Online zavargások kezdődtek - botrány a kínai internetes kereskedők körében
Komoly visszhangot váltott ki a kínai internetes kereskedők körében az Alibaba Csoport eheti bejelentése, miszerint jelentősen megemeli szolgáltatásainak árait a Taobao Mall, az e-kereskedelmi óriás vállalatokat a fogyasztókkal közvetlenül összekötő (B2C) üzletága. A döntés értelmében a tmall.com honlapon online boltot nyitott kereskedőknek üzleteik nagyságától függően a következő évtől a jelenlegi 6 ezer jüan (199 ezer forint) helyett 30-60 ezer jüan (993 ezer - 1,9 millió forint) közti éves szolgáltatási díjat kell fizetniük, a kötelező fix összegű letét pedig a mostani 10 ezer jüanről (331 ezer forint) akár 150 ezer jüanre (4,9 millió forint) is nőhet.
A honlapnak jelenleg több mint 400 ezer regisztrált felhasználója van, több mint 50 ezer üzlet és 70 ezer márka képviselteti magát. Daniel Csang (Daniel Zhang), a Taobao Mall elnöke egy nyílt levélben úgy fogalmazott: a változások a vásárlók érdekeit szolgálják, a kereskedelmi szolgáltatás minőségének javítását segítik, az eladókat aktívabb és komolyabb kereskedelemre ösztönzik. A drágulás sokkolta a kiskereskedőket, akik szerint az intézkedéssel a Taobao Mall a kis- és közepes üzlettel rendelkező felhasználóktól akar megszabadulni.
A dühös eladók összefogtak, s nem sokkal a bejelentés után megalapították a Taobao-ellenes szövetséget. A hét második felében több mint 40 ezer fő részvételével online "zavargások" kezdődtek, a kiskereskedők a nagyobb márkák értékelésének lerontásával adtak hangot elégedetlenségüknek. A Taobao Mall jelentette az eseményeket a rendőrségen, s úgy fogalmazott: nem tolerálják az atrocitásokat, melyek védtelen kereskedőket is sérthetnek. Jack Ma, az Alibaba Csoport elnöke mikroblogján romboló szándékú hadi dalokat éneklő nácikhoz hasonlította az akcióban részt vevőket, s megerősítette: a vállalat nem változtat a döntésen.
"Az normális dolog, hogy egy vállalkozás nyereséget akar. Az nem normális, hogy egy vállalkozás nem akar nyereséget. A Taobao kilenc évig nem normális vállalkozásként működött." - írta az elnök mikroblogján. A vitát vasárnapra a Kereskedelmi Minisztérium (MOC) is megelégelte, s egy közleményében a Taobao Mallt a panaszok meghallgatására, a kereskedőket pedig legális eszközök használatára sürgette. A MOC aggodalmát fejezte ki a tiltakozó akciók kapcsán, s úgy fogalmazott: megpróbálja majd hatástalanítani a konfliktust, hogy az árakat stabilizálja és az egyébként is rossz helyzetben lévő kisvállalkozókat támogassa.