Mi történik a kriptovaluták piacán?
Az elmúlt hetekben a bizonytalanság uralja a kriptovaluták piacát. A Luna napok alatt veszítette el szinte teljes értékét, a Tether pedig egy ügyészségi egyezség kapcsán felfedte, hogy a dollárfedezet mellett számos más eszközt, például részvényeket is fedezetként használt tokenekhez. 2021 eleje óta először csökkent a kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 1000 milliárd amerikai dollár alá. A BlockBen szakértőjének elemzéséből kiderül: általános esés figyelhető meg a nemzetközi tőkepiacon, elsősorban az inflációs nyomás, valamint az orosz-ukrán konfliktus miatt, és amit a kriptovalutáknál látunk, elsősorban a piac természetes megtisztulása. Véleménye szerint a befektetőknek érdemes megosztaniuk a kockázataikat többféle eszköz között, illetve olyan digitális pénzügyi eszközöket érdemes választaniuk, amelyek mögött valós érték, például aranyletét van.
Hova ültessük a gyerekeket az autóban?
A nyári vakáció beindulásával a szülők számára komoly kihívást jelent a gyerekek nap közbeni elhelyezése, amiből fakadóan sokszor nem a megszokott napi rutin szerint, és akár nem is a saját autójukkal közlekednek. Különösen fontos kérdés tehát, hogy hova és miként ültethetjük biztonságosan a gyerekeket. A Használtautó.hu csapata segít megválaszolni a leggyakoribb kérdéseket.
Sokkal több a kriptonál: a blokklánccal biztosított adathitelesség nélkül lőttek a digitális jövőnek
Ha meghalljuk a blokklánc kifejezést, a legtöbben a bitcoinra vagy az elmúlt időszakban tapasztalható kriptopiaci hullámvasútra gondolunk, miközben a technológia jelentősége ennél sokkal messzebbre vezet. A villámgyorsan digitalizálódó mindennapokban a blokklánc jelentheti a hálózatokban megosztott információk biztonságának és hitelességének zálogát, valódi forradalmat hozva egy sor területre a bankszektortól kezdve a mezőgazdaságon és az államigazgatáson át egészen az egészségügyig és az értékesítésig. Miért fontos, hogy egyedi „ujjlenyomattal” lássuk el személyes adatainkat és hogyan lehet pénzt csinálni a tokenizációból? A Protechtor technológiai és üzleti videósorozatának adásában Solymos Gyula, a 4iG CTO tanácsadója, valamint Országh Örs, az Interticket innovációs igazgatója és a Blockchain Kompetencia Központ ügyvezetője beszélt a technológiában rejlő potenciálról, aktuális trendekről és már most elérhető megoldásokról.
Vállalkozóként szükségem van adótanácsadásra?
Ebben a bejegyzésünkben az adótanácsadással fogunk foglalkozni. Megnézzük, hogy mi egyáltalán az az adózás, és hogy mit csinál egy adótanácsadó. De választ kaphatsz arra a kérdésre is, hogy könyvelő mellett szükséged van-e egy ilyen szakemberre is. Vágjunk is bele!
Teljesítette első repülését az Airbus A321XLR
Sikeresen teljesítette első repülését az Airbus első olyan repülőgépe, amely a keskenytörzsű repülőgépek közé tartozik, de hosszú távú járatok teljesítésére fejlesztették ki. Az A321XLR (Extra Long Range) típusú, MNS 11000 szériaszámon nyilvántartott repülőgép Hamburg-Finkenwerderről szállt fel 11 órakor, a tesztrepülés 4 óra 30 percig tartott. A repülőgép fedélzetén Thierry Diez és Gabriel Diaz de Villegas Giron berepülő pilóták, valamint Frank Hohmeister, Philippe Pupin és Mehdi Zeddoun fedélzeti mérnökök teljesítettek szolgálatot.
Hiányszakmák: kiutat mutat a nyomdaipar
Szerdán ünnepélyes keretek közt átadták Debrecenben az Alföldi Nyomda Zrt. új gyakorlati tanműhelyét, amely fontos mérföldkő a jókora munkaerőhiánnyal küzdő nyomdászszakma képzésében. Az ágazat utánpótlás-problémáit enyhítheti egy a Nyomda- és Papíripari Szövetség (FEDPRINT) által életre hívott, kísérleti fázisban járó, innovatív projekt is, amely mögött már most nagy összefogás alakult ki. A modell akár más hiányszakmák munkaerőgondjait is orvosolhatná.
Nevet vált az Aegon: szeptembertől Alfa néven folytatja a biztosító és a nyugdíjpénztár
2022. március 23-án sikeresen lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója. Az új tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján a társaságok 2022 szeptemberétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., Alfa VIG Pénztárszolgáltató Zrt. néven lesznek jelen a piacon. Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. név alatt folytatja tevékenységét.
5 dolog, amin könnyen elbukhat egy kezdő vállalkozó
Önállóság, szabad időbeosztás, magasabb kereset, a felülről érkező nyomás hiánya - számos tényező teszi vonzóvá a vállalkozói létet, így nem véletlen, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb saját céget indítani. Tapasztalat és a jellemző buktatók ismerete nélkül azonban a lelkesedés ellenére is könnyen zátonyra futhat az üzlet. Huzdik Katalin, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Üzleti Tudományok Intézetének egyetemi docense most összefoglalta, mik azok a legfontosabb tényezők, amelyek általában a kezdő vállalkozások bukását okozzák.
Mi a sikeres vállalati transzformáció kulcsa?
Jó pap holtig tanul” szól a magyar közmondás: klerikus kollégáikhoz hasonlóan az információs kor egyházai, a multinacionális vállalatok, valamint munkavállalóik sem tehetnek mást, mint követik ezt az örök igazságot. A transzformáció vállalati képesség: a sikeres cégek felismerték a folyamatos fejlődésben rejlő előnyöket és ezzel a tapasztalattal felvértezve képesek piaci előnyöket kiharcolni maguknak.
Összeült Veszprém, Vas és Zala vállalkozói elitje
Június 14-én összegyűltek Veszprém, Vas és Zala megye magyar tulajdonú közép- és nagyvállalkozásainak tulajdonosai és vezetői, hogy közösen keressenek megoldást napjaink aktuális nehézségeire, illetve megosszák egymással legjobb válaszaikat a gazdasági környezet kihívásaira. A magyarországi BDO által szervezett regionális fórumon a leégetőbb problémának a résztvevők az erős munkabér-inflációt, a szakképzett munkaerő hiányát, a forint árfolyamát és a nyersanyaghozzáférési gondokat és a beszerzési források elbizonytalanodását, a kiszámíthatatlan árakat, az elnyúló szállítási időket jelölték meg.
5 digitális trend, amely segíthet vállalkozásod bővítésében
Napjainkban már többen használják az üzenetküldő alkalmazásokat, mint valaha: 2021-ben ezen alkalmazások felhasználóinak száma meghaladta a hárommilliárd főt, és 2024-re várhatóan az internetezők körében világszerte 75 százalékos lesz a felhasználók aránya. A legfrissebb, 2022-es Digital jelentés szerint az emberek ma már több időt töltenek az üzenetküldő alkalmazásokkal, mint a közösségi médiával.
Agrárkamara: június 20-ig lehet javítani szankciómentesen a hibás kérelmeket
Az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására 2022. június 20-ig van lehetőség - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-nek küldött közleményében.