Súlyos milliókat kockáztatnak a cégek, ha nem lépnek időben

Adóváltozások tekintetében az egyik legfontosabb és legtöbb céget érintő tétel 2023-ban eddig a transzferár szabályok módosítása volt. Ennek következtében a kapcsolódó mulasztási bírságok összege akár a 10 millió forintot is meghaladhatja. Mivel a transzferár dokumentáció és a társasági adóbevallás elkészítésének határideje a legtöbb cég számára május végén esedékes, a szabályok változása valószínűleg már a 2022-es évüket is érinti. A szigorítások egy része már tavaly év közben ismertté vált, de az év végén megjelent rendelet már könnyítést is tartalmaz. A legfontosabb tudnivalókat Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere foglalta össze.

Súlyos milliókat kockáztatnak a cégek, ha nem lépnek időben

Milyen cégekre vonatkozik a szabályozás?

Valamennyi magyar cég érintett lehet, amelynek az adott üzleti évben kapcsolt – azaz ugyanazon cégcsoportba tartozó – féllel voltak tranzakciói. A kapcsolti viszony egyértelmű megállapítása a tulajdoni hányadok, illetve az ügyvezetőség azonosságának vizsgálatával lehetséges.

Amennyiben léteztek ügyletek a kapcsolt felekkel, az érintett vállalatokra az alábbi megkötések vonatkoztak eddig:

-         Be kell jelenteni a NAV felé a kapcsolt vállalkozást az első szerződéskötésüket követő 15 napon belül, valamint a kapcsolt vállalkozási viszony megszűnését a megszűnést követő 15 napon belül.

-         A készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül a vevőnek – a szolgáltatás igénybevevőjének – be kell jelentenie a kapcsolt vállalkozások között létrejött, egymillió forintot meghaladó értékben teljesített szolgáltatások készpénzben teljesített kifizetéseit a NAV felé.

-         A kapcsolt féllel alkalmazott áraknak mind a társasági adónem, mind a helyi iparűzési adó tekintetében piaci áraknak kell lenniük.

-         Meghatározott esetekben, az egyes ügyletek vonatkozásban részletes transzferár dokumentációval szükséges rendelkezni a bevallás benyújtásának határidejéig.

„A transzferár-szabályozás nem csupán a magyar cégek közötti ügyletekre vonatkozik. Ugyanúgy figyelni kell például egy magyar cég és annak külföldi kapcsolt cégei, társasági adó telephelyei, fióktelepei közötti ügyletekre is. Emellett a külföldi cégek magyar telephelyei, fióktelepei esetében szintén felmerülhetnek a fenti kötelezettségek” – hívta fel a figyelmet Gyányi Tamás.

Új elemként jelent meg idén az adatszolgáltatási kötelezettség, ami kifejezetten az adott ügylet fontosabb paramétereinek a bejelentését jelenti a NAV felé.

Miről kötelező adatot szolgáltatni?

A társasági adóbevallás részeként bevezetett adatszolgáltatási kötelezettséget első alkalommal a 2022. december 31. után benyújtott adóbevallásokban kell teljesíteni. Így tehát akár egy olyan eltérő üzleti éves adózóra is vonatkozhat, aki 2022-ben már lezárta az adóévét, de bevallását már 2023-ban nyújtotta be. A dokumentációs kötelezettség alá eső ügyleteket minden esetben ez az új adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Található azonban néhány olyan ügylet is, amely nem esik dokumentációs szabályozás alá, és – bár csökkentett adattartalommal – mégis vonatkozik rá az adatszolgáltatási kötelezettség. Ilyen ügyletek például az ingyenes pénzátadások és a változatlan összegű költségátterhelések – bár ez utóbbinál a jogalkotó mentesítést adott a 2022-ben végződő adóév vonatkozásában.

A legfontosabb adatok, amelyeket ezentúl mindenképpen szükséges jelenteni:

-         ügylettípus (a rendeletben meghatározott lista alapján)
-         tevékenységkód
-         ellenérték
-         kapcsolt felek adatai
-         transzferár-megállapítási módszer

Emellett léteznek bizonyos ügylettípusokhoz kapcsolódóan jelentendő további elemek is (pl. referencia kamatláb, alkalmazott számviteli sztenderd, a jövedelmezőségi mutató szokásos piaci értéke vagy tartománya, ténylegesen elért jövedelmezőségi mutató értéke stb).

„Érdemes tudni, hogy az adatszolgáltatás nem a transzferár dokumentáció NAV felé történő beadását jelenti, azt továbbra is például egy adóellenőrzés során kérheti be az adóellenőr egy akár 3 napos határidő megadásával. Ugyanakkor az adatszolgáltatás során beküldendő adatok között vannak olyanok is, amelyeket csak abban az esetben írhat be az adózó az adatszolgáltatásba, ha az adott évi dokumentáció már elkészült. Érdekes, hogy például Németországban is szigorodtak a transzferár szabályok, hiszen 2025-től az adóellenőrzések megkezdésétől számított 30 napon belül be kell nyújtani az adóhatóság felé a már elkészült dokumentációt. Korábban mindez nem automatikusan, hanem a német adóhatóság felhívása alapján, 60 napos benyújtási határidővel történt” – tette hozzá az adószakértő.

Milyen büntetések merülhetnek fel?

Egy adott kapcsolt tranzakció tekintetében többféle büntetési tétel is felmerülhet egy adóellenőrzés során:

-         A kapcsolt tranzakció vagy a kapcsoltak közötti egymillió forintot meghaladó készpénzes ügyletek be nem jelentése akár 500 ezer forintos mulasztási bírságot okozhat.

-         Ha az alkalmazott ár eltér a piacitól, az adóhatóság társasági adónemben, vagy akár az önkormányzati hatóság is helyi iparűzési adóban az alkalmazott ár és a piaci ár különbözetével adóalapot módosíthat, amelynek a következménye adóhiány és az adóhiányra vetített, akár 50 százalékos adóbírság. Az új transzferár szabályok értelmében már nem elegendő a minimum értékre történő kiigazítás a szokásos piaci értéktartomány alkalmazása esetén. A módosítást ugyanis az ártartomány „ideális” értékeit tartalmazó interkvartilis tartomány közepéig, a medián értékére kell elvégezni. Ez egy piaci ártartomány alatti tranzakciós ár esetén nagyobb árkorrekciót, egyben nagyobb társasági adóalap- és adókülönbözetet is jelent az adózóknál.

-         A transzferár dokumentáció hiánya, vagy hiányosságai esetén pedig a korábbi kiszabható 2 millió forintig terjedő bírságtétel 5 millió forintra emelkedik. Az ismételt jogsértés esetén kiszabható bírság maximális összege pedig 4 millió forint helyett 10 millió forint.

Öröm az ürömben

Nem terheli viszont sem dokumentációs, sem pedig adatszolgáltatási kötelezettség az éves szinten 100 millió forintos összeghatár alatti ügyleteket, az új értékhatár legkorábban a 2022-ben kezdődő adóévre alkalmazható. Ez a határ egyébként 50 millió forint volt a megelőző években. Az adminisztrációt növelheti az az ellentétes irányú módosítás, amely szerint – a 2023-as adóévtől alkalmazandóan – a dokumentáció elkészítése során nem vonhatók össze bizonyos ügyletek. Ennek megfelelően nem kombinálható a beszerzés a beszerzett anyagokból gyártott termékek értékesítésével, továbbá a ráfordításokat érintő ügylet az elsősorban bevételeket érintő ügylettel.


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: