Bőséges készletek és óvatos drágulás az alapvető termények nemzetközi piacán

Nyugodt évre számíthatunk az egyes élelmiszerek nemzetzközi piacán az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői szerint. A termelési kilátások és az eddig felhalmozott készletek mind optimizmusra adnak okot.

Bőséges készletek és óvatos drágulás az alapvető termények nemzetközi piacán

Az alacsonyabb élelmiszerárak azt is jelentik egyúttal, hogy a globális élelmiszerimport kiadások 986 milliárd dollárra csökkenhetnek idén (2009 óta ez a szám mindig meghaladta az 1 trilliót) annak ellenére, hogy a kereskedelem volumene nő, olvasható a FAO kétévenkénti jelentésében az élelmiszerekkel kapcsolatos kilátásokról.

Ez már a negyedik év a sorban, amikor a búzatermelés meghaladja a –felhasználás mértékét, ezzel a világ legjelentősebb gabonájának készletei 15 éve nem látott mennyiségben állnak rendelkezésre, legfőképp az Egyesült Államok és Kína raktáraiban.

A búza felhasználása még valamelyest csökken is, ahogy egyre több gazda használ kukoricát takarmányozásra. Ez a trend figyelhető meg Kínában, ahol a kormány döntése a kukoricatartalékok csökkentéséről jelentősen felpörgetheti annak piacát, és egyúttal a globális folyamatokra is hatással lehet az árpa és a cirok iránti kereslet zuhanását okozva. A visszafogottabb nemzetközi kereskedelem viszont a nagy exportőrök közötti versenyt erősítheti, valószínűsítik a FAO szakértői.

A hosszú lejtmenet után a rizs ára tavaly év vége óta stabilnak mutatkozik, sőt májusban még növekedésnek is indult.

A tejtermékek esetében nem várható elmozdulás az alacsony árszintről, csakúgy mint a halaknál, ez utóbbi az élénkülő akvakultúra termelés miatt. A hústermelés általában stabil marad, ezen belül a szárnyasok exportcélú tartása emelkedik.

Az előttünk álló időszakban drágulás várható azonban a növényi olajoknál: a szójatermelés Dél-Amerikában és a pálmaolaj Dél-kelet Ázsiában súlyosan visszaesett az El Niño hatásai következtében. A világ pálmaolaj tartalékai 18 év után először csökkenhetnek a FAO szerint.

A cukor miatt emelkedő élelmiszerár index májusban

A jelentéssel együtt a FAO májusi élelmiszerár indexe is megjelent, folytatva február óta tartó emelkedését. A 2,1 %-os növekedés (155,8 pontra) azonban így sem volt elég ahhoz, hogy a tavalyi értéket elérje a mutató.

A növényi olajok kivételével a FAO élelmiszerár-indexben szereplő mind a négy alapvető élelmiszer (szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor) ára nőtt májusban.

Ezen belül is jelentősen megugrott a cukor ára (+11,7 %) a borúsabb indiai termelési kilátások miatt – a piaci kedélyeket Brazília, a világ vezető cukor exportőre, jelentős tartalékai sem tudták megnyugtatni.

A gabonafélék ára 1,6 %-kal nőt, a kukorica és a különleges rizsfélék iránti nagyobb igénytől befolyásolva.

2 %-kal drágult májusban a hús ára, köszönhetően Ázsia erősödő érdeklődésének az európai sertéshús iránt. A tejtermékek ára, mely jelenleg 24 %-kal alacsonyabb a tavaly ilyenkor mérthez képest, alig, 0,4 %-kal emelkedett főleg az Európai Unióban tapasztalható drágulás, továbbá a vaj és tejpor iránti nemzetközi kereslet miatt.

Mindeközben a növényi olajok ára a vártnál alacsonyabb élelmiszeripari kereslet következtében közel 2 %-ot mérséklődött.

Bőségesebb búza- és kukoricatermés

Jobb gabonatermés várható 2016-ban a FAO adatai alapján: 2 543 millió tonna, alig 0,7 %-kal kevesebb a legendás 2014-es adathoz képest. A múlt havi Gabonakészletek és –igények gyorsjelentéshez képest 17 millió tonnával felfelé korrigálták az értéket a búza és a kukorica esetében valószínűsíthető jobb termésátlag okán.

Ehhez képest a világ gabonaigénye várhatóan 2 546 millió tonna lesz, a globális gabonatartalékok pedig elérhetik a 642 millió tonnát.

A gabonafélék nemzetközi kereskedelme becslések szerin közel 2 %-kal lesz kisebb 2015-höz képest.

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás: