Idén sem vár könnyű év a HR szakmára

Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. Végh József, a K&H HR igazgatója szerint a villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú munkavégzés, a digitális megoldások. A munkavállalók mentális egészségének megőrzése pedig az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap majd.

Idén sem vár könnyű év a HR szakmára

Bár 2020-hoz képest a tavalyi év valamivel kevesebb „meglepetést” tartogatott, 2021-et is a hirtelen változások jellemezték. „A járvány okozta bizonytalanság továbbra is nehézségek elé állítja a cégeket – ez azonban csupán az egyik meghatározó eleme lesz az idei évnek. A vásárlók és a cégek csak a vírus miatt tapasztalható áruhiányt látják, azt kevésbé, hogy ez milyen komoly kihívások elé állítja a HR-t” – hangsúlyozta Végh József, a K&H HR igazgatója. Amikor a termelésnek vissza kell térnie a korábbi szintre, a vállalatoknak nemcsak az alapanyagok előteremtését kell pillanatok alatt megoldani, hanem a munkaerőt is azonnal bővíteni kell. A szolgáltatási szektorban tevékenykedők vannak a legnehezebb helyzetben, de az ipari termelőknek sem egyszerű kitalálnia, vajon hány munkatársra lesz szükségük. Abban ugyanis a korlátozások mellett idén meghatározó szerepet fog játszani a várható kereslet és az elérhető alapanyagmennyiség is. A kereslet-kínálat gyors változásához való igazodás miatt itthon is várhatóan nagyobb szerepet kap a gig economy, azaz a projektalapú munkavégzés. A korlátlan időre szóló helyett a rövidtávú szerződés alkalmazása ugyanis megoldás lehet a munkaerőszükséglet hirtelen ingadozására. A jövőben ezért ezt már nemcsak a munkavállalók igényelhetik, hanem egyre több munkáltató élhet majd vele, akár olyan nem tipikus projektalapú területeken is, mint az ipari termelés.

Újabb kihívások a láthatáron: munkaerőhiány és emelkedő bérek

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint fokozatosan csökken a munkanélküliségi mutató, októberben mindössze 3,9 százalékon állt. A cégek érezhetően kevesebb jelentkező közül válogathatnak, miközben a megemelt minimálbér és garantált bérminimum kigazdálkodása már önmagában is nehezíti a dolgukat.  „A HR számára nemcsak nehezebb lesz megtalálni és felvenni a megfelelő alkalmazottakat. A munkáltatói márka szerepe, a meglévő és leendő dolgozók motiválása még inkább felértékelődik. Azok az értékek tehát, amikben mi régóta hiszünk – a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése, a kollégák folyamatos fejlődési lehetőségének biztosítása – egyre több cég számára minimum követelmény lehet” – emelte ki a HR szakember.

A mentális és anyagi támogatás szerepe erősödik

A fokozódó munkaerőpiaci versenyben előnyt jelenthet a munkaadók számára, ha a béren kívüli juttatások minél több formáját beépíti a bérezési rendszerébe. Ilyen lehet például az az új elem, amit a K&H nem rég vezetett be, hogy a cafeteria keret terhére évente maximum 5 nap fizetett távollét váltható meg. De nemcsak az anyagiak terén kell magasabb fokozatra kapcsolni a munkáltatóknak. Az elmúlt két év bizonytalansága láthatatlan teherként egyre komolyabb pszichés nyomást jelent mindannyiunk számára. „Kiemelt fontosságúnak tartjuk a munkatársak egészségének védelmét, aminek a mentális egészség is része. Személyesen és online is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kollégák mentálhigiénés szakemberek segítségét vehessék igénybe, ahol megoszthatják akár a munkahelyi, akár a magánéleti nehézségeiket” – mutatta be a K&H már működő gyakorlatát Végh József.

Száguld a digitalizáció a HR-ben is

A digitalizáció terjedése magasabb sebességfokozatra kapcsolt a járvány miatt a HR területén is – és ez a trend idén csak még tovább erősödhet. „A K&H-nál a vírus megjelenése óta nagyjából 3-4 évnyi fejlődés történt digitalizáció terén, és ez a munkaügyben is érezhető változásokat hozott. Egyre gyorsabban terjednek a virtuális megoldások a munkavégzés mellett többek között a toborzás terén is” – magyarázta Végh József. A mesterséges intelligenciával (MI) felvértezett munkaügyi szoftverek egyre több területen nyújtanak hatékony alternatívát. A legújabb megoldások képesek az állásra jelentkezők előszűrésére, hogy a HR-es kollégának csak azoknak az önéletrajzát kelljen átnéznie, akik megfelelnek az elvárásoknak. Akár úgy is dönthetünk, hogy CV helyett azt kérjük potenciális munkatársainktól, hogy videó formátumban válaszoljanak meg néhány kérdést. Ez nemcsak a jelentkezőnek sokkal izgalmasabb, mint különböző nyomtatványokat kitölteni és dokumentumokat csatolni, hanem a HR-es munkatárs is sokkal könnyebben és gyorsabban el tudja dönteni, érdemes-e tovább haladni a jelölttel.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás:

Ez a 10 legkeresettebb használt autó most Magyarországon 6000 km alatt

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 januárjában látványos átrendeződés indult el a 6000 kilométernél kevesebbet futott, 2024–2026-os évjáratú autók piacán. Ezek a járművek a hatályos áfaszabályozás szerint is technikailag új autónak minősülhetnek, hiszen vagy még nem kerültek forgalomba, vagy futásteljesítményük nem haladja meg a 6000 kilométert, illetve a regisztrációjuk óta kevesebb mint hat hónap telt el. Míg 2025-ben még döntően a hosszú évek óta ismert gyártók határozták meg a kínálatot, 2026 elején több, a magyar piacon nemrég megjelent kínai márka is előkelő helyre került.
2026. 02. 05. 11:00
Megosztás:

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Thaiföld egyik vezető felsőoktatási intézményével, a University of Thai Chamber of Commerce-szel Bangkokban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
2026. 02. 05. 10:30
Megosztás:

Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek

Romániában a deficitcsökkentést célzó költségvetési korrekciók után a kormány gazdaságélénkítő intézkedések bevezetését tervezi - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán.
2026. 02. 05. 10:00
Megosztás:

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda; 216 millió forintnyi lehet a kár - közölte a Rendészeti Államtitkárság csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 02. 05. 09:30
Megosztás:

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás: