A koronavírus okozta válság összehasonlítása a gazdasági világválsággal

A koronavírus-járvány mára az egész világon lecsengőben van és már észlelhető néhány pozitív jel. Kínában például már alig van új fertőzés és több európai országban, valamint az Egyesült Államokban is csökken és stabilizálódik az új esetek száma.

A koronavírus okozta válság összehasonlítása a gazdasági világválsággal

Sok országban vezetik be a lezárásokkal kapcsolatos szabályok lazítását, és el is kezdték az enyhítést, a világjárvány viszont még messze nem ért véget. A Roland Berger összehasonlította a jelenlegi krízist a 2008-as pénzügyi válsággal.

A tanácsadó cég szerint a négy hetes leállással számoló forgatókönyvek irreálissá váltak, inkább a gazdaság tizenkét hétig tartó leállása valósult meg. Elemzésükben megvizsgálják, hogy a gazdaság különböző ágazatainak milyen hosszú időre van szüksége a mostani válságból való kilábaláshoz, és milyen konkrét helyzetek enyhítésére kell az államnak támogatást nyújtania.

Az autóipar helyreállítása a jelenlegi válság után hosszabb ideig fog tartani, mint a 2008-as globális pénzügyi válság utáni időszakban.

Világkörüli kitekintés

Egyértelműen látszik, hogy a globális gazdaság hatalmas ütést kapott a COVID-19 világjárvány hatásai miatt ebben az évben. A 2008-as pénzügyi válsággal ellentétben, a globális GDP növekedése nemcsak stagnálni fog, hanem több százalékkal vissza is esik majd.  Pedig néhány hónappal ezelőtt még három százalékot is meghaladó globális növekedést prognosztizáltak egyesek.

A gazdasági visszaesés a világ valamennyi régióját és országát érinti. Kína arról számolt be, hogy 2020 első negyedévében GDP-je 9,8%-kal esett vissza az előző negyedévhez képest. Mivel a kínai gazdaság újraindult, de a külföldi kereslet egy ideig nem lesz elegendő, a Roland Berger arra számít, hogy Kína GDP-je 2020-ban mindössze 2,5% -kal fog növekedni. Ez 3,5 százalékpontos csökkenés a járvány előtti előrejelzésekhez képest.

Európát és az Egyesült Államokat még erősebben fogja érinteni a járvány, mint Kínát: a Roland Berger szakértői 5,2 százalékos, illetve 5,4 százalékos GDP csökkenést prognosztizálnak 2020-ra. Bár a globális gazdaság növekedni fog 2021-ben, Kínában, Európában és az Egyesült Államokban ez a növekedés nem lesz elegendő a 2020-as veszteségek ellensúlyozására.

Ez a válság most más

„A tőzsdekereskedelemben a mostani hullámzás ugyan hasonlít a 2008-as válság jellemzőihez, a legutóbbi globális hanyatlás nem volt ennyire szélsőséges és gyors: most rendkívül gyorsan fagyott meg a gazdaság és állt meg a növekedés szinte minden szektorban” – fogalmaz Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere.

2008-ban a válság az amerikai ingatlan- és pénzügyi piac zavaraival kezdődött, és csak egy bizonyos késleltetés után terjedt el a világ többi részén a pénzügyi- és reálgazdaságban. A világjárvány ennél radikálisabb és hirtelenebb hatást gyakorol a világgazdaságra. Azonnal és teljesen lekapcsolta a reálgazdaságot – egyidejűleg elpárologtatva a kínálatot és a keresletet: a gyárak bezárása Kínában az ellátó láncolatok megszakadását okozta. A munkanélküliség következtében a munkavállalók elveszítették jövedelmüket miközben a fogyasztás is csökkent és tovább gyengült amiatt, hogy elrendelték a legtöbb üzlet bezárását.

A világjárvány sokkal súlyosabban érinti az iparágakat, mint a 2008-as pénzügyi válság, és a legtöbb iparágnak hosszabb időre lesz szüksége, hogy felépüljön az általa elszenvedett veszteségekből. A Roland Berger cikkében példaként külön kiemeli a turizmust és az autóipart.

Az utazások teljesen leálltak a határok lezárása, a karanténszabályok és a belépési tilalmak miatt. Az üzleti és pihenési célú utak is feleslegessé váltak, mivel a világ legtöbb pontján nem lehetséges sem utazni, sem szállást kapni. Ami igazán katasztrofális ebben, hogy az ipar nem lesz képes pótolni az elmaradt utakból származó bevételeket. A videokonferenciák helyettesítik a személyes üzleti találkozókat, a munkavállalók pedig – tekintettel a munkáltatók helyzetére – nem tudják elhalasztani éves szabadságukat és inkább otthonukban töltik azt. Az ágazat bárminemű helyreállása most csak távoli álom.

A gépjárműipart a COVID-19 úgy tépázza meg, hogy annak már egyébként is elég kihívással kellett szembenéznie a digitális átalakítás, az elektrifikáció és az autonóm járművek fejlesztése miatt. A 2008-as pénzügyi válság idején kormányzati intézkedések ösztönözték a keresletet, például az egyes országokban bevezetett gépjármű-selejtezési (scrappage) rendszerekkel. Kétséges azonban, hogy ez a megoldás segítene a jelenlegi válságban. Végül is, ha a fogyasztók nyomás alatt vannak a gyárbezárások, a munkanélküliség és a rövidített munkaidők miatt, akkor ki fog autót vásárolni úgy, hogy bizonytalanok a saját pénzügyi kilátásai? Az autóipar ezen válságból történő kilábalása várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe, mint 2008 után.

A pénzügyi krízis során, tizenkét évvel ezelőtt, a gépgyártó és létesítményfejlesztő szektor növekedése szinte ugyanannyira esett vissza, mint az autóiparé. Ennek eredményeként a szektor akkoriban felépült, mindazonáltal továbbra is tartósan a válság előtti szint alatt maradt, különösen a haszonkulcsok tekintetében.

A válság hasonlóképpen érinti az egyébként is nehéz időszakot megélő gépipart, mint az autóipart. A gyenge árfolyamkülönbözet mellett számos vállalat befektetések hiányával küzd, különösen a digitalizáció területén. Az autóiparral ellentétben a gépipar helyreállítása azonban valószínűleg nem fog tovább tartani, mint a pénzügyi válság után, mivel a vállalatoknak lehetősége van arra, hogy nyereségüket új szolgáltatások bevezetésével, például karbantartási szerződésekkel biztosítsák.

A kormányok a világ minden táján nagyszabású mentőcsomagokat készítettek gazdaságaik fennmaradásának biztosítása érdekében. Ezen csomagok többsége jelentősen meghaladja a 2008. évi pénzügyi válságban használtakat, és tekintettel a reálgazdaságra gyakorolt​​hatás mértékére – amint az fentebb volt említve – helyes, hogy a kormányok ilyen átfogóan és ilyen gyorsan cselekedtek.

Az is világos ugyanakkor, hogy a kormányzati intézkedéseket hozzá kell igazítani a jelenlegi konkrét válsághelyzethez. A kormányoknak mindenekelőtt meg kell védeniük lakosságuk egészségét, ezért az egészségvédő és a gazdaság élénkítését célzó intézkedéseknek egyensúlyban kell lenniük. A 2008-as pénzügyi válság alatt bevezetett intézkedések puszta lemásolásával nem lehetne jó eredményt elérni 2020-ban.

A pandémia megfékezéséhez jelenleg szükséges intézkedések, még ha enyhítik is annak hatásait, csak addig maradnak érvényben, amíg nem találnak oltást és széles körben elérhetővé nem teszik azt. Amíg ezt nem sikerül elérni, mindannyian másképp dolgozunk és fogyasztunk, mint a válság előtt. Az új valóság különbözik a válság előtti valóságtól. Ha csak a fogainkat szorítjuk össze addig, amíg vissza nem térünk a válság előtti helyzetbe, kudarcot fogunk vallani: a vállalatoknak és az iparágaknak a mai kihívásokra úgy kell reagálniuk, hogy új válaszokat találnak az új problémákra.


Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás: