Fitch: teljesen átalakul a görög adósságszerkezet

A folyamatban lévő görög adósságcsere-program végére teljesen átalakul a görög államadósság-szerkezet, de továbbra is magas Görögország törlesztésképtelenné válásának kockázata - vélekedett keddi átfogó helyzetértékelésében a Fitch Ratings.

A legnagyobb európai hitelminősítő - amely az adósságcsere-tranzakció feltételeinek véglegesítése után elsőként emelte vissza az államcsődöt jelző besorolási kategóriából Görögországot mint szuverén adóst - befektetőknek Londonban összeállított elemzésében közölte: becslése szerint az idei év végére 75 százalékra emelkedik a hivatalos hitelezők aránya a görög államadósság-megoszláson belül a tavaly év végi 38 százalékról.

 

A magánszektorbeli hitelezők részaránya a görög kormánnyal szembeni követelésállományon belül ugyanezen idő alatt 62 százalékról 25 százalékra zsugorodik a Fitch keddi előrejelzése szerint. A hitelminősítő közölte: számításai alapján - abból a feltételezésből kiindulva, hogy az adósságcsere-programhoz végül mindegyik magánhitelező csatlakozik - a program összesen 110 milliárd eurót farag le a görög szuverén adósságállományból, "jelentősen javítva" Görögország adósságszolgálati profilját, és csökkentve a rövid távú törlesztési nehézségek újbóli kialakulásának kockázatát.

 

A Fitch szerint ugyanakkor változatlanul magas a törlesztésképtelenné válás kockázata, tekintettel a még mindig jelentős államadósság-teherre. A cég azzal számol, hogy az adósságátrendezés nyomán az idén nem emelkedik a hazai össztermékhez (GDP) mért görög államadósság-ráta a 2011 végén mért 165 százalékról, de a költségvetési deficitek és a nominális GDP-érték folytatódó csökkenése miatt a Fitch Ratings előrejelzése szerint 2013-ban megközelíti a 170 százalékot az adósságarány, mielőtt 2014-ben csökkenésnek indulna.

 

Az, hogy Görögország 2020-ig 120 százalék környékére tudja-e csökkenteni államadósság-rátáját - amint ez az adósságcsere-programban szerepel -, a további szerkezeti és költségvetési reformok végrehajtásával kapcsolatos politikai akaraton múlik - áll a Fitch Ratings keddi londoni elemzésében. Más nagy londoni házak ugyanakkor nem látnak sok esélyt a reformok végrehajtására.

 

A Commerzbank közgazdászai a görög kilátásokról befektetőknek összeállított, Londonban minap ismertetett helyzetértékelésükben közölték: az elmúlt két év tapasztalatai alapján kétlik, hogy az adósságátrendezés által nyert időt Görögország ki tudja használni a talpra állást akadályozó fő politikai és gazdasági problémák megoldására. A cég elemzői szerint még az is "teljesen nyitott kérdés", hogy a hamarosan esedékes választások után meglesz-e a megígért reformokhoz szükséges politikai többség.

 

A Commerzbank szakelemzői mindezek alapján "meglehetősen valószínűtlennek" nevezték, hogy Görögország a 2020-as határidőig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a pénzügyi támogatás fejében követelt 120 százalék körüli szintre tudja csökkenteni GDP-arányos államadósság-rátáját. A Fitch Ratings jelenleg a három globális hitelminősítő közül az egyetlen, amelyik nem csődközeli besorolást tart érvényben Görögországra.

 

A Standard and Poor's március elején Londonban bejelentette, hogy a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az addigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív nem törlesztő kategóriába - süllyesztette.

 

Indoklásában az S and P kiemelte, hogy ha egy adósságkibocsátó egyoldalúan módosítja valamely adósságkötelezettség eredeti feltételrendszerét és kondícióit - ahogy a Standard and Poor's megítélése szerint Görögország tette a magánszektorbeli befektetők bevonásával végrehajtott adósságcserével -, azt a hitelminősítő saját kritériumai alapján tényszerűen nem törlesztésnek tekintheti. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody's Investors Service - ugyanilyen indoklással - az általa használt besorolási metodika lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatára, "C"-re minősítette vissza a görög besorolást.

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás: