A családi gazdaságokat erősítené a kormány földbirtok-politikája
Hozzátette: felülvizsgálják az állami földek jelenlegi bérleti szerződéseit, és ahol úgy látják, hogy mélyen a piaci ár alatt határozták meg a bérleti díjat ott ezt megemelik, vagy a földet visszaveszik - ismertette az államtitkár, aki szerint így meglesz az anyagi fedezete a családi gazdaságok feltőkésítésének. A most kidolgozás alatt álló Magyarország 2020 program agrár-vidék stratégiájában hosszú távú, kedvezményes és örökíthető földbérleti jogot adnak azoknak a fiataloknak, akik vállalják, hogy földjeiken telepednek le és alapítanak családot. Emellett - a takarékszövetkezeti rendszert is bevonva - hosszú távú, kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoznak ki a családi gazdálkodók számára.
Így javítható a rossz demográfiai helyzet is - tette hozzá. Megjegyezte: ma már alapvető nemzetbiztonsági kérdés az élővilág, a földek és a vízkészletek tulajdonjoga. Fölöttük csakis az rendelkezhet, aki élhető környezet kialakítására és nem a profitszerzésre törekszik - szögezte le. Szavai szerint "új államot kell alapítani", amelyben a város-vidék kapcsolatot ismét egyensúlyba kell hozni, a perspektívát nyújtó vidéket szeretnének teremteni. A város-vidék kapcsolata - mint mondta - felvevőpiacot teremt a mezőgazdasági termékeknek, továbbá az élelmiszerek minősége is jobban ellenőrizhető, ha azt helyben termelik meg, dolgozzák föl és értékesítik. Szerinte a magyar mezőgazdaságnak vissza kell adni a hazai piacot, az exportban pedig erősíteni kell a különleges és egyedi termékeinket, a hungarikumokat. (MTI)