250 új munkahelyet teremt Szombathelyen a TDK

A TDK japán elektronikai óriás magyarországi leányvállalatának 26 milliárd forintos beruházása nyomán 250 új munkahely jön létre Szombathelyen - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az állam 6,6 milliárd forint támogatást nyújt az elektromos autókhoz szükséges szenzorok gyártásával foglalkozó üzletág kialakítását célzó fejlesztéshez. Szijjártó Péter elmondta, a TDK a világ egyik vezető elektronika nagyvállalata és most az elektromos autók iránti kereslet növekedéséből fakadó piaci igények miatt döntött úgy, hogy egy új gyárat épít, amely új gyárban az elektromos autózáshoz szükséges szenzorok gyártását fogják elvégezni. "Indonézia és több európai ország is versenyzett ezért a beruházásért, ami nem csoda, hiszen ez egy 26 milliárd forintos beruházás, amely 250 új munkahelyet hoz létre"- hangsúlyozta a miniszer. Hozzátette: a kormány 6,6 milliárd forintos támogatást biztosított, és ezáltal a tízezer négyzetméteres új gyártóegység Magyarországon, Szombathelyen jön létre.

Beszédében rámutatott, hogy a koronavírus-járvány olyan korszakban "rúgta ránk az ajtót", amikor már egyébként is zajlott két alapvető, a világgazdaságot dinamikusan átalakító változás: a Távol-Kelet megerősödése és az elektromos autóipar felfutása.

Míg 2010-ben a globális beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 20 százalékát keletiből, tavaly ez az arány teljesen megfordult, s a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, míg a Nyugaté 30 százalékosra csökkent. A távol-keleti országok technológiailag felzárkóztak, stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek, a lakosságszámot illetően pedig mindig is előnyben voltak - mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány keményen dolgozott a távol-keleti gazdasági kapcsolatok erősítésén, aminek szerinte meg is van az eredménye. A régió országainak vonatkozásában a magyar exportteljesítmény 45 százalékkal, a kereskedelmi forgalom 48 százalékkal bővült 2010 és 2021 között. Míg 2019 óta minden évben távol-keleti országból érkezett Magyarországra a legtöbb beruházás, sőt tavaly már a külföldi beruházások értékének mintegy 60 százaléka keleti cégekhez kötődött. Leszögezte, hogy Japánnak ezen belül is fontos szerepe van, ezért komoly erőfeszítéseket tettek a kölcsönös tiszteletre és előnyökre épülő, stratégiai kapcsolat felépítése érdekében.

A magyar-japán együttműködés szempontjából 2021 minden idők legsikeresebb éve volt, a magyar kivitel 18 százalékkal, 830 millió dollárra nőtt. Az ország hazánk harmadik legjelentősebb exportpiaca a térségben, miközben Magyarországon a japán cégek alkotják a hetedik legnagyobb beruházói közösséget - közölte.

A miniszter végezetül kiemelte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, ez nagyjából 2,5-szerese a 2010-es teljesítménynek, így ebből is látszik, hogy a szektor mára erős gerincoszlopává vált a gazdaságnak. Majd hozzátette, hogy "az elektromos autózás passzátszelét keletről fújják", s minden európai ország versenyez ezen vállalatok beruházásaiért. "Aki ezeket megnyeri, az egyúttal a hosszú távú növekedés garanciáját is megkapja" - fogalmazott.

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Michael Saylor újabb 3 273 bitcoint vett: a Strategy már 818 334 BTC-t tart

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét növelte bitcoinállományát, és ezzel még közelebb került a régóta figyelt egymillió BTC-s álomhatárhoz. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalati bitcoin-tulajdonosa újabb több százmillió dolláros vásárlást hajtott végre, miközben Saylor szerint a társaság bitcoin treasury stratégiája 2026-ban eddig 9,6%-os BTC-hozamot ért el.
2026. 04. 28. 06:00
Megosztás:

MBH Bank közgyűlés: „Folytatjuk a növekedést”

Élénk részvényesi érdeklődés mellett zajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése, ahol a részvényesek elfogadták a társaság Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített 2025. évi egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit, valamint döntöttek a napirenden szereplő további kérdésekről is. Az idei közgyűlésen tapasztalt, az eddigieknél magasabb részvényesi jelenlét többek között annak is volt köszönhető, hogy tavaly év végén közel 12 ezer befektető csatlakozott a társasághoz, megerősítve ezáltal az MBH Bank pozícióját a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 04. 28. 05:30
Megosztás:

Áttörés a félvezető-technológiában: a Bosch bemutatja a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket

A szilícium-karbid chipek kulcsfontosságúak az elektromos autók hatékonyságának és hatótávolságának növelésében. A Bosch bemutatta a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket, és megkezdte a mintapéldányok szállítását a globális autógyártóknak. A jövőben egyre több elektromos járművet látnak majd el a Bosch csúcstechnológiás, harmadik generációs szilícium-karbid chipjeivel.
2026. 04. 28. 05:00
Megosztás:

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan árfolyamon számolva 2,3 százalékos növekedést jelent. A menedzsment és franchise tevékenységek bevétele 8,3 százalékkal, 332 millió euróra emelkedett. Az elmúlt tizenkét hónapban a nettó egységszám-növekedés elérte a 3,8 százalékot.
2026. 04. 28. 04:30
Megosztás:

Kvantumvédelemre készül a Solana: Falcon aláírással erősítenék a hálózat biztonságát

A Solana fejlesztői már most készülnek arra a korszakra, amikor a kvantumszámítógépek valódi biztonsági kihívást jelenthetnek a blokkláncok számára. Bár a fenyegetés még nem közvetlen, a Solana Foundation szerint a hálózat fő fejlesztőcsapatai már közös irányba mozdultak: egy Falcon nevű, posztkvantum digitális aláírási megoldás lehet a jövőbeli védelem alapja.
2026. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás:

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) napi pollenjelentésében.
2026. 04. 28. 03:00
Megosztás: