Januárban többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere

Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere. A bevételek 519,8 milliárd forinttal, 23,1 százalékkal, a kiadások 567,3 milliárd forinttal, 27,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette részletes tájékoztatójában kedden a Pénzügyminisztérium (PM).

Januárban többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere

A központi költségvetés 84,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 34,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 32,6 milliárd forintos többletet értek el. Tavaly januárban 198,8 milliárd forint volt a központi alrendszer többlete.

Az idei évre 3152,7 milliárd forint deficitet irányzott elő a törvény a tavalyi 5101,5 milliárd forinttal szemben. A költségvetési törvény eredetileg 5,9 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycéllal számolt. A kormány azonban - mivel a magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban - ezt 4,9 százalékra csökkentette. Ennek érdekében mintegy 755 milliárd forintnyi beruházást ütemeztek át, így az ország a tervezettnél hamarabb visszatérhet az egyensúlyi pályára - jelezte a minisztérium tájékoztatója.

Az uniós programok bevételei mérlegsoron január végéig 6,6 milliárd forint bevétel keletkezett. Ez a 2363,3 milliárd forint törvényi előirányzat 0,3 százaléka. Az uniós programok kiadásaira január végéig 420,4 milliárd forintot fizettek ki, az előirányzott 3001,2 milliárd forint 14,0 százalékát. A kiadások túlnyomó részét a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), valamint a 2014-2020-as programozási időszak kohéziós operatív programjai adták.

Januárban az általános forgalmi adóból 751,5 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, 167,0 milliárd forinttal, 28,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A jövedéki adóból származó bevétel januárban 100,0 milliárd forintot tett ki, 7,4 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A személyi jövedelemadóból származó bevétel januárban 269,8 milliárd forint volt, 2,6 milliárd forinttal, 1,0 százalékkal több az egy évvel korábbi összegnél.

A társadalombiztosítási alapok bevételei 663,2 milliárd forintot tettek ki, 355,5 milliárd a nyugdíjalapba, 307 milliárd az egészségbiztosítási alapba folyt be, amiből 103,0 milliárd költségvetési hozzájárulás volt.

A kiadások között a költségvetési szerveknél 343,3 milliárd forint jelent meg januárban, 102,2 milliárd forinttal 22,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A magyarázat részben az, hogy a felsőoktatási intézmények jelentős része idén már teljes évben alapítványi formában működik, így a finanszírozásuk a fejezeti kezelésű előirányzatokból történik, ahol 70,7 milliárd forintot tett ki a nem állami felsőoktatási intézmények támogatása. Lakástámogatásokra 51,5 milliárd forintot a fordított a költségvetés, 29,4 milliárd forinttal több a tavaly januárinál.

A Nemzeti család- és szociálpolitikai alapból 91,9 milliárd forintot fizettek ki, ami 35,5 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit, mivel a februárban fizetendő családtámogatásokat (családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, anyasági támogatás) előrehozva, február 1-jén fizették ki, így az utalások elindítására már január végén sor került.

A januári nyugdíjkiadás 336,5 milliárd forint volt, 21,1 milliárd forinttal haladta meg az előző év januárit. A kifizetések tartalmazzák a tavaly a magasabb inflációs hatás miatt két részletben végrehajtott 1,8 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés, valamint az idén év elején végrehajtott 5,0 százalékos nyugdíjemelés összegét is.

Egészségbiztosítási alap januári kifizetései 292,30 milliárd forintot tettek ki, amiből a gyógyító-megelőző ellátásra kifizetett 167,3 milliárd forint 30 milliárddal nőtt az orvosok béremelése miatt.

A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 35,7 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 19,4 milliárd forinttal lett több az előző évinél, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával és az előző évitől különböző finanszírozási szerkezettel magyaráz a Pénzügyminisztérium jelentése.

A központi költségvetés adóssága januárban 59,8 milliárd forinttal 40 637 milliárd forintra csökkent. A költségvetési hiányt finanszírozó nettó forintkibocsátás 201,2 milliárd forint volt, a nettó devizakibocsátás pedig 23,1 milliárd forinttal növelte az adósságot. A forint erősödése az elmúlt év végéhez képest 247,7 milliárd forinttal csökkentette az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét, amely 8170,5 milliárd forinton állt január végén, ami a teljes adósság 20,11 százalékának felel meg.

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás:

358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót

Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
2026. 04. 10. 12:00
Megosztás:

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is

Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
2026. 04. 10. 11:30
Megosztás:

Április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 04. 10. 11:00
Megosztás:

Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését

Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
2026. 04. 10. 10:30
Megosztás: