Hogyan látják a németek a magyarországi választásokat?
A konzervatív Die Weltben Thomas Schmid arról írt: a választási eredmények azt bizonyították, hogy a magyarok nagy többsége ténylegesen radikális politikai változást akar. Idézte Orbán Viktornak azt a kijelentését, amely szerint a választók egy rendszert döntöttek meg és egy újat hoztak létre. "Még ha leszámítjuk a túláradó győzelmi retorikát is, mindez nem az intézményeknek meg annak a folyamatosságnak a tiszteletére utal, amelyre a demokráciáknak szüksége van" - hangoztatta a lap.
Az újság szerint ezért az átalakulásért természetesen nem csekély mértékben felelős a 2002 óta kormányzó szocialista párt, amelynek nem sikerült a szerkezetében konzervatív ország korszerűsítése. A lap beszámolt a Gyurcsány Ferenc "hazugságbeszédét" követő tüntetésekről, utalva arra: ez volt az az óra, amikor a többség a kormány ellen fordult. A rossz baloldali gazdálkodás, továbbá a korrupció szintén táptalajt jelentett a jobboldali populizmus erősödéséhez - írta a lap, hangsúlyozva, hogy a szocialistákat joggal váltották le. Orbán választási győzelmét a sötét képet festő retorika is segítette.
Hogy ez hatásos lehet, azt a nyugat-európai államok is bizonyítják. A szerző szerint ez különösen érvényes Magyarországra. Schmid ennek kapcsán utalt az ország "boldogtalan történelmére", így a többi között arra, hogy az 1956-os felkelés után elitjének jelentős részét a kivándorlás miatt elvesztette, azután évtizedeket "a gulyáskommunizmus fazekában" töltött, és lakosságára 20 évvel az államszocializmus elbúcsúztatása után mindenekelőtt egy dolog érvényes, mégpedig az, hogy csalódott. "A csalódottak hajlamosak arra, hogy egészen mást akarjanak" - fogalmazott a szerző.
A cikkíró szerint ugyanakkor - a szélsőjobboldali Jobbik párt 17 százaléka ellenére - elhibázott lenne Magyarországot "a reakció fellegvárának" tekinteni. A Fidesz hangos, de homályos választási kampányt folytatott. Orbán nem kerülheti meg, hogy drasztikus takarékossági politikát alkalmazzon. Ki fog derülni, vajon mindezt "nacionalista retorikával és a kisebbségek elleni rabiátus akciókkal édesíti-e meg" - fogalmazott a szerző, a kérdések között említve, vajon Orbán valóban felajánlja-e a kettős állampolgárságot a szomszédos országokban élő magyaroknak, valóban összevonja-e a belügy- és az igazságügyi minisztériumot, és ténylegesen módosítja-e a médiatörvényt. Magyarország az Európai Unió tagállama, és ez "határokat szab Orbánnak". "Talán nem hiú az a remény, hogy az európai uniós tagság és a demokratikus alkotmány az új miniszterelnököt az erény útjára vezeti" - írta a konzervatív napilap.
A liberális Süddeutsche Zeitung Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója, Michael Frank kommentárjában utalt arra, hogy a magyarok vasárnap óta politikailag egyedülálló szerepet töltenek be a demokratikus Európában, ugyanis egy párt rendelkezik az abszolút hatalommal. Mennyire kiábrándultnak kell lennie egy nemzetnek, mennyire csüggedt egy társadalom, ha az erős kéz utáni vágy a hatalom ilyen méretű koncentrációjához vezet - tette fel a kérdést a szerző, utalva arra, hogy Magyarország az 1989-es fordulat óta ellentmondásokkal küszködött. Az átalakulás egykori mintadiákja ma gazdaságilag szorult helyzetben van, és a közép-európai kommunista uralom bukásakor még demokratikus éllovasnak számító országot ma egymással harcoló, gyűlölettel teli táborok belső blokádjai bénítják meg.
A cikkíró szerint a posztkommunista szocialisták ezeken az ellentmondásokon buktak el, és az elmúlt nyolc év kormányzati tevékenysége miatt büntették meg őket. Miközben arra törekedtek, hogy szociáldemokratákká alakuljanak át, gyötrődniük kellett a kommunista időkből származó örökségükkel, ahelyett, hogy új identitást találtak volna. Élükön az ország leggazdagabb embereivel és gyakorlatilag egy neoliberális értékrend által vezérelve nem sikerült a szegények és a hátrányos helyzetűek szószólóivá válniuk. "A nemzeti konzervatív Orbán, valamint a parlamenti újonc szélsőjobboldali Jobbik populizmusa és sovinizmusa töltötte be ezt az érzelmi űrt" - hangoztatta a cikkíró. A szerző szerint "a hatalom és a hírnév megszállottjaként Orbán honfitársaival egyetértésben törekedni fog arra, hogy bravúros, emlékezetes teljesítményt nyújtson".
Az erős "magyarságról" szóló jelszavak mindebbe nem illenek bele, miként a nagy magyar kisebbségekkel rendelkező szomszédos országokkal szembeni, eddig mindennapos provokációk sem. Senkinek nem állhat érdekében ugyanis, hogy az európai uniós elnökséget határok menti nemzeti konfliktusok mérgezzék meg. "A pária szerep Magyarország és új vezetése számára mindenképp elviselhetetlen lenne" - fogalmazott a szerző. Michael Frank ezután azt boncolgatta, "vajon mi a helyzet azzal a törekvéssel, hogy belpolitikai téren totalitárius struktúrákat hozzanak létre". Orbán - mint írta - egyeduralkodó pártjában, a Fideszben és mostantól bizonyos mértékben Magyarországon is.
A tudósító ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az esedékes parlamenti és közigazgatási reformoknak nem kell szükségszerűen tekintélyelvű centralizmusba torkollniuk, habár nem kevés magyar tartós berendezkedésként üdvözölné az "erős kezet". Az az intenzív párbeszéd, amelyet Orbánnak az Európai Uniós soros elnökeként az európai partnerekkel folytatnia kell, őt magát és kormányát mérséklően befolyásolhatja - írta a szerző, aki szerint "Európának ebben a tekintetben konkrét feladata van. Ma még senki nem tudja ugyanis, hogy az egyedülálló hatalom a budapesti urakat jó vagy tévútra vezeti-e" - fogalmazott a cikkíró. http://www.sueddeutsche.de/ http://www.welt.de/
