Erős visszaesés a budapesti új építésű lakáspiacon
Közel 40 százalékkal kevesebb új lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, amely a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi annak ellenére is, hogy az adatok még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában - közölte az Otthon Centrum.
Javult a járványhelyzet Ukrajnában
Az elmúlt napokhoz képest hétfőre jóval kevesebb új koronavírusos beteget regisztráltak Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma viszont velük együtt így is átlépte már a 49 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Gyengébb lehet a mostani negyedévben a gazdasági felpattanás az USA-ban
Szombaton 45 ezer koronavírusos beteget regisztráltak az USA-ban. 43%-ukat két államban, Floridában és Texasban regisztrálták.
Kezd kilábalni a mélypontból a kiskereskedelmi forgalom
Kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta áprilisi mélypontból a kiskereskedelmi forgalom - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi kiskereskedelmi adataira reagálva az M1 aktuális csatornán.
Feloszlatta Macron a francia kormányt - mi jön most?
Ma új francia kormány alakulhat, miután Emmanuel Macron pénteken feloszlatta az előzőt. A lépés nem meglepő, hiszen az önkormányzati választásokon elszenvedett csúfos vereség után várható volt a kormány átalakítása. Az új kormányt Jean Castex vezetheti majd és körülbelül 20 minisztert neveznek ma ki - olvashatjuk az ERSTE elemzésben.
Nyolc országból 110 startupötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő programra
Munkaerő-közvetítéssel, a kórházi adminisztráció csökkentésével vagy épp vendéglátó-ipari megoldásokkal keresnek választ a pandémia adta új problémákra is a Reload Hungary inkubációra jelentkező startupok. Az online megvalósuló programra nyolc országból pályáztak magyar innovátorok 17-től 70 éves korig.
Lemondott a Commerzbank vezérigazgatója és az elnöke is
Pénteken a piacok zárása után jött a meglepetés, a Commerzbank vezérigazgatója és az elnöke is benyújtotta lemondását, azt követően, hogy az állam után a második legnagyobb tulajdonos, a Cerberus kritizálta többször is a vezetőket.
Megint a termelő kapja a legkevesebbet a dráguló zöldség-gyümölcs árakból
Drága a zöldség és a gyümölcs, de leginkább csak a boltokban: a termelőkhöz a legtöbb termény esetében csak kevéssé szivárog le a mostani áremelkedés. Mindez rövidebb távon az extenzív szereplőknek kedvezhet, de hosszabb távon nincs alternatívája a beruházásoknak és a modern termelési módozatoknak – véli Malatinszki György. A Malagrow ügyvezető igazgatója szerint végső soron a jobb költséghatékonyság és az egységes minőségű, piacképesebb termék fog dönteni, ez pedig modernizálás nélkül egyre kevésbé érhető el.