MNB: egyhangúlag szavazott a monetáris tanács az alapkamat csökkentéséről júniusban

Egyhangúlag szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a június 23-i ülésen az alapkamat csökkentéséről, egy döntéshozó ugyanakkor 50 bázispontos kamatcsökkentésre tett javaslatot - olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.

MNB: egyhangúlag szavazott a monetáris tanács az alapkamat csökkentéséről júniusban

A tanács 25 bázisponttal 6,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle is 25-25 bázisponttal mérséklődött.

A júniusi kamatdöntés során a monetáris tanács egyetlen döntési javaslatot tárgyalt, az alapkamat 25 bázispontos, 6,00 százalékra történő mérséklését, amit 10 tanácstag támogatott. Kovács Zoltán ugyanakkor 50 bázispontos kamatcsökkentésre tett javaslatot és erre adta le szavazatát.

A nagyobb lépésköz melletti érvként elhangzott, hogy a monetáris politikai mozgástér olyan mértékben bővült, hogy az 50 bázispontos kamatcsökkentést is lehetővé tett volna - olvasható a jegyzőkönyben.

Az inflációs folyamatokkal kapcsolatban többen megjegyezték, hogy májusban az áremelkedés üteme a jegybanki toleranciasáv alatt volt, és a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. A tanács megállapította: az inflációs kilátások érdemben javultak, az év hátralévő részében és jövőre az infláció várhatóan a jegybanki cél alatt alakul.

A döntéshozók egyetértettek abban, hogy a márciusi előrejelzéshez képest lefelé tolódott júniusi inflációs pálya hátterében főként az árfolyamerősödés, valamint a mérséklődő energia- és élelmiszerárak állnak. Kiemelték, hogy az árréskorlátozások esetleges azonnali kivezetése sem veszélyeztetné az árstabilitást. A tanács szerint a júniusi előrejelzés alappályáját kiegyensúlyozott inflációs és felfelé mutató növekedési kockázatok övezik.

A jegyzőkönyvben kiemelték: a tanács júniusi helyzetértékelése alapján a nyári hónapok folyamán lehetőség van három, 25 bázispontos kamatcsökkentésből álló lépéssorozat végrehajtására, ezt követően pedig a szeptemberi Inflációs jelentés ad támpontot a kamatpályával kapcsolatban. Megjegyezték, hogy a 25 bázispontos lépésköz összhangban van a monetáris tanács eddigi óvatos, adatvezérelt megközelítésével.

Egyes tanácstagok rámutattak, hogy a lépéssorozat bejelentése növeli a monetáris politika kiszámíthatóságát. A tanácstagok megítélése szerint az alapkamat fokozatos mérséklése és a kedvező inflációs kilátások mellett a nemzetközi összevetésben magas reálkamat előretekintve is fennmarad. A döntéshozók felhívták a figyelmet arra, hogy a kockázatokat folyamatosan mérlegelni szükséges, különös tekintettel a külső kamatkörnyezet várható emelkedésére és az iráni konfliktus tűzszüneti megállapodásának korlátozott időtartamára.

A hazai tényezőkkel kapcsolatban kiemelték: az EU források ténylegesen lehívásra kerülő mértéke és a jövőbeli költségvetési pálya jelenleg nem ismert, emellett a kormányzati euróbevezetési tervek bemutatása is később várható.

A tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a júniusban nyílt monetáris politikai mozgástér a kedvező folyamatok mellett az elmúlt közel 1,5 év óvatos és türelmes monetáris politikájának is köszönhető.

A döntéshozók megerősítették elkötelezettségüket az inflációs cél fenntartható elérése mellett és jelezték, hogy folyamatosan értékelik az inflációs kilátások, a globális fejlemények, valamint a hazai kockázati felár alakulását.

Kifejezték, hogy az inflációs várakozások horgonyzásához, és ezáltal az árstabilitási cél eléréséhez elengedhetetlen a hazai pénzügyi piacok, kiemelten a devizapiac stabilitásának fenntartása.

A következő kamatmeghatározó ülést július 21-én tartják, amelyről augusztus 5-én 14 órakor tesznek közzé rövidített jegyzőkönyvet.


Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás: