Elmaradt a várt kamatcsökkentés Indiában
Az indiai központi bank úgy döntött, hogy nem változtat a 8,5 százalékos repókamaton. A bank jelezte, hogy továbbra is az infláció elleni küzdelem a legfontosabb a számára, annak ellenére, hogy lassul a GDP bővülése Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságában.
A bank novemberben 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, 18 hónapon belül ez volt a 13. kamatnövelés. India gazdasági növekedése részben a már korábban végrehajtott kamatemelések, illetve az emelkedő árak miatt mérséklődő kereslet hatására lassul. A szeptemberben záródott negyedévben a hazai össztermék (GDP) bővülése 6,9 százalék volt, két éve a legalacsonyabb.
Eközben az ipari termelés 5,1 százalékkal esett októberben, először jegyeztek fel csökkenést 2009 júniusa óta. Az infláció eközben makacsul továbbra is 9 százalék fölötti. India gazdasága óriásléptekkel lábalt ki a világgazdasági válságból: hazai összterméke tavaly 10,4 százalékkal nőtt a 2009-es, 6,8 százalékos ütem után. Erre az évre azonban már csak 8,2 százalékos, jövőre pedig 7,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Nemrég az indiai kormányfő gazdasági tanácsadó testülete is 8,2 százalékra csökkentette idei előrejelzését a februári 9 százalékról. (MTI)