Elismerés a Szidónia Kastélyszállodának
A Budapest Week Publishing 1993 óta, minden évben megkérdezi olvasóit és üzleti partnereit, illetve a kiadó bizottságának tagjait arról, hogy kit tartanak a hazai vendéglátó-, szálloda- és más szolgáltatói szféra legjobbjainak. Az így beérkezett szavazatok, valamint a kiadó szigorú ellenőrzése alapján ítélik oda, mintegy hatvan kategóriában a legjobbaknak járó elismerést.
Az idei évben már a Best of Budapest & Hungary díjakat osztották ki, ahol rendhagyó módon nem csak a fővárosiak, hanem a vidékiek is képviseltethették magukat!
A már több rangos elismeréssel rendelkező röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálloda is díjazottak között szerepelt, és nagy örömmel vették át az egyik legjobb kastélyszállodának járó: „Év Kastélyszállodája” kitüntető címet.
A Szidónia 12 éve számít piacvezető kastélyszállodának Magyarországon, és legfőbb erősségének – az épület adottságain túl - a személyzet kedvességét, vendégszeretetét emelné ki, amit számos visszatérő, és elégedett vendég visszajelzése alapján bátran kijelenthetnek. Folyamatos céljuk lehetőségeikhez képest a megújulás, az állandó színvonal megtartása mellett. A vendégek igényeihez mérten próbálnak kialakítani programokat, szolgáltatásokat és szezonális csomagajánlatokat. Már lelkesen készülnek a húsvéti hétvégére: lesz „tradicionális” tojáskeresés a parkban, kellemes vacsorák, képkiállítás Amondine de Barath festményeiből a „Sors Kereke” címmel és „hölgyszalon” egy ötórai tea mellett Kis Alexandra stylisttal.