Mennyi lesz egy EURÓ árfolyama a magyar infláció alapján?
![Mennyi lesz egy EURÓ árfolyama a magyar infláció alapján?](/upload/file/62165/orig.webp)
A várakozások 4,3 és 4,9 százalék között szóródnak, miközben a medián és az átlag érték rendre 4,8 és 4,82 százalék. Vagyis a kórus azért alapvetően erősen a 4,8 százalékon áll, miközben az ősz folyamán nagyot ugrottak az élelmiszerárak, s ez fokozatosan begyűrűzik a magyar boltokba is. Ezt mutatja a Privátbankár 30 elemű Árkosár felmérése is.
Ha a FAO élelmiszerár-indexét nézzük, akkor csakugyan emelkedést láthatunk a nyers élelmiszerárakban, ami valószínűleg tovagyűrűzik a boltokba is. Ráadásul Magyarországon még a forint árfolyamának alakulása sem segített az elmúlt hónapokban. Sőt még — ahogy a múltban is — ősztől láthatunk valamiféle késleltetési hatást is a hazai árakban.
Élelmiszerárak a világban és itthon
Forrás: FAO, KSH, Bloomberg, Erste számítás
Jól látható, hogy az áremelkedés az évtized elején jó darabig még nem gyűrűzött be a hazai árakba. Sőt, az itthoni árrobbanás igazándiból akkor következett be, amikor a világban már csökkenő pályára állt az áremelkedés. Az árcsökkenésből meg ki is maradtunk. Ezért inkább azt érdemes vizsgálnunk, hogy hogyan alakultak az árak a „békebeli” 2020 januárjához képest.
Normalizált élelmiszerár-indexek
Forrás: FAO, KSH, MNB, Bloomberg, Erste számítás
A 2020 januári élelmiszerárakat egynek véve, a havi árváltozással számítva az élelmiszerárakat, illetve figyelembe véve a forint árfolyamváltozását is, már pontosabb képet kaphatunk a folyamatokról. Ezek alapján eddig elég egyértelmű a kép. A magyar árak — akár a KSH által közölt havi árváltozással, akár a nyers élelmiszerár-változáshoz közelebbi MNB statisztikával számolunk — jóval meghaladják a nemzetközi árszintet. Míg itthon 75-78 százalékkal fizetünk többet az élelmiszerért, addig nemeztközi szinten az árak 22!! százalékkal emelkedtek, míg az árfolyamhatást is figyelembe véve 55 százalékos értéket kapunk.
Ennek a differenciának számos oka lehet: különadók, egyéb költségek (munkabér, energia, stb.), a verseny elégtelensége, s talán lehetne folytatni a sort. Ennek megállapításához egy mélyebb, külön tanulmány nyújthatna segítséget.
Mindenesetre a januárra várt havi 0,9 százalékos infláció alapján az általunk számított egyszerűsített vásárlóerő-paritás szerinti egyensúlyi EURHUF árfolyam mintegy 5 forinttal emelkedhet a decemberi 412,24-es értékről. Ugyanis az EMU-ban a havi infláció -0,3 százalék volt az előzetes adatok szerint.