Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV FKG jászkiséri székhelyére

Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) jászkiséri székhelyére; Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a cég székhelyén kedden azt hangsúlyozta, hogy a beruházás eredményeként javul a vasúti pálya minősége, csökken a karbantartásra fordított idő, nő az utazási komfort.

Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV FKG jászkiséri székhelyére

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a hazai közlekedés színvonalát érdemben befolyásolják az állami tulajdonú szolgáltatók és hálózatüzemeltetők képességei. A kormány folyamatosan és bőkezűen támogatja a nemzeti közlekedési társaságok eszközbeszerzéseit - jegyezte meg.
    
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a tavaly megrendelt négy nagyvasúti munkagépből hármat már leszállítottak a MÁV FKG részére: az új beszerzésű vágánystabilizátort, a kitérő- és vágányszabályozó gépet, valamint az ágyazatrostáló gépet. A négy gép beszerzésére 25 millió 200 ezer eurós szerződést kötött a MÁV FKG a két nyertes vállalkozóval.
    
Fónagy János kiemelte: a vasút komoly fejlődésen ment keresztül, megjelentek a 600 ülőhelyes emeletes villamos motorvonatok, a MÁV már az ötvenedik saját fejlesztésű IC+ kocsiját is üzembe helyezte. Pályakorszerűsítések segítették a nagyvárosok megközelítését, bár e téren még van tennivaló. A tervek szerint 2022 végétől a fővárosi agglomerációban csak korszerű motorvonatok közlekednek majd.
    
Szólt arról: a kormány lehetővé tette, hogy a mintegy 57 ezer munkavállalót foglalkoztató MÁV-Volán-csoportnál hároméves bérmegállapodást kössenek, 2021. július 1-jétől három év alatt 15 százalékkal nő a munkavállalók alapbére, amihez a kormány 96,5 milliárd forintot biztosít.
    
A következő tíz évben mintegy 6000 milliárd forint vasúti beruházást terveznek, a vasúti gördülőállományra mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára 4000 milliárd forintot szánnak - tájékoztatott.
    
Mosóczi László megjegyezte, a Volánbusz járműfiatalítási programjában teljes autóbusz-állománya 40 százalékát újítja meg 2022 végéig. Már több mint ezer autóbuszt állítottak forgalomba, nyáron állapodtak meg az eddigi legnagyobb, 500 darabos beszerzésről. Pár hete üzemel a negyven, tisztán elektromos üzemű autóbusz is - mondta.
   
Kitért arra, hogy a Magyar Közút 2010 óta több mint 42 milliárd forintot fordított gépbeszerzésekre. A terveket figyelembe véve ez a szám év végére akár a 48 milliárd forintot is meghaladhatja - számolt be.
    
A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósít a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány megújítása érdekében. A közlekedésfejlesztésben a környezetkímélő, energiahatékony vasút elsőbbségét igyekeznek érvényre juttatni - mondta.
    
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: négy gépre 25,2 millió eurós szerződést kötött a MÁV FKG a két nyertes vállalkozóval. A közbeszerzésen nyertes Plasser & Theurer, Export von Bahnbaumaschinen GmbH egy nagyteljesítményű RM 85-750 ágyazatrostálógépet, egy nagyteljesítményű DGS 62 NG dinamikus vágánystabilizálógépet és egy UNIMAT 08-4X4/4S kitérő- és vágányszabályozógépet szállított a MÁV FKG részére. Az RGH 20C2 típusú sínköszörűgép gyártására a Harsco Rail Europe GmbH adott be nyertes pályázatot, ennek szállítása 2022 őszre várható - közölte.
   
Hozzátette: a MÁV FKG többek között a vasúttársaság több mint 7000 kilométeres vágányhálózatának karbantartásáért felel, évente a teljes hálózat körülbelül egynegyedén végeznek nagygépes karbantartási, illetve felújítási munkákat. Ehhez elengedhetetlen a korszerű géppark - közölte.
    
Az új gépek beszerzésével lehetőség nyílik önköltségen, cégcsoporton belül jelentős kapacitásnövelésre. Az új berendezésekkel a karbantartásra fordított idő (vágányzár) csökken, így gyorsabb ütemben szüntethetik meg a sebességkorlátozásokat, javíthatják a vasúti pálya minőségét. Ennek köszönhetően megbízhatóbb és komfortosabb utazási körülmények várják majd az utasokat - közölte.
    
Thomas Schöpf, a Plasser & Theurer, Export von Bahnbaumaschinen GmbH értékesítési vezetője elmondta: a vasút gazdaságos, ökológiailag fenntartható, környezetbarát. A MÁV és a cég közötti üzleti kapcsolat a nyolcvanas évekre nyúlik vissza - számolt be. Szólt arról, hogy nemrég az osztrák szövetségi vasúttól kaptak megbízást száz hibrid meghajtású felsővezeték-szerelő gép beszerzéséről. Ezek nem csak elektromos hibrid, hanem akár hidrogén meghajtásúak is lehetnek.
    
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a jászkiséri embereknek a MÁV FKG nem csak megélhetést, hanem "rangot" is jelent. A cég megduplázta az elmúlt évekkel ezelőtti eredményét - közölte. Elmondta: az elmúlt évek során a Jászság mintegy 140 milliárd forint fejlesztésben részesült. Magyarországon a fejlesztések alapja a magyar beruházások, a magyar cégek - fogalmazott.
    
A beszédek után jelképes kulcsátadás következett, majd az új ágyazatrostáló gépet munkavégzés közben is bemutatták a MÁV FKG által gyártott MFS-35 M típusú ágyazatikő-szállító és -rakodó kocsikkal együtt.
 

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: