Magyar Lízingszövetség: A vártnál jobban teljesít a lízingpiac

Bár a járvány az idén is bizonytalanná teszi a gazdasági helyzetet, a magyar lízingpiac ennek ellenére a várakozásoknál jobban szerepel – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki konferenciáján. Szerinte a lízingfinanszírozás iránt volna kereslet, ám a globális ellátási problémák, a kapacitás- és alkatrészhiány miatt sok esetben nem áll rendelkezésre az eszköz – például jármű -, amit finanszírozni lehetne. Kedvező azonban, hogy a lízingvállalatok a kkv-finanszírozásban megkerülhetetlenné váltak és folynak tárgyalások az ősszel induló Széchenyi Lízing GO kedvezményes program mellett újabb kedvező finanszírozási megoldásokról.

Magyar Lízingszövetség: A vártnál jobban teljesít a lízingpiac

Több pozitív tényező látható a magyarországi lízingpiacon, igaz, vannak kihívások és bizonytalanságot okozó problémák – többek között erről beszélt Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki rendezvényén – a Lízing Szakmai Napokon – Gárdonyban.

Igény lenne, csak az eszköz hiányzik sok esetben

A hazai lízingpiac harmadik negyedéves adatait a Magyar Lízingszövetség október végén teszi közzé, de a szóban forgó időszakban elért teljesítményről az előzetes adatok alapján Zs. Nagy István azt mondta: a kihelyezések 14 százalék körüli növekedést mutatnak éves szinten, amiben a tavalyi alacsony bázis is szerepet játszik. Bár a finanszírozott összeg a járvány előtti, 2019-s szinttől alig marad el, az új lízingszerződések száma még alacsonyabb a tavalyelőtti szintnél. A kihelyezések és a szerződésszámok közötti eltérés pedig elsősorban a járművek és eszközök drágulásával magyarázható. „Az ügyféloldalon látszik a kereslet a lízingfinanszírozásra, ugyanakkor a globális ellátási és termelési problémák, köztük a chiphiány miatt sok esetben előfordul, hogy nincs mit finanszírozni. Azaz nem áll rendelkezésre az adott eszköz” – emelte ki Zs. Nagy István.

Az elnök a járvány magyarországi megjelenése után – 2020 márciusában – életbe lépett, azóta többször meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriumról elmondta: „Fontos szempont, hogy az előző, 2008-ban elmélyülő válság során a pénzügyi szektor volt bajban, szemben a koronavírus okozta krízissel, amikor a pénzügyi ágazat, így a lízingvállalatok is a moratórium miatt segítő oldalon voltak. „Összességében az idei évet a vártnál jobb eredménnyel zárhatja a magyar lízingpiac, amiben szerepet játszanak a kedvezményes programok, többek között az idén lezárult NHP-s vagy a továbbra is elérhető EXIM-es lízingkonstrukciók” – tette hozzá.

Újabb kedvezményes megoldások a láthatáron

Zs. Nagy István a következő időben várható lízingpiaci trendekről azt mondta, hogy a lízingfinanszírozás iránti kereslet fennmarad. Az utóbbi évek tendenciái alapján kedvező tényező, a kis- és középvállalkozások finanszírozása tekintetében megkerülhetetlenné váltak a lízingvállalatok.
Az idén ősztől elindult államilag támogatott – a KAVOSZ Zrt.-n keresztül elérhető - Széchenyi Lízing Go program kedvező lehetőséget nyújt a vállalkozások számára: a maximális összeg 1 milliárd forint, a kamatozás éves szinten fix 0,5 százalék, a minimális futamidő 1 év, legfeljebb 10 év lehet.

Opris Ildikó, a KAVOSZ Zrt. operatív vezetője az új, kedvezményes lízingpiaci konstrukció piaci fogadtatásáról azt mondta: a Széchenyi Lízing Go agrárcélú finanszírozás mellett nem mezőgazdasági finanszírozásra, például személygépjárművek, haszongépjárművek, gépek beszerzésére vagy ingatlanfinanszírozásra is fordítható. Az első hetek adatai alapján a Széchenyi Lízing Go-finanszírozások esetében az átlagos futamidő 56 hónap, az átlagos önerő 25-30 százalék körüli, az agrárcélú finanszírozások aránya 10 százalékos, a nem mezőgazdasági célúaké pedig 90 százalékos. Hozzátette: a Széchenyi Lízing Go-konstrukciók döntő többsége 80 százalékát eszközpark-bővítésre, 14 százalékát eszközcserére igényelték.

A Magyar Lízingszövetség elnöke szerint kihívások is akadnak bőven 2022-re nézve. „Nagy kérdés, hogy mikor áll helyre a rend az ellátási láncokban és a globális termelésben. Emellett a hitelmoratórium hatását is a következő évben lehet számszerűsíteni. Az utóbbi évek trendjeinek megfelelően egyre fontosabbá válhatnak a fenntarthatósági, úgynevezett ESG szempontok. A vállalkozásoknak erre figyelemmel kell lenniük, ezt nem csak az állami szabályozások fogják kikényszeríteni, hanem az ügyfelek” – fogalmazott Zs. Nagy István.  

Beruházások, makrokilátások és digitalizáció

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője makrogazdasági kitekintőjében kiemelte, hogy az globális ellátási láncokban látható problémák bizonytalanságot okoznak. A magyar gazdasáról szólva azt mondta, a beruházási ráta 30 százalékra nőtt Magyarországon, ami kedvező. Ebből a szempontból lényeges, hogy van egy belső finanszírozású boom a magyar piacon, van Magyarországon, azaz a beruházások finanszírozása mellett vannak megtakarítások is, amely a fedezetet jelentenek. Németh Dávid szerint az idén 7 százalék körüli, jövőre pedig 5 százalék körüli GDP-bővülés várható.

A Magyar Lízingszövetség rendezvényén Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke - az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója – egyebek között a digitalizációs megoldásokról és azok térnyerését elősegítő javaslatokról beszélt. Szerinte a járványidőszakban a digitalizáció előretörése a kevés pozitív tényező egyike. Olyan fejlődés ment végbe, amire a járvány nélkül 10 évre lett volna szükség. A jövőben pedig az elektronikus ügyintézés és dokumentumkezelés térnyerésére érdemes koncentrálni. Továbbá a zöld pénzügyek területén is erősíteni kell a tudatosságot, ezért az edukációnak kulcsszerepe lesz. A bankszövetségi szakértői szerint fontos lenne továbbá, hogy az ingatlanok- és gépjárművek esetében az elektronikus ügyintézés és nyilvántartás bevezetése.


Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás: