Több megyében is tűzgyújtási tilalmat rendeltek el mától

A csapadékszegény időjárás miatt szombattól a hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el Nógrád megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Hajdú-Bihar megyében, és fennmarad a korábban elrendelt tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Több megyében is tűzgyújtási tilalmat rendeltek el mától

Azt írták, hogy az ilyenkor megszokottnál több fokkal melegebb időben, a tavalyi és tavalyelőtti évekhez hasonlóan az idén is már beindult a korai növények nedvkeringése.

Számottevő, országos csapadék továbbra sem várható, így tovább fokozódik a csapadékhiány - hívták fel a figyelmet.

Kiemelték, hogy a tüzeket elsősorban a gondatlan és szándékos emberi gyújtogatás okozza, amely először nádasokat, gyepterületeket érint, de ezek a tüzek könnyen átterjednek erdőkre is. Főleg a fiatal erdőfelújítások és erdőtelepítések veszélyeztetettek - fűzték hozzá.

Jönnek az online lakáshitelek - elektronikus ügyintézés a hitelpiac fejlődése

Várhatóan 2024-től a lakáshitelezésben nagyobb teret kapnak az online megoldások, a fogyasztóbarát lakáshiteleknél ugyanis az érintetteknek lehetősége lesz az igénylést döntően elektronikus úton elintézni. Az online megoldásokra már most is komoly igény mutatkozik a money.hu összeállítása szerint. Az ingatlan.com Hitelintéző szolgáltatása ugyanis 2020 óta több mint 40 ezer felhasználónak nyújtott segítséget. Közel 90 százalékuk hitel felvételét is szükségesnek látta a költözési tervek megvalósításához.
2022. 11. 30. 13:30
Megosztás:

Emelkedett az olaj ára az OPEC találgatásokra

A WTI 78,9, a Brent típusú kőolaj ára pedig 83,7 dollár/hordó volt ma reggel, míg az Ural azonnali leszállításra 64,4 dolláron forgott.
2022. 11. 30. 13:00
Megosztás:

Egyre nehezebbek egy átlag amerikai mindennapjai

Óvatos volt a tegnapi kereskedés Amerikában. A piac Jerome Powell mai beszédére várhat, amitől iránymutatást remélnek a jövő heti kamatdöntő ülésről és a jegybankárok jövő évre tervezett kamatpályájáról.
2022. 11. 30. 12:30
Megosztás:

Nagyokat mozoghat ma a forint árfolyama - Ma dönt a Bizottság

Ma dönt a Bizottság. Na nem az AE, hanem az EU. Az előzetes hírek szerint kapunk majd hideget-meleget.
2022. 11. 30. 12:00
Megosztás:

Állja a sarat a gazdaság, alacsony szinten az álláskeresők száma

Az elhibázott brüsszeli szankciók ellensúlyozásaképp kidolgozott, 11 lépésből álló intézkedéscsomag eddig sikerrel védte meg a munkahelyeket: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi gyorsjelentése szerint 2022 novemberében 233 609 álláskeresőt tartottak nyilván, amely a valaha mért negyedik legalacsonyabb mérték - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.
2022. 11. 30. 11:30
Megosztás:

AutoWallis: Duplázódó eredmény, szárnyaló árbevétel az első kilenc hónapban

Újabb csúcsokat döntött az AutoWallis Csoport árbevétele és nyeresége az első három negyedévben, miután a nyári hónapokban is kiváló számokat ért el a tőzsde autós vállalata. Ráadásul az árbevétel és a nyereség már a harmadik negyedév végén jelentősen meghaladta a tavalyi egész éves számokat. A társaság árbevétele közel 50 százalékkal bővült, míg nettó nyeresége közel négyszeresére ugrott kilenc hónap alatt. Az egy részvényre jutó nyereség 17,3 forint, ami közel a duplája a tavaly egész évi mértéknek. A kiváló számok mögött elsősorban a növekedési stratégia következetes megvalósítása, így az organikus és akvizíciós növekedés valamint feszes költséggazdálkodás áll, de egyedi hatások is megfigyelhetőek.
2022. 11. 30. 11:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az NMHH és az MKSZ

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) az elektronikus hírközlési szakma fejlesztéséért, valamint a fogyasztói tájékozottság és tudatosság növeléséért.
2022. 11. 30. 10:30
Megosztás:

Azonnali intézkedés kell: kapják vissza a rezsitámogatást a háziorvosok!

A kormányzati rezsikrízis nemcsak az önkormányzatokat, hanem a háziorvosokat, egészségügyi és szociális intézményeket is nehéz helyzetbe hozza. Mindennapos, hogy a sajtóból értesülünk az újabb és újabb szabályokról, de azt a mai napig nem tudjuk, hogy milyen áron vásárolhatjuk meg január 1-től a távfűtést - érvel mai FB posztában Dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
2022. 11. 30. 10:20
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a tőzsdei kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden az európai tőzsdék vegyesen zártak.
2022. 11. 30. 10:00
Megosztás:

Nőtt az MKB eredménye az első három negyedévben

Az MKB Csoport korrigált adózás utáni eredménye elérte a 149,8 milliárd forintot az idei első három negyedévben, ami 39,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2022. 11. 30. 09:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötöttek Magyarország és Románia energetikai szabályozó hatóságai

Az energiaválság kezelése és az ellátásbiztonság elősegítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a román Nemzeti Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) - közölte kedden a MEKH.
2022. 11. 30. 09:00
Megosztás:

Eljárást indított az eOptika Kft.-vel szemben a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben, mivel valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat honlapján és hirdetéseiben, például az árak feltüntetésénél - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
2022. 11. 30. 08:30
Megosztás:

Megindult a kistelepülések lélekszámának emelkedése

A Magyar falu program elmúlt három évének hatására megindult a kistelepülések lélekszámának emelkedése - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Kóspallagon.
2022. 11. 30. 08:00
Megosztás:

Az EB stratégiát mutatott be az európai drónpiac fejlesztésére

Az Európai Bizottság stratégiát mutatott be a drónok üzemeltetésére és műszaki követelményeinek meghatározására vonatkozóan és az európai drónpiac fejlesztésére.
2022. 11. 30. 07:30
Megosztás:

Megfizethető energia, fenntarthatóság és bérlői elégedettség

A nemzetközi ingatlantársaság hazai vállalatát tudatos és hosszútávú energia stratégiájának köszönhetően nem érte felkészületlenül a kialakult energia krízis. A CPI Facility Management innovatív és energiahatékony megoldásaival tűnik ki a magyar piacon, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a bérlőik a hazai átlaghoz képest versenyképesebb üzemeltetési költségekkel számolhassanak. Ennek egyik elismerése, hogy a CPI Facility Management nyerte el a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő CRE Awards Facility Management Firm díját.
2022. 11. 30. 07:15
Megosztás:

Egy év alatt 680 ezer kilométert tett meg a TramTrain

A TramTrain 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét Hódmezővásárhely és Szeged között, a vasútvillamos járatai az elmúlt egy évben 680 ezer kilométert tettek meg az utasokkal - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
2022. 11. 30. 07:00
Megosztás:

A gáz és olajkitermelés marad a Mol fő tevékenysége Algyőn

Még sokáig a hagyományos olaj -és gázkitermelés marad a Mol fő profilja Algyőn, de a társaság vizsgálja a megújuló energiaforrások telepítésének lehetőségét - mondta Kardos László, a társaság algyői termelési régió vezetője újságíróknak a helyszínen.
2022. 11. 30. 06:30
Megosztás:

Több lesz január 1-jétől a nevelőszülők ellátmánya

Egy a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Bács-Kiskun megyei Helvécián.
2022. 11. 30. 06:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz

A  Széchenyi Kártya húsz éves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz, jelentős szerepet tölt be a kis- és középvállalkozó (kkv) szektor finanszírozásában - hangsúlyozták a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulójára rendezett ünnepségen felszólalók kedden, Budapesten.
2022. 11. 30. 05:30
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt a JYSK árbevétele Magyarországon

A JYSK árbevétele 19 százalékkal, 67,6 milliárd forintra nőtt Magyarországon a 2021 szeptemberétől 2022 augusztusáig tartó pénzügyi évében, adózás előtti eredménye (EBIT) a teljes cégre vetítve 12,49 milliárd forint lett, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent - tájékoztatta a lakberendezési áruházlánc az MTI-t kedden.
2022. 11. 30. 05:00
Megosztás: