Több mint egymilliárd forintból fejlesztették tovább a törökszentmiklósi CLAAS gyárat

Befejeződött az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projektje. A saját forrásból megvalósult fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson, és a projekt keretében átstrukturálták és optimalizálták a teljes termelést. A CLAAS Hungária Kft. a 25 év alatt eddig több mint 100.000 vágóasztalt gyártott, közel 800 munkavállalót foglalkoztat és jelentős szerepe van a régió fejlődésében. Az üzemben a gyártás mellett magas szintű kutatás-fejlesztés is zajlik, a vállalat a Csoport vágóasztal kompetencia központja.

Több mint egymilliárd forintból fejlesztették tovább a törökszentmiklósi CLAAS gyárat

A CLAAS Hungária Kft. 1997-ben kezdte meg működését: 350 dolgozóval, 8 hektár területen indult el a dobos fűkaszák, majd egy évvel később a Dominátor kombájnok vágóasztalainak gyártása. 2003-tól már kizárólag itt készül a cégcsoport valamennyi vágóasztala: 11 típus, évente átlagosan 5.000 darab. A ma 14 hektár területen működő gyáregység a kombájn-vágóasztalok és vágóasztal-szállítókocsik kompetencia-központja, amely a világ vezető mezőgazdasági gépgyártójának termékeit gyártja. 2021-ben pedig elkészült az üzemben a 100.000. vágóasztal, egy CONVIO modell. A CLAAS Hungária Kft. éves nettó árbevétele a 25 év alatt több mint 12 szeresére nőtt, cégcsoporton belül a második legnagyobb üzem, utolsó lezárt évében közel 48 milliárd forint árbevétellel. Az előző, 2021-es üzleti évének zárása még folyamatban van, viszont további jelentős növekedést prognosztizálnak.

A vállalat az elmúlt 25 évben a régió egyik legnagyobb munkáltatójaként a térség fejlődésében is kiemelkedő szerepet vállalt. A műszaki és infrastrukturális igényeknek megfelelően kialakított Tanműhelyben a megyében egyedülálló nagyságú tanulólétszámmal folyik duális szakképzés szakmunkás tanulók részére, akik közül többen is a vállalatnál helyezkednek el és folytatják szakmai tudásuk bővítését.

Tovább épül a jövő Törökszentmiklóson

A Fit4Future projekt az Ipar 4.0 jegyében negyedévszázad tapasztalatát egyesíti a legújabb technológiákkal és a digitális átalakulás alappillére a vállalatnál. A 3,4 millió euró értékű, saját forrásból megvalósult beruházás keretében a jövő kihívásainak megfelelően átstrukturálták a teljes termelést, optimalizálták többek között a logisztikai folyamatokat és új technológiákat vezettek be a gyártósorokon, valamint kiépült a kapcsolódó infrastruktúra.

A projekt eredményeként hatékonyabb és ergonomikusabb munkahelyek jöttek létre és egyszerűsödtek a logisztikai folyamatok. A gyorsabb, pontosabb, biztonságosabb és tervezhetőbb gyártási módszer pedig jelentősen megkönnyíti a munkavégzést az érintett szerelősorokon. A fejlesztések az Ipar 4.0 kritériumainak megfelelően a kényelmi funkciók mellett hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez, a hatékonyabb tervezéshez és a termelési kockázatok csökkentéséhez is.

„A növekvő élelmiszerigény miatt egyre inkább felértékelődik a mezőgazdaság szerepe és ebben a folyamatban kulcsszerepet kapnak a korunk éghajlati és ágazati kihívásaira választ adó digitális fejlesztések. A Fit4Future projekt azért jött létre, mert a megváltozott vevői elvárások – például a termékek méretbeli növekedése vagy a fenntartható termelési folyamatok – miatt újabb és újabb termékekre van szükség, amelyek gyártása innovatív technológiákat igényel. A mostanra megvalósuló beruházásaink új távlatok nyitnak számunkra, segítségükkel megőrizhetjük vezető szerepünket, felkészülhetünk a jövő kihívásaira és egy fenntartható, adatalapú, digitális mezőgazdaságra” – mondta Andreas Szakácsi a CLAAS Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében.

A CLAAS Hungária Kft.-nél az elkövetkezendő években is folytatják a digitális fejlesztéseket: például felkészítik a gyártósorokat az akár 15 méter széles vágóasztalok gyártására. A vállalat kiemelt célja, hogy minden vágóasztalt, beleértve kukorica adaptert, szója betakarító fejet továbbra is itt tervezzenek és gyártsanak a jövőben. Ennek köszönhetően a törökszentmiklósi gyár a vezetője az egyik – CLAAS gyárakból létrehozott – hálózatnak.

Negyedszázados jubileum: a mezőgazdasági gépgyártás jelene és jövője

A neves nap alkalmából rendezett ünnepségen a vállalat és a város képviselői egyaránt jelen voltak és tíz év után ismét Törökszentmiklós ad otthont a Csoport Igazgatótanács ülésének is.

„Magyarország az elmúlt 25 év alatt a kelet kapuja lett, ahol a CLAAS szilárd alapokat teremtett. A tudatos szervezés, az intelligens folyamatok és a kreativitás is hozzájárult ahhoz, hogy a törökszentmiklósi gyár vezető szerepet tölt be a cégcsoporton belül és kompetenciaközpontként előremutató, segítő kezet nyújt a társvállalatoknak. Az itt gyártott vágóasztalok 95 százaléka exportra készül, vagyis világszerte jelen van" – mondta Jan-Hendrik Mohr a CLAAS Csoport Igazgatótanácsának tagja, a Gabona Üzletág vezetője.

„Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a CLAAS Hungária 25 éves fejlődésének: először építészként, majd beruházási tanácsadóként, az utóbbi néhány évben pedig polgármesterként. A vállalat nem csak az egyik legjelentősebb gazdasági szereplő és munkáltató a városban, hanem a legaktívabb társadalmi szerepvállaló a helyi közösség életében mind a kulturális, mind a sportéletben” – mondta Markót Imre Törökszentmiklós város polgármestere.

A CLAAS Hungária Kft.-nél a 2021-es üzleti évben a világjárvány ellenére zavartalan volt a termelés. A vállalat idén közel 13 000 termékre kapott megrendelést, ennyit szállított le az aratási szezon előtt. Ez összesen 620.000 m2 lefestett alkatrészt, 19. 000 féle cikkszámot, napi 200 tonna tömegű bejövő árut, közel egy marathoni távolsággal megegyező, 42,2 km vágószélességet, és napi 35 kamionnyi kiszállított terméket jelent.

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás: