
Megosztás:

Kényelmes és zöld: megháromszorozódott a csomagautomaták száma Magyarországon, és további növekedés várható

Az elmúlt években nemcsak gyors növekedésnek indult a csomagszállítási piac, de a vásárlói igények is megváltoztak. Noha sokan még mindig a házhozszállítást választják, egyre népszerűbbek a csomagautomaták, melyek száma tavaly egy év alatt csaknem megtriplázódott hazánkban. Az üzemanyagárak emelkedése és az infláció pedig még inkább felértékeli a rövidebb szállítási utat biztosító fixpontos alternatívákat – mutatott rá Fagyas Szabolcs, a csomagszállítási piacon Magyarországon meghatározó szerepet játszó Packeta értékesítési igazgatója.
2022. 09. 15. 06:00
Megosztás: