Vegán proteinnel robbant az Abonett

Növényi fehérjével dúsított extrudált kenyeret fejlesztett ki az Abonett Kft., amely fennállása során először átlépte az egymilliárd forintos árbevételt. A járvány miatt megváltozott vásárlási szokások hatása tartósnak bizonyult: az Abonyban 35 éve gyártott extrudált kenyerek iránti keresletnövekedés megmaradt a korlátozások feloldása óta is, és ezt fejeli meg a cég a legújabb innovációjával, a lencsés-zöldborsós VeganProval.

Vegán proteinnel robbant az Abonett

Az elmúlt másfél év jelentős átalakulást hozott a hazai élelmiszervásárlási szokásokban, és 2021 második féléve mutathatja meg azt, hogy ezek közül mi bizonyul tartósnak a járvány csillapultával is. Az Abonett Kft. eladásaiból az látszik, hogy az extrudált kenyerek azok közé a termékek közé tartoznak, amelyeknek a fogyasztása a korábbinál magasabb szinten maradt.

Nem a fogyasztói szokások változtak az esetünkben, hanem inkább a fogyasztás mennyisége – értékelte az új piaci helyzetet Szebeni Zoltán, az abonyi cég ügyvezetője. A tavaly március-áprilisi időszakban volt a leglátványosabb a kiugrás, amikor a készletező vásárlások miatt mintegy 50 százalékkal növekedett meg az igény a termékeik iránt. A forgalom azonban ezután is magasabb szinten stabilizálódott, jelenleg is a korábbi mennyiségnél mintegy 30 százalékkal nagyobb a kereslet. A magyar termékek előnyben részesítése, a kényelmes, gyors megoldások választása, és az egészségtudatos életmód felé fordulás együttesen magyarázhatja a jelentős bővülést – állítja Szebeni Zoltán, aki szerint az elmúlt években éppen olyan fejlesztéseket hajtottak végre, amelyekre most a legnagyobb volt a vásárlói igény, így élni tudtak a piaci lehetőségekkel.

A cég a fogyasztói igények változását látva gluténmentes alapanyagokból is elkezdett extrudált kenyeret gyártani. Különböző ízesítésű Abonetteket is kifejlesztett, szuperélelmiszernek számító magokat is felhasznált, valamint édes és sós töltelékű szendvicsekkel is piacra lépett. Ma már 14 féle extrudált kenyeret és négyféle szendvicset gyártanak az abonyi üzemben, ahol megkezdődött a legújabb innováció, a növényi fehérjével dúsított VeganPro készítése. A lencséből és zöldborsóból készülő extrudált kenyérrel vegán módon juthatunk hozzá a szükséges fehérjékhez.

Az egyelőre a cég webshopjában, majd hamarosan már a boltokban is kapható piaci újdonságnak számító fejlesztés is mutatja, hogy a 35 éves Abonett „alaplap” mennyire alkalmas a különböző funkcionális összetevők beépítésére. Erre példa a másik újdonság, a máriatövises Abonett is. A technológia kínálta variációs lehetőségek további termékfejlesztések előtt is kinyitják az ajtót a családi tulajdonban lévő cégnek, amelyet 2018-tól az alapító Szebeni Zoltán két fia, ifjabb Szebeni Zoltán és Szebeni Ákos irányít.

Az Abonett elődje, az Újvilág Szövetkezet 1986 őszén kezdett Magyarországon először extrudált kenyeret gyártani, és az Abonett márka máig meg tudta őrizni dominanciáját a hazai piacon. Ennek bizonyítéka az is, hogy az abonyi cég árbevétele 2020-ban fennállása során először átlépte az egymilliárd forintot: a 2019-es 892 millió után tavaly 1,155 milliárd forintot tett ki, és várhatóan az idén is tartani tudja ezt a szintet.

Mi is az az extrudált kenyér?

Az extrudálás során magas hőmérsékleten és nyomás alatt a gabonasejtmag szétrobban. Ettől lesz olyan levegős az Abonett. A folyamat hasonló, mint amikor a pattogatott kukorica készül. Mivel ezt a kenyeret nem sütik, az extrudálás során a gabonamag teljesen megőrzi tápanyagértékét. Az extrudált kenyérnek magas a rosttartalma, alacsony a zsírtartalma, egy szelet csupán 18 kalória, ezért fogyókúrázóknak is ideális. Hosszan és könnyen eltartható, bármikor, bárhol fogyasztható.

Mitől vegán az új kenyér?

Az Abonett bátor húzással vegán terméket fejlesztett ki. Mondhatná erre bárki, hogy mi ebben a nagy dolog, hiszen a gabonaalapú extrudált kenyereik eddig sem tartalmaztak állati fehérjét. A VeganPro olyan növényekből, főként zöldborsóból és lencséből készül, amelyeknek magas a fehérjetartalma. A 24 százalékos fehérjetartalmú újdonság különösen azoknak lehet vonzó, akiknek fokozottabb fehérjebevitelre van szükségük (például sokat sportolnak), vegánok, vagy csak egyszerűen kevesebb állati fehérjét szeretnének fogyasztani, a manapság egyre népszerűbb flexitáriánus étrendűek.


Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás: