Mekkora hitelt kaphatsz átlagfizetéssel? És mennyi az átlagfizetés egyáltalán?

Az országos bruttó átlagbér 2020 decemberében 449 400 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggeli közlése alapján, ami nettó 298 900 forint átlagos havi jövedelmet jelentett a munkavállalók számára. A Bank360 kiszámolta, mekkora személyi kölcsönre elég ez az összeg a túlzott eladósodást gátló szabályok mellett.

Mekkora hitelt kaphatsz átlagfizetéssel? És mennyi az átlagfizetés egyáltalán?

Bruttó 449 400 forint volt 2020 decemberében az átlagbér Magyarországon  – derült ki a KSH csütörtök reggeli közléséből. Ez kedvezmények nélkül nettó 298 900 forintos átlagbért jelent, ennyiből gazdálkodhattak átlagosan tehát azok a teljes munkaidőben dolgozók, akik a legalább 5 főt foglalkoztató magánvállalkozásoknál, az állami szektorban vagy a jelentős non-profit szervezeteknél végeztek munkát. 

Átlagbér mellett nem lehet a havi törlesztő 150 ezer forint felett

Jövedelmi helyzetünk önmagában is több szempontból megszabja lehetőségeinket, de az érvényben lévő, úgynevezett adósságfék szabályok miatt hitelfelvételi lehetőségeinket is korlátozza. Amennyiben ugyanis hitelt szeretnénk felvenni, a havi törlesztőrészlet nem haladhatja meg a bérünk egy meghatározott részét.

Átlagbérrel számolva, ha fogyasztási hitelt szeretnénk felvenni, akkor a hitel törlesztőrészlete nem lehet magasabb a havi fizetésünk felénél, jelzáloghitelek esetén pedig a jövedelmünk terhelhetősége attól is függ, hogy milyen kamatperiódusú hitelt választunk.



“A decemberi  átlagbér mellett nem vehetünk fel olyan fogyasztási hitelt, melynek havi törlesztőrészlete meghaladja a 149 450 forintot. Lakáshitelek esetén azonos összeg vonatkozik a legalább 10 évre, vagy a teljes futamidőre fixált kamatú hitelekre, ennél rövidebb kamatperiódus esetén viszont a vállalható havi törlesztőrészlet mértéke is csökken” – közölte Varga Zsombor, a Bank360 szakértője.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Hozzátette: bár a bankok ennél nagyobb hiteltörlesztőt a rendeleti szabályozás miatt semmilyen esetben sem engedélyezhetnek, szigorúbbak továbbra is lehetnek. Mindemellett, ha van a havi munkabér mellett egyéb kiegészítő jövedelmünk, akkor az bizonyos esetekben beleszámíthat a JTM-szabályba, a már korábban felvett hiteleink viszont csökkentik az újabb hitel maximális havi törlesztőrészletét.

Mekkora hitelre elég ez az összeg?

A Bank360 elemzői a pénzügyi aggregátor oldal hitelkalkulátora alapján megvizsgálták, mekkora személyi hitelt kaphatunk a JTM-szabályozás alapján.

A cég hitelkalkulátora szerint 84 hónapos futamidővel akár 9,7 millió forintos személyi hitelt is fel tudunk venni átlagbér mellett. Jövedelmünk a hitelt folyósító bankba érkeztetésével ezt az összeget 8 százalékos THM mellett, havi 148 733 forintos törlesztőrészlettel folyósítják majd nekünk, a teljes visszafizetendő összeg pedig 12 566 322 forint.

96 hónapos futamidővel már nem akadály a személyi kölcsön esetében maximálisan felvehető 10 millió forint sem. Ebben az esetben 8,05 százalékos THM költség vonatkozik tartozásunkra és 138 788 forintos összeget tesz ki a törlesztőrészlet havonta. A visszafizetendő összeg 13 423 648 forint.

A futamidő hosszabbításával tehát elérhetővé válik a tízmilliós személyi kölcsön is, ennek azonban ára van. A 300 ezer forinttal megnövelt hitelfelvétel 857 ezer forinttal magasabb visszafizetendő összeget jelent átlagbér mellett.

Hozzászólások

Gyors segítséget jelent a kisvállalkozásoknak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program

Gyors segítséget jelent az ötezer fő alatti kistelepüléseken működő mikrovállalkozásoknak a tavasszal induló Magyar falu vállalkozás-újraindítási program - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) webkonferenciáján.
2021. 04. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig sikeresnek bizonyul a Vállalatok munkaerő támogatása program

A tavaly október óta elérhető lehetőség érdemben élénkítette a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetűek iránti munkaerő-piaci keresletet; a Vállalatok munkaerő támogatása program mostanáig több mint 8 ezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.
2021. 04. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyert valaki a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 14-én megtartott 15. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult arculattal várja a nyitást Hévíz

A fiatalabb, családos vendégkörre is számító településként modernebb, fiatalosabb logóval és arculattal várja az újranyitást Hévíz - tájékoztatta a város turisztikai szervezete szerdán az MTI-t.
2021. 04. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kazah-magyar megállapodás: jelentősen nőhet az Ázsiából Európába irányuló vasúti áruforgalom

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom jelentős növekedését, valamint az európai exporttermékek vasúti szállítását teszi lehetővé a Fényeslitkén épülő East-West Gate (EWG) intermodális terminál fejlesztője és a kazah EuroTransit Csoport között létrejött stratégiai együttműködés. A moszkvai Transrussia nemzetközi közlekedési és logisztikai szakkiállításon aláírt megállapodás keretében a két vállalat közösen kínál gyors és megbízható szállítási útvonalat az egyre élénkülő szárazföldi teherforgalom szereplőinek. A megállapodás bejelentésekor Konkoly Norbert moszkvai magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy a fényeslitkei beruházással Magyarország ismét a nemzetközi vasúti szállítás meghatározó szereplőjévé válhat.
2021. 04. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs eredménye

A vártnál sokkal nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Goldman Sachs befektetési bank az első negyedévben, amit a rekordszintű globális vállalati ügyleteknek és a koronavírus-járvány következményeként kiugró tőzsdei forgalomnak köszönhet.
2021. 04. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizapiacon.
2021. 04. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tőzsdék többsége pluszban zárt

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az oltási kampányok alakulására figyeltek.
2021. 04. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A délután indult eladási hullám lehúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,69 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 42 514,94 ponton zárt szerdán.
2021. 04. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A meteorológiai szélsőségek megkeserítik a gazdálkodók életét

A globális átlagnál is nagyobb hőmérséklet-emelkedés, a szélsőségek egyre gyakoribb előfordulása és a növekvő kiszámíthatatlanság miatt a hazai mezőgazdaságnak egyre fokozódó növényvédelmi kihívásokkal kell szembesülnie – hangzott el szerdán Agroinform.hu agrometeorológiai konferenciáján.
2021. 04. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Csekély változással, vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a negyedéves eredmény beszámolói szezon első jelentéseit megelőző kivárás keretében.
2021. 04. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új tervezési igazgató és igazgatóhelyettes a KÖZTI-nél

Új struktúrában működik a legpatinásabb hazai építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI). Áprilistól Tima Zoltán Ybl-, és Prima Primissima díjas építész tölti be a tervezési igazgatói posztot, a tervezési igazgató helyettese Peschka Alfréd Ybl Miklós-díjas építész.
2021. 04. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tisztul a magyar munkaerőkölcsönzési piac

Az Európai Unió rendelkezésének megfelelően 2021. április 1-jei hatállyal módosult a magyar ÁFA törvény. Ennek értelmében megváltoztak a munkaerőkölcsönzési szolgáltatások ÁFA kezelési szabályai is és megszűnik az ún. fordított áfa alkalmazásának kötelezettsége a legtöbb esetben. Mindez azt jelenti, hogy mostantól az eladó, a számla kiállítója – vagyis a munkaerőkölcsönző vállalat – fizeti meg az ÁFÁ-t. Eddig ennek terhe a munkaerőt kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztató vállalatra, vagyis a vevőre hárult. Korábban a szektorban tapasztalt jelentős visszaélések és törvénytelenségek visszaszorításának érdekében vezették be ezt a speciális ÁFA szabályozást.
2021. 04. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért esik napok óta a magyar tőzsde?

Az elmúlt napokban fokozódott a „gyengeség” a magyar piacon, amit párhuzamba lehet állítani a fokozódó ukrán-orosz feszültséggel, de nem biztos hogy ez tökéletes magyarázat.
2021. 04. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív évkezdés az SAP-nál

Tegnap piaczárást követően tette közzé első negyedéves előzetes eredményét az SAP. A társaság a várt 1,52 milliárd eurós operatív profit helyett 1,74 milliárd eurós eredményről számolt be.
2021. 04. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a szerb-magyar földgázkapacitást

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére - jelentette be Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra - közölte szerdai közleményében a hivatal.
2021. 04. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés volumene februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a januári 6,7 százalékos visszaesés után. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal nőtt a termelés. Az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta - erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 5G a traktor óta a legjobb dolog, ami a mezőgazdasággal történik

A mezőgazdaság gépesítése a múlt század közepétől jelentősen hozzájárult az ágazat termelékenységének növeléséhez. Most ez a folyamat kapcsol a következő sebességfokozatba a precíziós mezőgazdaság korszakában, ahol az 5G technológiának köszönhetően minden eddiginél több hálózatba kapcsolt gép dolgozhat a terméshozamok javításán. Ráadásul egy olyan időszakban, mely a klímaváltozás és a népességrobbanás miatt komoly kihívások elé állíthatja az ágazatot.
2021. 04. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most is jár a katásoknak a kedvezmény

Márciusra és áprilisra sem kell megfizetni a katát mintegy 120 ezer vállalkozásnak. Az adómentesség 10 milliárd forintot hagy az április elejéig zárva tartó üzleteknél, szolgáltatóknál, a vendéglátásban, a turizmusban, a szabadidő ágazatban tevékenykedő kisvállalkozásoknál - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
2021. 04. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tokió kivételével pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Tokió kivételével erősödéssel zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, a még nyitva tartó térségbeli tőzsdék pedig mind pluszban álltak.
2021. 04. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: