Irán urándúsítás felé tett lépései még visszafordíthatók

Még visszafordíthatók azok a lépések, amelyeket Irán tett az engedélyezett szint feletti urándúsítás irányába - jelentette ki az Európai Unó kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

Irán urándúsítás felé tett lépései még visszafordíthatók

Federica Mogherini megismételte ugyanakkor, hogy ezek az intézkedések - amelyeket az EU sajnálattal vesz tudomásul - veszélyeztetik az iráni atomprogramról 2015-ben létrejött nemzetközi megállapodás jövőjét, ezért újfent arra szólította fel az iszlám köztársaságot, hogy hagyjon fel az egyezmény által tiltott tevékenységgel.
   
Mint mondta, a megállapodás részes aláírói szerint Irán tevékenysége még nem jelenti a megállapodás súlyos megsértését. Az urándúsítás szintje ugyanis még nem tér el jelentősen a megengedett határértéktől, ezért nem indokolt az egyezményben rögzített, úgynevezett vitarendezési mechanizmus megindítása - tette hozzá.
   
Tájékoztatása szerint a külügyminiszterek egyetértetek azzal, hogy Iránnak a régió és a globális biztonság érdekében nem szabad olyan tevékenységbe kezdenie, amely aláássa a nukleáris megállapodásban foglaltakat, vagy amely nem egyeztethető össze a nukleáris vonatkozású szankciók feloldását szabályozó közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) végrehajtásával. Az unió elkötelezett a megállapodás fenntartása mellett - tette hozzá.
   
Jeremy Hunt, brit külügyminiszter távozáskor adott nyilatkozatában elmondta, Iránnak még legalább egy évre van szüksége ahhoz, hogy atombombát fejlesszen. Még mindig van lehetőség arra, hogy a megállapodás életben maradjon - tette hozzá.
   
Josep Borell, spanyol külügyminiszter nyilatkozata szerint az unió számára alapvető az Iránnal fennálló nukleáris megállapodás, és mindent megtesz, hogy megőrizze azt. Az egyezményben foglaltakhoz képest, a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által is igazolt urándúsítás szintjében mutatkozó eltérés nem eléggé jelentős ahhoz, hogy kimondható legyen: Irán véglegesen felhagyott a megállapodás betartásával - közölte.
   
Federica Mogherini sajtótájékoztatóján elmondta azt is, a külügyi tanács nyilatkozatot elfogadott el Irakról, amelyben hangsúlyozta, hogy az EU támogatja Irak egységét, szuverenitását és területi integritását, továbbá annak fontosságát, hogy Irak felelősséget vállaljon az ország belső politikai és gazdasági reformfolyamataiért. A külügyminiszterek kijelentették, az unió továbbra is kiáll az iraki társadalom etnikai és vallási sokszínűségének megőrzése mellett - közölte.
   
A főképviselő a migrációról folytatott vitával kapcsolatban kifejtett véleménye szerint a tagállamok pozitívan álltak a kérdés hatékonyabb kezelésének szükségességéhez.
   
Kijelentette, az EU-nak javítania kell fellépésén egyebek mellett a migrációs intézkedéseket segítő, afrikai országoknak szánt finanszírozás fokozásával. Ez ugyanis már eddig is lehetővé tette az illegális bevándorlás számának csökkentését, sok ember életét megmentetve mind a sivatagban, mind pedig a tengeren. Tájékoztatása szerint arra kérte az uniós tagállamokat, hogy biztosítsanak további forrásokat a migráció kiinduló, illetve tranzitországaiban megkezdett programok folytatásához.
   
Az európai uniós tagországok külügyminiszterei az egynapos brüsszeli tanácskozáson a sürgős nemzetközi kérdések - a szudáni, az etiópiai és a venezuelai helyzet - megvitatása mellett megszorító intézkedéseket is elfogadtak Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett "illegális" próbafúrások miatt.
   
Az uniós külügyi tanács által bevezetett szankciók között szerepel több EU-török magas szintű tanácskozás, például a társulási tanács üléseinek, illetve a légi szállítási egyezményről szóló kétoldalú megállapodásokról szóló tárgyalások felfüggesztése, a Törökország mint uniós tagjelölt ország számára elkülönített finanszírozás csökkentése, és az Európai Beruházási Bank hiteleinek korlátozása.
    

A megosztott sziget, Ciprus környékén nemrégiben kezdődtek meg a török próbafúrások olaj- és földgázmezők után kutatva a csakis Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság engedélyével.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: