Csak a kampánycsend idején tilos közvélemény-kutatási eredményeket közölni

(MTI) - A közvélemény-kutatási adatokat csak a kampánycsend idején tilos nyilvánosságra hozni az Alkotmánybíróság három évvel ezelőtti határozata szerint. A jelenlegi szabályozás szerint tehát egészen az áprilisi országgyűlés első illetve második fordulója előtti napig közzé lehet tenni a politikai felmérések eredményeit.

Az Alkotmánybíróság 2007 februárjában alkotmányellenesnek találta és ezért eltörölte a választási törvénynek azt a rendelkezését, amely a választásokat megelőző nyolcnapos időszakra moratóriumot írt elő a közvélemény-kutatási adatok közzétételére. A testület határozatának indokolása szerint más a célja a kampánynak és más a közvélemény-kutatásnak: míg a kampány kifejezetten a választópolgári akarat formálására, a meggyőződés befolyásolására irányul, addig ilyen közvetlen célja a közvélemény-kutatási eredmények közzétételének nincs. A közvélemény-kutatás főként a tájékoztatást szolgálja.

 

 Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közvélemény-kutatás közzétételének tilalma valóban korlátozza a véleménynyilvánítás és a sajtószabadságát, valamint szoros összefüggésben áll a demokratikus közvélemény kialakulásához elengedhetetlen információszabadság alapjogával, a választópolgárok tájékozódáshoz való jogával is. Az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság, illetve az információszabadság ilyen módon történő korlátozása nem fogadható el, még akkor sem, ha elismerik, hogy a közvélemény-kutatási adatok hatnak a választói magatartásra.

 

A testület szerint bár a közvélemény-kutatási felmérések nyilvánosságra hozatali korlátozásának célja a választások zavartalan lebonyolítása, és ez legitim cél, a nyolc napig tartó tilalom nincs arányban az elérni kívánt céllal. Vagyis a rendelkezés nem szükségtelenül, de aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, így alkotmánysértő. A döntés nyomán a közvélemény-kutatási felmérések nyilvánosságra hozatali tilalmára - mint jogintézményre - a kampánycsend szabályai az irányadók, azaz a szavazást megelőző nap 0 órától a szavazás befejezéséig - azaz vasárnap este 7 óráig - tilos kampányt folytatni. Az első forduló esetében ez azt jelenti, hogy április 10-én 0 órától április 11-én 19 óráig, a második forduló esetében pedig azt, hogy április 24-én 0 órától április 25-én 19 óráig tilos kampányolni.

 

 A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen "a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton." A szavazókörök esti 7 órás bezárása és az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatala közötti mintegy háromórás időszakban azonban a különböző közvélemény-kutató cégek politikai tartalmú felmérésének adatai közölhetőek.


BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás:

Jövőre gyorsulhat vissza a magyar infláció

A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A különböző adminisztratív árkorlátozások esetleges legalább részbeni kivezetése, valamint a közel-keleti konfliktus hatásai miatt az év második felében gyorsulhat a pénzromlás üteme, ugyanakkor az éves átlagos infláció még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben. Az országgyűlési választásokat követően a forint jelentősen erősödött, az év második felében azonban ezt a felértékelődést fékezheti a gyorsuló infláció, a költségvetés állapota és a várhatóan fokozatosan romló külső egyensúly.
2026. 05. 22. 12:00
Megosztás:

Kaló Zoltán lesz az egészségbiztosító vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) néven fog működni.
2026. 05. 22. 11:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli indexek, a nap végére csökkent az olaj ára

Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai részvénypiacok, miközben az olajpiacon jelentős fordulat volt megfigyelhető: a jegyzések kezdetben emelkedtek, miután hírek érkeztek arról, hogy Irán nem kívánja külföldre szállítani a dúsított uránt, a nap végére azonban az árak korrigáltak, mivel a befektetők bíznak benne, hogy a következő napok diplomáciai áttörést hozhatnak Irán és az USA között. A vállalati hírek közül az Nvidia gyorsjelentése került a fókuszba: a chipgyártó a várakozásokat meghaladó eredményeket és előrejelzést közölt, valamint osztalékemelést jelentett be, ennek ellenére részvénye mintegy 1,8%-kal csökkent, ami jól tükrözi az AI-szektor vezető vállalataival szemben kialakult magas piaci elvárásokat.
2026. 05. 22. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai indexek, miközben továbbra is bizonytalan az iráni konfliktus megoldása

Az európai részvénypiacok volatilis kereskedést zártak tegnap, miután Irán legfelsőbb vezetője jelezte, hogy az ország nem kívánja külföldre szállítani a közel fegyverminőségű uránkészleteit, ami bonyolíthatja az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat. A pán-európai Stoxx 600 index végül enyhe emelkedéssel fejezte be a napot, miután a kereskedés során többször is irányt váltott. A piaci hangulatot részben támogatta, hogy az amerikai elnök korábban jelezte: a Washington és Teherán közötti tárgyalások a végső szakaszban járnak, miközben a katonai lépések elhalasztása több időt biztosít a diplomáciának.
2026. 05. 22. 09:30
Megosztás: