Óvatos optimizmus a magyar cégeknél: többen terveznek létszámbővítést, de nőtt a bizonytalanság

A magyarországi cégek 82%-a stabil vagy növekvő létszámmal számol 2026-ban, miközben a gazdasági kilátások megítélésében egyre nagyobb a bizonytalanság. Mindkét mutató esetében csökkent az elmúlt fél év során azok aránya, akik visszaesést várnak idén – derül ki a Profession.hufriss felméréséből.

Óvatos optimizmus a magyar cégeknél: többen terveznek létszámbővítést, de nőtt a bizonytalanság

Óvatos optimizmus, növekvő bizonytalanság 

A Profession.hu felmérése alapján a munkaerőpiacon inkább stabilizáció figyelhető meg, mint visszaesés. Bár a gazdasági kilátások megítélésében nőtt a bizonytalanság, a vállalatok többsége nem tervez leépítést, és sok esetben nyitva hagyja a lehetőséget a későbbi bővítésre. Ez arra utal, hogy a cégek inkább kiváró stratégiát követnek: stabil működés mellett figyelik a gazdasági környezet alakulását.

Kisebb arányban látják negatívan az idei év elkövetkezendő részét gazdasági helyzetük szempontjából a magyarországi munkáltatók, mint fél éve: míg tavaly szeptemberben 12%-uk, idén mindössze 7%-uk számol azzal, hogy negatívan fog teljesíteni ebben a tekintetben. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a bizonytalanok aránya: míg korábban 8%-uk nem tudta megítélni a gazdasági helyzetének alakulását, mostanra ez az arány 18%-ra nőtt. Javulásban a vállalatok 39%-a bízik, ami 5 százalékpontos csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest, 36%-uk pedig nem vár változást ebben a vonatkozásban. A felmérés alapján a cégek többsége tehát nem számít jelentős romlásra, ugyanakkor a gazdasági kilátások megítélésében érezhetően erősödött a kiváró attitűd.

A versenytársak várható gazdasági helyzetének megítélésében is kevéssé határozottak a vállalatok: 36%-uk jelezte, hogy jelenleg nem lát tisztán ezen a téren, ennek a csoportnak az aránya tavaly kisebb, 25% volt. A versenytársak helyzetével kapcsolatos növekvő bizonytalanság arra utalhat, hogy a vállalatok számára egyre nehezebb előre jelezni a piaci folyamatokat, ami a stratégiai tervezést is óvatosabbá teheti.

Stabil létszámtervek a cégeknél

A létszámtervek összességében stabilabb képet mutatnak, mint a gazdasági kilátások, még akkor is, ha a vállalatok egy része bizonytalanabb lett a döntésekben. A cégek magabiztossága ezen a téren is csökkent, ugyanúgy, mint a markáns létszám-visszaeséstől tartók aránya. Míg 2025 szeptemberében a vállalatok 3%-a tartotta magát bizonytalannak az alkalmazottai számának idei alakulásával kapcsolatban, idén februárra ez az arány 9%-ra nőtt. Kevesebben számítanak viszont csökkenésre a dolgozói bázis méretében, mint tavaly: ennek a csoportnak az aránya 17%-ról 10%-ra mérséklődött. A nagyjából változatlan állománnyal tervezők (40%) és a növekedést előirányzók (42%) arányában nincs érdemi elmozdulás, ami azt jelzi, hogy bár a vállalatok egy része inkább kivár a gazdasági környezet bizonytalansága miatt, a munkaerőpiacon továbbra is inkább stabilitás látszik visszaesés helyett.

Szinte változatlanok a toborzási költések és felvételi folyamatok

A munkaerő-felvételre szánt költségvetéssel kapcsolatos tervek szintén visszafogottabb várakozásokat tükröznek. A cégek többségének továbbra is prioritás a munkaerő stabilitása: HR-büdzsé tekintetében ugyanis a cégek 63%-a lényegében változatlan összeggel számol, ami 3 százalékpontos emelkedést jelent a korábbi adathoz képest.

A felmérés rámutatott, hogy az állásportálok továbbra is a toborzás legfontosabb eszközei Magyarországon, miközben az ingyenes csatornák – például az ajánlások és a közösségi média – szintén jelen vannak.

A Profession.hu adatai alapján az aktív munkakeresők száma ugyan valamelyest mérséklődött idénre, de még így is különösen magasnak számít. A munkáltatók sem kalkulálnak jelentős változással a toborzás terén: a cégek többsége (60%) változatlan idővel tervez 2025-höz képest a felvételi folyamatok során, és 26%-uk számít sokkal inkább elnyúló procedúrákra. A vállalatok többsége tehát a toborzási folyamatokban is stabil működést vár, miközben egy részük a kiválasztási folyamatok lassulására készül.

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás: