Washington 2,75 milliárd dollárral támogatná az ukrajnai és a lengyelországi humanitárius segítségnyújtást

Az amerikai kormányzat a kongresszushoz fordult, hogy hagyja jóvá 2,75 milliárd dollár továbbítását az Ukrajnában és Lengyelországban tevékenykedő humanitárius szolgálatoknak - jelentette be szombati varsói sajtóértekezletén Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Washington 2,75 milliárd dollárral támogatná az ukrajnai és a lengyelországi humanitárius segítségnyújtást

A lengyelek és az amerikaiak tudják, milyen fontos a szabadság védelme, ezért együtt támogatják Ukrajnát, amely törvénytelen és provokálatlan agresszióval szembesül - fogalmazott Blinken, aki lengyel hivatali partnerével, Zbigniew Rauval közösen tartott sajtótájékoztatót a délkelet-lengyelországi Rzeszówban folytatott tárgyalásaikat követően.

Ukrajnát Oroszország támadta meg február 24-én, Vlagyimir Putyin elnök a hadműveletet elrendelve egyebek között a kelet-ukrajnai orosz kisebbség védelmére és Ukrajna fegyverektől való mentesítésének szükségességére hivatkozott.

Blinken most úgy értékelte: Lengyelország az élenjáró azon országok közül, amelyek az Ukrajna megtámadása miatt keletkezett humanitárius válságra reagálnak. "Ami Lengyelország és más országok támogatását illeti", Joe Biden amerikai elnök kormányzata a kongresszushoz fordult, hogy hagyja jóvá az Ukrajnában és Lengyelországban tevékeny humanitárius szolgálatok támogatására szánt 2,75 milliárd dollárt - közölte az amerikai diplomácia vezetője.

Zbigniew Rau, utalva arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) jelenleg Lengyelország tölti be a soros elnöki tisztséget, felszólította Oroszországot a vérontás beszüntetésére, valamint az ostrom alatt álló ukrajnai városokból a civil lakosság kimenekítését lehetővé tevő humanitárius folyosók megnyitására.

Aláhúzta: Lengyelország soha nem ismeri el a "jogtalan, provokálatlan" agresszió következtében létrejött területi változásokat. A nemzetközi jog megsértésének nevezte, hogy az orosz erők az ukrán "társadalmat terrorizáló támadási eszközöket" használnak, az invázió során tűz alá veszik a civilek lakta területeket, az atomerőműveket és a nem katonai járműveket. Rau aláhúzta: a saját "fájdalmas történelmi tapasztalata alapján" Lengyelország következetesen fogja szorgalmazni a háborús bűnösök felelősségre vonását. Tudatta: Lengyelország az Ukrajnában elkövetett háborús bűnöket dokumentáló központot alapít, és ezen a téren az Egyesült Államok együttműködésére számít.

A totalitárius rendszerek kutatásával foglalkozó varsói Witold Pilecki Intézet kedden jelentette be, hogy bizonyítékokat és tanúvallomásokat gyűjtő központot létesít az orosz fegyveres erők ukrán lakossággal szembeni bűntettekről.

Csütörtökön pedig az EBESZ közölte, hogy független vizsgálóbizottságot hoz létre az Oroszország Ukrajna ellen indított offenzívájában esetlegesen elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze is közölte: a testület nyomozói útnak indultak az ukrajnai régióba, hogy megkezdjék a lehetséges háborús bűnökre vonatkozó adatok összegyűjtését.

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás:

Kié lesz az EU új vámhatósága?

Az Európai Unió új vámhatóságának létrehozása túlmutat egy adminisztratív döntésen: intézményi precedenst és potenciális hatáskörbővülést jelent. A székhelyért folyó verseny a presztízsen túl az uniós erőviszonyokról és a földrajzi egyensúlyról szól. Az új döntési mechanizmus megerősíti az Európai Parlament befolyását, miközben a Szerződések formális módosítása elmarad. Ez felveti a kérdést, hogy a központosítás és az ügynökségalapú kormányzás milyen mértékben alakítja át a tagállami szerepet. A vámreform így nem csupán szakpolitikai modernizáció, hanem szuverenitási vita is. A tét: ki irányítja az új hatóságot – és ki gyakorolja az újonnan kialakuló uniós kompetenciát?
2026. 02. 27. 11:30
Megosztás:

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás:

5,5%-ot esett az Nvidia

A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni a befektetőket, az árfolyam 5,5%-ot esett. A Philadelphia SE Semiconductor index 3,2%-kal került lejjebb. Az S&P 500 11 fő szektora közül a technológia (-1,8%) és a kommunikációs szolgáltatások (-0,75%) szenvedték el a legnagyobb visszaesést, míg 1,3%-os emelkedéssel a pénzügyi szektor vezetett a nyertesek között.
2026. 02. 27. 09:30
Megosztás:

Vállalati jelentések mozgatták a piacokat Európában

A szerdai általános emelkedést követően csütörtökön – miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentéseket értékelték – a STOXX 600 közel stagnált. A DAX 0,45%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,4%-ot emelkedett. Az egészségügyi szektor 1%-os mérséklődése lefelé húzta a páneurópai indexet. A technológiai szektor 0,5%-ot veszített. Utóbbiban az ASML, az ASM International és a BE Semiconductor esése is meghaladta a 4%-ot, miután az Nvidia kimondottan erős gyorsjelentése is kevésnek bizonyult a kedvező részvénypiaci fogadtatáshoz.
2026. 02. 27. 09:00
Megosztás:

Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt

A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki az Árukereső.hu kutatásából. Bár sokan igyekeznek szigorúan kezelni a kiadásaikat, az élelmiszer és az elektronikai termékek továbbra is azok a kategóriák, amelyekre a legtöbben költenek a tervezettnél többet.
2026. 02. 27. 08:30
Megosztás:

Elfogadták Szombathely költségvetését

Elfogadták csütörtökön Szombathely önkormányzatának a 2026-os évre szóló költségvetését, amelynek mérleg szerinti főösszegét 42 milliárd 479 millió forintban határozták meg.
2026. 02. 27. 08:00
Megosztás:

Támogató szabályozás hajtotta a Masterplast rekord negyedévét

Ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során rekord árbevételt ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat olasz EPS gyártóegységének bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházásának leállítása egyszeri eredményt terhelő tételeket jelentett, amelyek nélkül a Masterplast pozitív negyedévet zárt volna. Emellett a pénztermelő képesség javulásának köszönhetően a vállalat likviditási helyzete jelentősen erősödött, tavaly év végi kötvény lejáratait külső forrás bevonása nélkül tudta teljesíteni. A korábbi 2552 forintos 12-havi célárunkat és tartási ajánlásunkat felülvizsgálat alá helyezzük, és várhatóan a következő hetekben frissítjük.
2026. 02. 27. 07:30
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.
2026. 02. 27. 07:00
Megosztás:

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

Melyek a legnépszerűbb kaszinójátékok napjainkban?

Az online kaszinók világa soha nem volt ennyire színes és változatos, mint most.
2026. 02. 27. 02:56
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás: