Jelentett a MOL - a downstream üzletág dobta meg az eredményt

A Mol Nyrt. 67,5 milliárd forint nettó eredményt ér el a harmadik negyedévben, 86 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az olajtársaság bevételei a harmadik negyedévben 1432,1 milliárd forintot értek el, ez 4 százalékos növekedés a tavalyi bázishoz képest - közölte a társaság szerdán a BÉT honlapján.

2012 harmadik negyedévében a speciális tételek nélküli EBITDA 188 Mrd forintot ért el, mely jelentős 33 százalékos javulás a bázis időszakhoz képest és duplája az előző negyedéves eredménynek. A növekvő eredmény nagyrészt a Downstream üzletág jobb teljesítményének köszönhető, amit a kiemelkedő termék-marginok, a magasabb értékesítési volumen és a készletátértékelési nyereség eredményezett. Az Upstream szegmens eredményei az előző negyedéves szint környékén alakultak. A csoport „tiszta” újrabeszerzési árakkal becsült EBITDAja 7 százalékkal, 153 Mrd Forintra nőtt a második negyedévhez képest.

 


Az Upstream üzletág speciális tételek nélküli EBITDA eredménye kis mértékben csökkent az előző negyedévhez képest az alacsonyabb horvát szénhidrogén-értékesítés miatt, melynek negatív hatását csak részben tudta ellensúlyozni a magasabb magyar földgáz-termelés. A Feldolgozás és Kereskedelem szegmens eredménye pozitívba fordult és a legjobb eredményt érte el 2008 második negyedéve óta (mind a jelentett, mind az újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA szinten). A jobb finomítói kapacitáskihasználásnak köszönhetően a szegmens ki tudta kihasználni a folyamatosan javuló finomítói margin-környezet pozitív hatásait. Ugyanakkor a Petrolkémiai szegmens vesztesége tovább nőtt a gyengébb integrált margin miatt. A Gáz Midstream üzletág 5 Mrd Forintos EBITDA javulása (speciális tételek nélkül) az INA gázkereskedő cégénél jelentkező kisebb veszteségnek köszönhető, mely egyrészt a szezonalitással, másrészt a gázár szabályozási környezetének mérsékelten kedvező változásával indokolható.

 

 

2012 első kilenc hónapjában a MOL EBITDA-ja speciális tételek nélkül 457 Mrd forintot ért el, mely 7 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. A visszaesés fő oka a szíriai bevételek elmaradása 2012-ben, amely 2011 azonos időszakában 75 Mrd forintot tett ki. Az eredményeket tovább rontotta az INA gázkereskedelmi üzletága (Prirodni Plin), mely jelentős veszteséget könyvelt el, különösen az év első felében, a horvát földgázárak befagyasztás miatt. Az Upstream üzletágban a fentieken túl jelentős negatív hatást gyakorolt az eredményre az alacsonyabb szénhidrogén-termelés, különösen a horvát offshore mezőkön, valamint a kedvezőtlen hazai földgázár-szabályozás. A Gáz Midstream 22 százalékos EBITDA csökkenését (speciális tételek nélkül) teljes egészében a Prirodni Plin okozta. Mindezeket csak részben ellensúlyozta a Downstream üzletág 8 százalékkal javuló teljesítménye. A kiváló margin-környezet a jobb finomítói termékkihozatal és a hatékonyságjavulás hatására a Feldolgozás és Kereskedelem üzletág több mint 50 százalékkal tudta növelni újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” eredményét. A MOL 356 Mrd forint működési cash-flowt realizált 2012 első kilenc hónapjában, mely 31 százalékkal magasabb az előző évinél. Ennek eredményeképpen a Csoport nettó eladósodottsági mutatója 24 százalékra csökkent a 2011. év végi 28 százalékos szintről.

 

Az Upstream szegmens speciális tételek nélküli EBITDA eredménye 10 százalékkal, 316 Mrd Ft-ra csökkent 2012. első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Az 5 százalékkal magasabb realizált szénhidrogénár és az erősebb USD pozitív hatásait több negatív tényező is ellensúlyozta. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Csoport nem realizált jövedelmet Szíriában tavaly október óta. Tovább rontotta a profitabilitást a lakossági célú földgáz árának magyarországi szabályozása. Emellett visszaesett a szénhidrogén-termelés szintje is, a mezők természetes csökkenése, az adriai offshore mezőkön tapasztalt vízbeáramlások illetve a kelet-közép európai régióban végrehajtott fenntartási munkálatok okozta kiesések miatt. A magyarországi termelés bányajáradéka 68 Mrd Ft volt.

 

A Downstream szegmens 134 Mrd Ft-os EBITDA eredményt ért el (speciális tételek nélkül) 2012 első három negyedévében, mely 8 százalékos javulás 2011. hasonló időszakához képest. Az eredményre a kedvezőbb átlagos crack spreadek illetve a magasabb motorüzemanyag-kihozatal voltak pozitív hatással. Ugyanakkor több külső tényezőnek is eredményrontó hatása volt, mint a szűkülő Brent-Urál különbözet illetve a termékek iránti nyomott kereslet, különösen a petrolkémiai szegmensben. Ezen felül az előző évinél jelentősebb karbantartási tevékenység is rontatta az eredményt. Mindezek ellenére a Feldolgozás és Kereskedelem üzletág újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” üzleti eredménye kiemelkedő, 56%-os javulást mutatott éves összehasonlításban.

 

Az üzleti eredmény az első kilenc hónapban 187,4 milliárd forint volt, 22 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.  A pénzügyi műveletek vesztesége 27,9 milliárd forintot tett ki, szemben a tavalyi 3,1 milliárddal. Az egy részvényre jutó eredmény kilenc hónap alapján 1615 forint az idén, a tavalyi 2106 forint után.  A Mol 356 milliárd forint működési cash-flowt realizált 2012 első kilenc hónapjában, mely 31 százalékkal magasabb az előző évinél. A csoport nettó eladósodottsági mutatója 24 százalékra csökkent a 2011. év végi 28 százalékos szintről. A nettó hitelállomány 716 milliárd forintra csökkent szeptember végére. A beruházások és befektetések értéke 2012 első kilenc hónapjában 165 milliárd volt, ez megegyezik a bázisidőszaki értékkel.


MOL részvény

 

Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta: "A 2012-es év harmadik negyedévének eredményei bizonyítják, hogy jó stratégiai irányt követünk a Downstream üzletágban és van jövője a komplex, megfelelően irányított finomítóknak. Mindemellett elkötelezettek vagyunk az új Downstream Programunk megvalósítása iránt, annak érdekében, hogy hasonlóan kiemelkedő profitabilitást biztosítsunk egy kevésbé kedvező külső környezetben is. A MOL szeptemberben sikeresen végrehajtotta első dollár alapú kötvénykibocsátást, mely lépéssel megnöveltük hitelportfoliónk átlagos lejárati idejét és tovább növeltük pénzügyi flexibilitásunkat."


Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás: