Éppen most születik egy új Németország
A tekintélyes konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap korábbi vezető szerkesztője szerint senki sem gondolhatja, hogy az ország jellege nem változik meg, ha idén mintegy 800 ezer bevándorló érkezik Németországba és Sigmar Gabriel alkancellár szavai szerint a következő években Németország "elbír" további évi 500 ezer újabb bevándorlót. Egy nemzet valójában élő és változó szervezet, amelynek fejlődési irányát nem csupán olyan általános tényezők, mint a technológia, az orvostudomány vagy éppen a nemzetközi jog befolyásolják, hanem többek között a bevándorlók kultúrája és mentalitása is.
Az interjúban Hefty párhuzamot vont a negyedszázaddal ezelőtti újraegyesülés és az EU megalakulása között. "Politológus szemmel nézve mindkettő valódi forradalom volt, nem pedig egyszerű történelmi fejlődés következménye" - jelentette ki, utalva arra, hogy egyikre sem volt forgatókönyv, a formák és tartalmak lépésről-lépésre alakultak. A közös Európa alapítói - Winston Churchill, Robert Schuman, Jean Monnet, Alcide de Gasperi vagy Konrad Adenauer - akkoriban még elképzelni sem tudták, hogy Európából mi lesz 1980-ra, 2000-re vagy 2015-re. De közös volt az akarat arra, hogy letérítsék a világ legsokszínűbb, legváltozatosabb térségét az addigi háborús útról.
Helmut Kohl akkori kancellár sem tudta 1989. november elején, hogy milyen lesz a két német állam, a két német nép, a német nemzet jövője. November végén mégis előterjesztette híressé vált 10 pontját az egyesülés megvalósítására. A cél a két német állam egyesülése, a felvázolt út ugyanakkor illuzórikus volt. Azonban senki nem tudta volna másképp csinálni, ezért Helmut Kohl joggal érdemelte ki az egység kancellárja címet. Georg Paul Hefty szerint az egyesülés azért sikerült, mert a Kohl vezette szövetségi kormány szakított a bismarcki hagyományokkal, amelyek a nemzeti egyesülést háborúval érték el és tartották fenn. Ezzel szemben Helmut Kohl politikája inkább Deák Ferenc metodikáját követte és egyfajta kiegyezésre épült.
A kilencvenes években minden más út elképzelhetetlen lett volna, ennek ellenére mégsem szabad megfeledkezni arról, hogy nem ez volt a hagyományos német akaratnyilvánítás. A történelmi siker tehát abban rejlett, hogy Németország és a külföld egyaránt megtanulta azt a leckét, amely szerint tartós eredményeket csak békés közmegegyezéssel lehet elérni. Ha akár belső erők, akár a külföldi hatalmak bárhol a világon valami mással próbálkoznak, kétes a siker - emelte ki Hefty, példaként említve Afganisztánt és Szíriát. Negyedszázaddal az újraegyesülés után Németország keleti része gazdaságilag még mindig nem zárkózott fel az ország nyugati részéhez.
Ahogy Kelet-Közép-Európa még mindig lemaradt a Nyugathoz képest, úgy Berlin kivételével a keleti tartományok lemaradása még évekig tart majd - mutatott rá Hefty, utalva többi között arra, hogy az egy főre jutó átlagkereset egyharmaddal marad el a nyugati szinttől. Elméleti szinten sokat tudják, hogy mi a teendő, de a gyakorlati megvalósítás akadozik. Az egykori "sztálinista mesterkedéseket" senki sem akarja utánozni, Mecklenburg-Elő-Pomeránia például soha nem lesz sem a német nehézipar, sem a német szoftverfejlesztés központja.
A bevándorlás ezen nem fog változtatni - jelentette ki. Georg Paul Hefty szerint az egykori NDK "beolvadására" utal az a tény, hogy mind Angela Merkel kancellár, mind Joachim Gauck államfő az ország keleti feléből származik. Sem a kancellár, sem az elnök nem folytat ugyanakkor olyan politikát, amelyet "hazajátszásnak" lehetne nevezni.
A keleti tartományok lakossága egyikük tevékenységéből sem húz nagyobb hasznot, min a nyugatiak. Mind Merkel, mind Gauck "karrierjét" egyéni tehetségük és rátermettségük magyarázza, nem pedig az, hogy a keleti tartományokat akarták volna szolgálni. Ugyanakkor sem a kancellár, sem az államfő tevékenységéből nem lehet következtetni arra, hogy utódaik szükség- vagy törvényszerűen ismét keletiek lesznek.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a 25. évforduló alkalmából melyik német politikus érdemeit emelné ki, Hefty úgy értékelte: Helmut Kohl után sem Gerhard Schröder, sem Angela Merkel kancellár nem törődött megkülönböztetett módon a német társadalmi és gazdasági élet "egyesítésével". Szavai szerint valójában az alaptörvény győzött, amely célul tűzi ki az életkörülmények "hasonlóvá tételét" (Angleichung der Lebensverhältnisse).
Sőt - mint hozzáfűzte - még nem is a német adófizető a hős, aki negyedszázada fizeti a szolidaritási járulékot, és beláthatatlan ideig fizeti még. Egy nemzet mivoltát az bizonyítja, hogy nagy egységként működik anélkül, hogy egy évtizeden, sőt egy negyedszázadon át egy vezéralak a közmegegyezéstől eltérően irányítaná.
Az egyesült német állam mai nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatban Hefty úgy értékelte: bár Németországot a nagyhatalmak közé sorolják, európai és világpolitikai súlya mégis kisebb a látszatnál. Kizárólag uniós tagsága biztosít számára játékteret. "Ebben éli ki fontosságát, miközben európai uniós tagtársai közül kettő, Anglia és Franciaország - az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként - tényleges nagyhatalom. Ennek következtében pedig sokkal nagyobb mozgástérrel és nemzetközi súllyal rendelkeznek - értékelte az MTI-nek adott interjúban Georg Paul Hefty.
