Közel 130 millió forintból készülhetnek televíziós műsorok

Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására közel 130 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi ülésén hozott döntése szerint. A grémium az új klasszifikációs szabályok alapján vizsgált több bejelentett műsort, eljárást azonban egyik ellen sem indít. A testület többek között túl hangos reklám miatt figyelmeztetett médiaszolgáltatókat, több rádiós frekvenciapályázattal kapcsolatban döntéseket hozott, valamint elfogadott egy jelentést a televíziók támogatási gyakorlatáról.

Közel 130 millió forintból készülhetnek televíziós műsorok

Huszonnégy televíziós műsort támogat a Médiatanács

Nyerteseket hirdetett a Médiatanács a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási programjában a hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat második fordulójában. Huszonnégy televíziós pályázat mintegy 129,5 millió forint támogatást kap. A Városi Televízió Bóly, a bükkábrányi Eleven Televízió, a Gotthárd TV, a Városi TV Mohács, a Ladány Televízió és a fővárosi City TV közéleti magazinokat gyárthat az elnyert összegből. Hírműsorokat készíthet a békéscsabai 7.Tv, a Sopron Televízió, a Makó Városi TV, a Mezőtúri Városi Televízió, a Zemplén TV, a szarvasi Körös Televízió, a Karcag Televízió, a Körzeti Televízió Tata, a nyíregyházi Kölcsey Televízió és az Ózdi Televízió. A százhalombattai Halom Televízió, a Zalaegerszegi Televízió, a Keszthelyi Televízió, a Somogy TV, a sátoraljaújhelyi Zemplén TV, a Fehérvár Televízió, a TV Budakalász és a budapesti hatoscsatorna kulturális magazinműsorok készítésére pályázott sikerrel.

Médiafelügyeleti döntések

Az M5-ön futó A művészet templomai című ismeretterjesztő műsor egy júliusban, 21 óra után, 12-es karikával sugárzott adása miatt nem indít eljárást a testület, mert a bemutatott (férfi félaktokat is ábrázoló) festmények és azokat ismertető szegmens nem indokolta az 18 éven aluliaknak nem ajánlott korhatári besorolást. Nem indít eljárást a tanács az M4 Sport szolgáltatója ellen sem a Wales és Dánia nyolcaddöntő mérkőzésének közvetítése miatt. A sportműsorokat ugyanis egyrészt nem kell korhatári kategóriába sorolni, másrészt a mérkőzés élő adás volt, tehát nem volt lehetőség a szerkesztésére vagy sugárzási időpontjának megválasztására, valamint már a kisebb gyermekek is képesek arra, hogy azonosítsák a műfajt és a versenyzéssel járó felfokozott lelkiállapotot és megértsék, hogy a csapattagok vagy a szurkolók összeölelkezése ennek a következménye. A grémium bejelentések után nem indít eljárást a Pestisracok.hu és a 888.hu internetes újságok szolgáltatóival szemben sem, ugyanis az LMBTQ-s közösségekkel foglalkozó cikkeikben  pornográfia, erőszak vagy más olyan, a védett korosztályra ártalmas elem nem jelent meg, amely miatt az írásokat csak olyan műszaki vagy egyéb megoldás alkalmazásával vagy a kiskorúak lehetséges veszélyeztetéséről szóló figyelmeztető jelzéssel tehették volna közzé, hogy azokhoz ne férjenek hozzá.  

Bejelentés érkezett a nemzeti konzultáció kitöltésére felhívó társadalmi célú reklám kapcsán, a Médiatanács azonban megállapította, hogy a közlemények tartalma miatt jogsértés nem merült fel.

A Hír TV szolgáltatója az év második negyedévében összesen hatszor adott le túl hangos reklámot vagy műsorelőzetest, ezért a Médiatanács felszólította a jogszerű magatartásra. A médiatörvény a nézők védelme érdekében egyértelműen előírja, hogy a reklámok, a televíziós vásárlási műsorok, műsorelőzetesek, illetve az ezek közzétételét jelző figyelemfelhívás hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.

A testület a szerződéses vállalásoktól való eltérés miatt figyelmeztetett három rádiót: a 90.5 Gyula Rádió kevesebb magyar zenét, a kalocsai Korona FM 100 kevesebb szöveget, továbbá közszolgálati, valamint a helyi élettel foglalkozó és a helyi mindennapi életet segítő műsort, míg az FM 95 – Rádió 1 Debrecen kevesebb magyar zenét, továbbá közszolgálati, valamint a helyi élettel foglalkozó és a helyi mindennapi életet segítő műsort tett közzé. A Szegedi Televízió szolgáltatóját azért figyelmeztette a grémium, mert áprilisban megkülönböztető jelzés nélkül sugárzott reklámot, ami megtéveszthette a nézőket.

A Médiatanács minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntések

A testület a Budapest 105,9 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásában a beérkezett egyedüli ajánlat alaki vizsgálata után hiánypótlásra szólította fel az LBK Sport Kft.-t. Eredménytelennek nyilvánította a grémium a Gyöngyös telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára megindított pályázati eljárását, mert az egyedüli pályázó ajánlata alakilag érvénytelen volt.

Véglegesítette a tanács a Berettyóújfalu, a Mezőtúr, a Szombathely, a Székesfehérvár és a Törökszentmiklós telephelyű kisközösségi kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi használatára, továbbá a Kaposvár 97,5 MHz helyi frekvencia közösségi használatára irányuló pályázati felhívásokat. A grémium elfogadta a Debrecen 104,6 MHz és a Nyíregyháza 91,1 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőségek kereskedelmi jellegű használatára vonatkozó pályázatok felhívásainak tervezeteit. A dokumentumok az NMHH honlapján lesznek olvashatók.

Továbbra is építőipari cégek a tévéműsorok legaktívabb szponzorai

A televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb – a testület által elfogadott – NMHH-tanulmány szerint a vizsgált csatornákon 2021 első félévében 74 385 szponzorüzenet jelent meg, a szponzorcégek száma pedig már 1089 volt. A legnagyobb eléréssel rendelkező televíziók összesen 63 487 szpottal jelentkeztek, közülük a TV2 vonultatta fel a legtöbbet (35 682), majd az RTL Klub (21 352) és a Duna TV (6453) következett a sorban. A legtöbbször – 1689 esetben – a Leier Hungaria Kft. jelent meg szponzorként, ezt követte az Austrotherm Kft. 2207 és a Stavmat Építőanyag Kereskedelmi Kft. 1945 üzenettel. A legtöbb támogatói megjelenést a TV2 időjárás-jelentésében szerkesztették adásba (14 734), amit az RTL Klub (5530) és a Hír TV (4022) időjárás-jelentései követtek. A minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók – az RTL Klub, a TV2 –, valamint a közszolgálati Duna TV voltak, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában a Duna World, az M2, az M5, az ATV, a Hír TV és a Life TV. A teljes tanulmány napokon belül az NMHH honlapján lesz olvasható.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás: