Craft Conference: Magyarok szervezik a régió legfontosabb szoftverfejlesztői- és tech fesztiválját

Többek között az Amazon, az eBay, a Google, a Microsoft és az Oracle vezető nemzetközi szakemberei világítanak rá a legfrissebb tech- és szoftverfejlesztési trendekre, illetve kihívásokra Közép-Európa legjelentősebb technológiai- és IT programozói fesztiválján. A Craft Conference rendezvényt idén először rendezik meg online, a szervezők hazánk és a régió mellett, egész Európából és az Egyesült Államokból is számítanak résztvevőkre. A konferenciához kapcsolódóan CraftHack néven innovációs versenyt is rendeznek, főként a fiatalabb korosztályt megszólítva.
2021. 05. 03. 17:30
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Új korszak előtt a bankszektor: eljött a felhő alapú platformok ideje

A poszt-COVID-19 időszakot a szoros verseny fogja jellemezni, amelyben a bankok rá lesznek kényszerítve arra, hogy felülbírálják prioritásaikat és olyan új területek fejlesztésére fókuszálják erőforrásaikat, amelyek révén jobban ki tudják elégíteni ügyfeleik megváltozott igényeit – áll a Capgemini és az Efma által kiadott 2021. évi World Retail Banking Reportban(WRBR).
2021. 05. 03. 16:30
Megosztás:

Így csökkentsd az adódat a társasági adó / TAO segítségével

A társasági adó (tao) összege jelentős mértékben csökkenthető Magyarországon, ha a vállalkozás nemcsak az előző évi rutin alapján állítja össze az adóbevallását, hanem ismeri és él is a különböző adóalap csökkentési lehetőségekkel. A Mazars összegyűjtötte a legfontosabb adóalap-módosító tételeket.
2021. 05. 03. 16:00
Megosztás:

A tűzzel játszik, aki csak úgy belenéz az alkalmazott levelezésébe

Roppant érzékeny területen jár az a vállalat, amely arra kíváncsi miről is levelezik munkavállalója, s ezt ellenőrzi. Az alkalmazott fiókjának revíziója ugyanis nagy körültekintést igényel. Ez különösen abban az esetben igaz, ha engedélyezett számukra a magánhasználat. A munkáltató nem ellenőrizheti a privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd ezek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi jogok megsértése miatt pedig sérelemdíjat is követelhet a munkavállaló – hívja fel a figyelmet act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 05. 03. 15:30
Megosztás:

GDP zuhanás Európában még mindig 2021 első negyedévében is

A pénteken megjelent előzetes adatok alapján az Eurózóna GDP-je 1,8%-kal esett vissza év/év alapon, ami némileg kedvezőbb, mint a várt 2%-os visszaesés.
2021. 05. 03. 15:00
Megosztás:

A járványhelyzet romlásától tartanak Szerbiában

A korábbinál valamivel jobb állapotok uralkodnak a Covid-kórházakban Szerbiában, de aggodalomra ad okot, hogy hogyan alakul a járványhelyzet az ünnepi időszak után - mondta Milika Asanin, a szerbiai klinikai központ igazgatója hétfőn a közszolgálati televízióban (RTS).
2021. 05. 03. 14:30
Megosztás:

Csökken az olaj árfolyama, mondjuk miért

A WTI 63,2 dollárra esett, miután Indiában még a hétvégén sem javult érdemben a vírushelyzet: továbbra is 400 ezer körüli új fertőzöttet regisztrálnak naponta.
2021. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Új, gazdaság-tematikus magazin indult a Miskolc TV-ben Gazdasági Navigátor címmel!

A Gazdasági Navigátor Miskolc város, BAZ megye, ill. az Észak-Magyarországi régió gazdasági szereplőit mutatja be.
2021. 05. 03. 13:30
Megosztás:

Az arany árfolyama enyhén emelkedett Janet Yellen szavaira

Az arany 1.777 dollárig tudott emelkedni, miután Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter és volt Fed elnök elmondta, hogy szerinte nem kell tartani az infláció megugrásától.
2021. 05. 03. 13:00
Megosztás:

Jól teljesített a német kiskereskedelem márciusban

A vártnál jóval kedvezőbben alakult márciusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban havi és éves összevetésben.
2021. 05. 03. 12:30
Megosztás:

Kiemelkedő digitális hitelintézet címet kapott az OTP Bank

Az elmúlt időszakban bevezetett online szolgáltatásaival az OTP Bank elnyerte a Digitális Jólét Programkiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét. A „kiemelkedő” kategória elnyerésében komoly szerepe volt a bank innovációs törekvéseinek, online szolgáltatási minőségének, valamint a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére irányuló társadalmi szerepvállalásának is. A tavaly novemberben indított Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy program célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a korszerű és kimagasló minőségű digitális szolgáltatásokra.
2021. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Christian Hürlimann a MET Csoport megújulókért felelős vezérigazgatójaként csatlakozik a céghez

Új vezérigazgatói pozíciót hozott létre megújuló energiával kapcsolatos projektjeinek irányítására a svájci központú MET Csoport. A megújuló energiatermelőkre összpontosító növekedési stratégia megvalósítását május 1-jétől Christian Hürlimann segíti, aki ezt megelőzően a zürichi EKZ Renewables ügyvezető igazgatója volt.
2021. 05. 03. 11:30
Megosztás:

Fellendülés az autópálya-matrica vásárlások terén

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint hetek óta stabil emelkedés mutatkozik az e-matrica vásárlások terén: az idei évre értékesített autópálya-matricák száma mostanra meg is haladta az egy évvel korábbi adatokat. 2021. április 30-ig – az előértékesítéssel együtt – közel 4,3 millió darab e-matrica talált gazdára.
2021. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Az ABB piacra dobja a világ leggyorsabb, legérzékenyebb, drónra telepített, gázszivárgást felderítő és üvegházhatású gázokat mérő rendszerét

Az ipari létesítmények és a háztartások gázellátását biztosító csővezetékek gyakran megközelíthetetlen területeken futnak. E csőhálózatok üzemeltetőinek szavatolniuk kell a csővezetékek biztonságát, épségét és megbízható üzemét, azonban a szagtalan és láthatatlan gázszivárgások felderítése komoly kihívás, és igen költséges művelet. Az ABB AbilityTM Mobile Gas Leak Detection System termékcsalád legújabb tagja, a HoverGuardTM olyan megoldást kínál, amellyel a gázszivárgások a korábbiakhoz képest gyorsabban és megbízhatóbban deríthetők fel.
2021. 05. 03. 10:30
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn. A londoni börze nem nyitott ki bankszünnap miatt.
2021. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Dupla injekció: az oltások és az EU helyreállítási alapjatámogatja a gazdaság fellendülését

A tőzsdén jegyzett Erste Csoport fenntartja a 2021. évre szóló pozitív előrejelzését. A bankcsoport működési területét jelentő régióban a gazdasági talpra állás az átoltottság magas arányán múlik. A térség gazdasági felívelésében szerepet játszó másik fontos tényező az EU helyreállítási alapjából származó támogatás hatékony felhasználása, ami a kormányokat ambiciózus és minőségi kezdeményezések folytatására szólítja fel.
2021. 05. 03. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 05. 03. 09:00
Megosztás:

Háztáji finomságok a fővárosban is: jön a Rozmaring Pünkösdi termelői vásár

Nagy érdeklődésre tartott számot az első, Húsvéti termelői vásár március végén a Rozmaring Kertvendéglőben, ahol a budapestiek is megismerhették a vidéki gazdák kínálatát. A sikeren felbuzdulva a szervezők úgy döntöttek: ezzel egy rendezvénysorozatot indítanak útjára, aminek legfőbb célja, hogy a városi ember is visszataláljon a tömeggyártott termékektől a természetességhez. Ennek következő lépése a május 23-ai Pünkösdi termelői vásár.
2021. 05. 03. 08:30
Megosztás:

OTP részvény - merre megyünk az oldalazás után?

Pénteken esésbe fordult át a magyar börze is, a nemzetközi hátszél is nagyot változott annak ellenére, hogy a múlt hetet szinte végig a vevők uralták az amerikai top vállalatok gyorsjelentései miatt.
2021. 05. 03. 08:15
Megosztás: