Ennyit rövidül a Brüsszel-Amszterdam vonatút
2018. 04. 09. 12:00
Hétfőtől harminc perccel rövidül a Brüsszel és Amszterdam közötti intercity vonatok menetideje - közölte a La Libre Belgique című belga napilap a belga és a holland vasúttársaságok információira hivatkozva hétfőn.
A tájékoztatás szerint a két főváros közötti menetidő 2 óra 53 perc lesz. A Hollandia és Belgium között közlekedő vonatok száma a korábbival megegyezően, 16 marad naponta, azonban megosztják azokat: tizenkettő közülük Amszterdamot, négy Hágát köti össze a belga fővárossal.
Mint közölték, a megváltozott menetrend azokat a vonatokat érinti, amelyek megállnak a zaventemi, Brüsszel nemzetközi repülőterén is. Belgiumban egy újabb megállót is létesítettek, a vonatok hétfőtől megállnak Noorderkempen állomáson is. Az intercity Hollandiában Roosendaal és Dordrecht helyett Breda jobb megközelíthetőségét biztosítja.
Hová utazzak legközelebb? ITT megtudhatod!
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.