Újabb engedélyt kapott a Paks II. beruházás

Az Országos Atomenergia Hivatal kibocsátotta a résfal építésére vonatkozó engedélyt a Paks II. atomerőmű számára csütörtökön - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Újabb engedélyt kapott a Paks II. beruházás

Szijjártó Péter kiemelte, az engedély mérföldkő az építkezés előkészítésében, a résfal ugyanis "kritikus eleme" az építkezésnek. Ez biztosítja majd, hogy a kivitelezési területre a talajvíz ne tudjon betörni, valamint a jelenleg működő négy blokk működésében se okozzon zavart a két új blokk építése.

Most már elkészíthetik a végleges kiviteli terveket is, és ha ezeket is elfogadják, akkor elkezdődhet a valós építkezés is - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Európában "energiaellátási válság közben és előtt vagyunk", azok az országok lehetnek biztonságban, amelyek az általuk felhasznált energiának egy jelentős részét saját maguk tudják előállítani.

Ezért Paks II. "kritikus fontosságú", hiszen megépülésével jelentős lépést tesz az ország afelé, hogy önellátó legyen, "ne függjön a nemzetközi energiapiac turbulenciáitól, a brutális áremelkedéstől", és hosszútávon fenntartható legyen a rezsicsökkentés - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy 2030-ra készen kell lennie a beruházásnak.

Szeptember elején tartják a Budapest Short Film Fesztivált, a BUSHO-t

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BUSHO-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban.
2022. 08. 14. 00:01
Megosztás:

Az átlag 69 éves nyugdíjkorhatárra számít

Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek - derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek.
2022. 08. 13. 22:00
Megosztás:

A MÁSZ tagjai nyitva lesznek a független benzinkutak demonstrációja idején is

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
2022. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Ezeket a számokat húzták az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2022. 08. 13. 20:00
Megosztás:

Negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kategóriás minősítését.
2022. 08. 13. 18:00
Megosztás:

Hétfőtől ismét elhelyezkedési juttatást kaphatnak a versenyszférára váltó közfoglalkoztatottak

Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában - jelentette be Kutnyánszky Zsolt. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton kiadott közleménye szerint az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program újraindítása mellett a hónap közepétől megint igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését.
2022. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Bővíti gyártókapacitását a szegedi Medikémia Zrt.

Uniós támogatással, több mint 350 millió forintos beruházással bővíti kapacitását az autóápolási cikkeket, háztartási termékeket és festékaeroszolokat gyártó szegedi Medikémia Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
2022. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Felújítanak négy iskolát a tamási tankerületben

Felújítanak négy általános iskolát a tamási tankerületben a Magyar Falu program mintegy 130 millió forintos támogatásával.
2022. 08. 13. 15:00
Megosztás:

A 10 százalék alatti személyi hitel kamatok utolsó napjai jönnek

Rekordokat dönt a személyi hitel piac. A money.hu szakértői szerint a kihelyezések összegének megugrásában komoly szerepet játszik, hogy a nagyobb összegű személyi kölcsönök kamatai között még most is találunk 10 százalék alatti ajánlatokat.
2022. 08. 13. 14:00
Megosztás:

Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
2022. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
2022. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Amerikai-kínai csúcstalálkozót tarthatnak novemberben

Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója keretében - értesült a The Wall Street Journal című amerikai lap.
2022. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Hatvan százalékos a horvát gáztároló töltöttségi szintje

Horvátország egyetlen gáztárolója elérte a 61 százalékos töltöttségi szintet, az ott tárolt gáz tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írta az Index.hr című horvát hírportál pénteken.
2022. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Maximum 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
2022. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Romániában 21 százalékkal nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások

Romániában 21 százalékkal, 4,379 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank.
2022. 08. 13. 09:00
Megosztás:

Még mindig vezető szabálytalanság a lejárt termék forgalmazása

A lejárt termékek forgalmazása a vezető szabálytalanság az idén is a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők tapasztalatai szerint - tájékoztat honlapján a Nébih.
2022. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Poliovírust találtak New York szennyvízében

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben - közölték a városi és állami hatóságok pénteken.
2022. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Már a Sziget fesztiválon is lehet határvadásznak jelentkezni

A Sziget fesztiválon felállított Prevenciós Pontban is várják a határvadász hivatás és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőket - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.
2022. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Nyilvánosak Trump házában tartott kutatás iratai

Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
2022. 08. 13. 05:00
Megosztás:

A nyugdíjasok a rezsiváltozás legnagyobb vesztesei - a Kádár-kockában lakók jól járnak

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Miért járt jól az, aki Kádár-kockában lakik? A szakértői véleményt cikkünkben olvashatják.
2022. 08. 13. 04:01
Megosztás: