Újabb perrel néz szembe a Twitter

Perrel fenyegeti a Twittert az irodai infrastruktúrájának biztosításával megbízott ausztrál cég, amely szerint Elon Musk vállalata a tavalyi tulajdonosváltás óta nem fizette ki a tartozásait - írta a The Guardian hírportája hétfőn.

Újabb perrel néz szembe a Twitter

A brit lap beszámolója szerint a Facilitate nevű, munkahelytervezésre és irodaberendezésre szakosodott multinacionális cég összesen több mint egymillió ausztrál dollárt (229 millió forintot) követel a Twittertől a közösségimédia-vállalat négy különböző országban működő irodája számára nyújtott szolgáltatásokért. A sydney-i székhelyű cég Londonban és Dublinban szenzorok telepítését, Szingapúrban irodák berendezését biztosította Musk cégének, Sydney-ben pedig leszerelte a Twitter ottani irodáját, és ideiglenesen tárolta a berendezéseit.

Az Egyesült Államok észak-kaliforniai kerületi bíróságán június végén benyújtott kereset szerint a Twitter azóta nem egyenlítette ki tartozását, hogy tavaly októberben Elon Musk megvásárolta a céget. A Facilitate szerint a vállalat nem vitatta a számlákat, egyszerűen csak nem fizette ki azokat.
Beadványában a kárpótlást követelő cég felhívja a bíróság figyelmét arra, hogy több vállalat is pereskedik a Twitterrel azóta, hogy Musk átvette a vállalat irányítását.

Az ausztrál cég szerint Musknak a tartalommoderálást illető döntései, valamint a neonáci tartalmú fiókok kitiltásának feloldása elijesztette a hirdetőket, ami pénzügyi válságba taszította a médiavállalatot. A Twitter szélsőséges megszorításokkal igyekezett orvosolni a helyzetet, ám ez a felhalmozott tartozások miatt perek sorozatát eredményezte - fűzték hozzá.

A Twitterrel szemben már több eljárás folyik kifizetetlen bérleti díjak és számlák miatt, valamint számos korábbi alkalmazott is beperelte a céget különböző ügyek miatt. Legutóbb június közepén indított pert a vállalat ellen 17 zenei kiadó, ők a szerzői jogok megsértése miatt 250 millió dollár kártérítést követelnek a Twittertől. Ezenkívül az amerikai kormányzat is vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Twitter tevékenysége sértheti a szövetségi kereskedelmi bizottsággal (FTC) fennálló biztonsági megállapodásokat.

Ausztráliában június 22-én a Twitter 28 napot kapott arra, hogy a gyűlöletkeltőnek, "mérgezőnek" és rasszistának minősített tartalmakat eltávolítsa a felületéről, máskülönben napi 160 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra bírságolhatja meg az internetfelügyelet.

Egy magyar nyugdíjpénztár végre kimondja az igazat!

Tudatosabb pénzügyi jövő felé tartunk – egyre fiatalabb korban kezdenek el félretenni a magyarok.
2025. 06. 20. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A NŐK40 nyugdíj így számítandó ki

Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásra.
2025. 06. 20. 01:30
Megosztás:

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás:

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
2025. 06. 19. 22:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
2025. 06. 19. 21:30
Megosztás:

Légkondi a nyaralóban? Erre figyelj, ha beszereled!

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 19. 20:00
Megosztás:

Kártalanításban részesülhetnek az MBH Banktól a Google-csalás áldozatai

Bár a „Google-csalás” néven elhíresült elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sérülékenysége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelektől megszerzett érzékeny személyes és banki adatok, valamint a Google keresőben meghirdetett hamis banki oldalak, az MBH Bank méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át.
2025. 06. 19. 19:30
Megosztás:

Nagyot nyerhetsz a lítium árak emelkedésével

A globális lítiumárak rendkívüli, hullámvasútra emlékeztető pályát tudhatnak maguk mögött. Ezt a változást a részvényárak is lekövették az évek alatt. A lítium árfolyamának felfutását komoly visszaesés követte, a lítium-karbonát és lítium-hidroxid ára 2023-ban az ötödére esett. A beszűkülő marzsok pedig nagymértékben meghatározták a vállalatok stratégiáját. Ez a profitzuhanás a negatívumokkal együtt a piacra való betörést is korlátozta.
2025. 06. 19. 18:30
Megosztás:

131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében - tájékoztatta a győri és mosonmagyaróvári buszgyártó csütörtökön az MTI-t.
2025. 06. 19. 18:00
Megosztás:

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 17:30
Megosztás:

Mérséklődött az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalék volt májusban, miután áprilisban 3,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 06. 19. 17:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott - közölte a Duna House ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 16:30
Megosztás:

Így érdemes tervezni a nyaralók hűtését

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 16:00
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina: intézményi válság és biztonsági kockázatok

A Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa tárgyalást tartott Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke ügyében. Dodikot február 26-án a bíróság első fokon egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a nemzetközi főképviselői határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt. A másodfokú eljárás során a Fellebbviteli Tanács június 12- ülésén megállapította, hogy az ügydöntő határozatot legkésőbb 30 napon belül, tehát július 12-ig kézbesítik a felek számára.
2025. 06. 19. 15:30
Megosztás: