Minimálbér 2025 nettó és bruttó összege így alakul majd

Minimálbér 2025 bruttó összege és a minimálbér 2025 nettó összege is eldőlt. Mennyi lesz a minimálbér 2025-ben a minimálbér emelés következtében? Garantált bérminimum 2025 bruttó és nettó összege.

Minimálbér 2025 nettó és bruttó összege így alakul majd

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tegnapi ülésén megállapodás született a minimálbér-emelés mértékéről. Bár a 2025-ös minimálbérről szóló kormányrendelet még nem jelent meg, már ismert, hogy mennyi lesz a 2025-ös minimálbér, milyen mértékben emelkedik, valamint hogyan alakul a bruttó és nettó minimálbér az adott évben.

Nézzük a részleteket!

Megszületett a döntés a minimálbér-emelés pontos összegéről. Friss cikkünkben részletesen körüljárjuk a 2025-ös minimálbér kérdését: megtudhatod, hogy mennyi lesz az alap- és a szakmunkás minimálbér az adott évben. Emellett kiderül, mikortól lép életbe az emelés, és milyen mértékű növekedés várható a nettó bérek terén, valamint hány százalékkal haladja majd meg a 2025-ös minimálbér az idei szintet.

Minimálbér-emelés 2025

A mai VKF-ülésen született döntés alapján meghatározták, mennyi lesz a minimálbér 2025-ben, valamint a szakmunkás minimálbér emelésének mértékét is. A kiszivárgott információk szerint a megállapodás értelmében a minimálbér 2025-ben 9%-os növekedéssel számolhat, a garantált bérminimum pedig 7%-kal emelkedik.

minimálbér 2025 bruttó összege, nettó minimálbér 2025 összege

Mennyivel nő a minimálbér 2025-ben?

Az idei évtől eltérően a legkisebb bérek emelése nem egységes mértékű, mivel a kormány célja a minimálbérek közötti különbség csökkentése, hosszabb távon pedig ezek egységesítése. Ennek eredményeként:

- a minimálbér 2025-ben 9%-kal emelkedik, bruttó 290 800 Ft-ra;

- a garantált bérminimum 7%-os növekedéssel bruttó 348 820 Ft lesz.

Hogyan változott a minimálbér az elmúlt években?

Annak érdekében, hogy a minimálbérek vásárlóereje megmaradjon az infláció mellett is, a kormány minden évben növeli az alap- és garantált bérminimumot. Az elmúlt évek emelkedései az alábbiak szerint alakultak:

- 2020: +8% (bruttó 161 000 Ft)

- 2021: +4% (bruttó 167 400 Ft)

- 2022: +19,5% (bruttó 200 000 Ft)

- 2023: +16% (bruttó 232 000 Ft)

- 2024: +15% (bruttó 266 800 Ft)

- 2025: +9% (bruttó 290 800 Ft)

Bruttó és nettó minimálbér 2025: mennyit viszünk haza belőle?

A bruttó bér növekedése nem mindig mutatja meg a valódi képet, mivel a nettó minimálbért az adók és járulékok csökkentik. A 2025-ös bruttó 290 800 Ft-ból, kedvezmények nélkül, 33,5%-ot vonnak le, így a nettó összeg 193 382 Ft lesz - számolta ki a Pénzcentrum.

minimálbér 2025 összege részmunkaidőben

Mennyi lesz a minimálbér részmunkaidő esetén?

Sok dolgozó részmunkaidőben, például napi 6 vagy 4 órában dolgozik, ami arányosan alacsonyabb bérekkel jár:

- 8 órás munkaidő: bruttó 290 800 Ft

- 6 órás munkaidő: bruttó 218 100 Ft

- 4 órás munkaidő: bruttó 145 400 Ft

Mennyit keresnek a szakmunkások 2025-ben?

A szakmunkás minimálbér, azaz a garantált bérminimum 7%-kal emelkedik, így bruttó 348 800 Ft, nettó 231 952 Ft lesz.

Minimálbér 2026 és 2027: Mi várható?

garantált bérminimum 2025 nettó és bruttó összege

A kiszivárgott hírek szerint a béremelésről szóló megállapodás hároméves időszakra szól, és a cél, hogy 2027-re a minimálbér elérje a rendszeres átlagbér 50%-át. A tervezett (és bejelentett) növekedések:

- 2026: +13%

- 2027: +14%

A hosszú távú trendek alapján a minimálbéresek aránya várhatóan növekedni fog a következő években.

Abból kiindulva, hogy körülbelül 220 ezer fő van minimálbéren és csaknem 550 ezer fő keres többet, mint a minimálbér, de nem többet, mint a garantált bérminimum, a teljes költségvetési hatás 2025-ben csaknem 100 milliárd forint lesz. – jegyezte meg Bagdi Lajos, a Niveus partnere.

A minimálbér utáni nettó fizetés havi 15.960 Ft-al, míg a garantált bérminimum utáni 15.162 Ft-tal nő. A minimálbérre rakódó teljes közteher havi 11.160 Ft-tal nő; míg a garantált bérminimumra rakódó közterhek havi 10.602 Ft-tal.

Összességében a minimálbérre jutó teljes munkáltatói költség szintén 9%-al, havi 27.120 Ft-tal nő, míg ez a növekedés a garantált bérminimum utáni teljes munkáltatói költség esetében havi 25.764 Ft (7%-os növekedés), amely már egy 50 fős létszámnál is milliós tétel havonta – számolta ki Bagdi Lajos.

Úgy tűnik, hogy a korábban felröppent pletykák – miszerint ezt a jogszabályalkotó a szociális hozzájárulási adókulcs csökkentésével kompenzálhatja – 2025-re mégsem bizonyulnak igaznak, de némi segítséget mégis nyújt a kormányzat azon vállalkozásoknak, akiknek a munkavállalói 290.800 Ft alatt kerestek az elmúlt időszakban, ugyanis a szociális hozzájárulási adót nekik a 2024-es számok alapján kell majd fizetniük 2025-ben.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Éves szabadság 2025, szabadnapok száma 2025-ben

Táppénz és betegszabadság 2025 

 


Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás: