Hatékony tanulás: A legjobb tanulási technikák és módszerek

A gyors tanulás az egyik legnagyobb versenyelőny, amire szert tehetsz életed során. Míg sokan az iskolával együtt befejezik a tanulási technikák és módszerek elsajátítását is, és legkésőbb az egyetemi diploma után “leteszik a lantot” – addig néhányan teljesen máshogy állnak hozzá a tanulás kérdéséhez. De vajon melyik a sikeresebb hozzáállás? Érdemes megnézni, hogy a Fortune 500-as cégek vezérigazgatói hány könyvet olvasnak el évente.

Hatékony tanulás: A legjobb tanulási technikák és módszerek

De a tanulás nem csak a cégvezetőkre vonatkozik, és nem is korfüggő. Ha az ember például alkalmazott egy cégnél és 40 éves, akkor még jóval több van hátra a nyugdíjig, mint amennyit eddig ledolgozott élete során.

Tanulni mindig érdemes!

De az sem mindegy, hogy mibe öljük az energiánkat. Sokan például azért nem kezdenek bele valami új dolog kitanulásába, mert hatalmas a hátrányuk ahhoz képest, aki már korábban elkezdte. Tipikusan ilyen szakma a programozás. Sokszor hallani, hogy tizenévesek válnak multimilliomossá az általuk fejlesztett appok miatt. Idősebb fejjel azt gondolná az ember, hogy akkor ő már elkésett – pedig mi sem állhat messzebb a valóságtól! Míg az élsportolók versenyt futnak az idővel, hiszen huszonévesen érik el a emberi test potenciáljának csúcsát, addig a programozás esetében ugyanolyan esélyekkel indul egy tizen- vagy huszonéves, mint egy ötven vagy hatvan éves.

Egy másik nagyon elterjedt tévhit, hogy egy bizonyos fajta beállítottság szükséges az adott készség elsajátításához. A programozás példánál maradva sokszor hallani laikusoktól, hogy “Hülye vagyok a matekhoz, nincs esélyem”. Pedig nem az számít, hogy milyen érdemjegyeket szereztünk a középiskolában, hanem az, hogy milyen tanulási technikákkal és módszerekkel segítik az oktatók a fejlődésünket. Ugyanis ezek sokkal fontosabbak a hatékony tanulás szempontjából, mint az előképzettség, a tehetség vagy a beállítottság. Ezek nem légből kapott elméletek, hanem bizonyított, a gyakorlatban is kipróbált információk, amelyeket több ország képzéseiből gyűjtöttek össze.

De melyek azok a tanulási tippek és hatékony tanulási technikák, amelyek jelentősen megkönnyítik az új készségek elsajátítását?

A legjobb tanulási technikák és módszerek

1. A hatékony tanuláshoz először lásd át a big picture-t

Sokan úgy tanulnak, hogy az egyetemi előadás közben jegyzetelnek, vagy a programozói tanfolyamon egyből nekiállnak a megvalósításnak — pedig van ennél egy jobb technika is. Először próbáld meg átlátni az összképet, hiszen így sokkal jobban fogod érteni, hogy mi az ami fontos, és mi az, ami nem. Nem kell nagy dologra gondolni, nem szükséges SWOT elemzést vagy más bonyolult gyorsolvasási módszereket elsajátítani – elég csupán átnézni a tanfolyam vagy téma tematikáját, fejezeteit, tantervét, és máris lesz egy átfogó képed az egészről.

2. Hogyan kell tanulni?Az elolvasás nem elég

Bizony, a tanulás és az olvasás nem ugyanaz. Az átolvasás segíti az összkép megértését, de a megtanuláshoz ennél jóval többre van szükség: sok-sok ismétlésre és gyakorlásra.

3. A legjobb gyors tanulási tipp:

Alakíts ki asszociációkat Az emberi agy sokkal gyorsabban rögzít dolgokat, ha azokat egy már meglévő fogalomhoz tudja kötni. Minél erősebb asszociációkat hozunk létre, annál gyorsabban és könnyebben fog eszünkbe jutni a tanult elmélet a gyakorlatban is.

4.: A tanulási technikák csúcsa: Vizualizáld!

Az emberi agy sokkal gyorsabban dolgozza fel a képi tartalmakat, mint az írott szöveget. Éppen ezért érdemes mindenről mindmap-et vagy rajzot készíteni – egy olyan gyakorlatias program során, mint a programozó képzés pedig mindent érdemes megcsinálni a gyakorlatban is, hiszen így rögzül a képi világ mellett maga a cselekvés is!

5. A mindig működő tanulási módszer: Tegyél fel kérdéseket

A kérdések rengeteg dologra világítanak rá. Egyrészről, megmutatják mit tudsz, és azt milyen mélyen. Másrészről, megmutatják mit nem tudsz. Ezzel pedig tulajdonképpen kijelölik az előtted álló feladatokat, mindenfajta speciális tanulási módszerek és technikák nélkül. Tegyél fel jó kérdéseket, és rögtön megkapod a választ, hogy mit kellene tanulnod.

5+1. Szorgalom > Tehetség

Ahogy már korábban is írtuk, gyakori tévhit, hogy egy készség elsajátításához különleges beállítottságra van szükség. Vannak olyan tevékenységek, ahol ez igaz, például nagyon nehezen tudnál profi kosárlabdázóvá válni, ha csupán 160 cm magas vagy. De a legtöbb más iparágban vagy készségnél ezek csak alaptalan félelmek, ahogy a programozás esetében a matematika tudás. Ha szeretnél még többet megtudni a témáról, akkor ajánljuk figyelmedbe az egyik nemrég írt cikkünket – tetszeni fog: https://profitline.hu/Ne-varj-mindig-mas-segitsegere---Most-megtanulhatsz-otthonrol-programozni-408814

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás: