Londonban is törik a fejüket a görög válság megoldásán

Az Európai Valutaalap (EMF) létrehozása végtelenségbe nyúló, ráadásul az euróövezet szempontjából megalázó módja lenne Görögország és a hozzá hasonló súlyos közfinanszírozási helyzetbe került valutauniós országok megsegítésének, a Magyarországnak és több más kelet-európai országnak nyújtott uniós fizetésimérleg-támogatás kiterjesztése azonban járható útnak bizonyulhatna - áll a közelgő EU-csúcs előtt megjelent londoni elemzésekben. (MTI)

Az HSBC bankcsoport londoni elemzői hétfőn kiadott európai gazdasági helyzetértékelésükben úgy vélték: az EMF életre hívása annak beismerésével érne fel, hogy a jelenleg érvényes európai szerződésekkel nem sikerült rávenni az uniós tagállamokat saját pénzügyeik ellenőrzés alatt tartására. Mindemellett egy ilyen szervezet kialakítása - ha valaha is megtörténik - hosszú évekbe telne, mivel új uniós szerződésre lenne szükség ehhez, és "ismert Európa múltbeli teljesítménye az új szerződések elfogadásával kapcsolatban" - áll az elemzésben.

 

Az HSBC elemzői kiemelik, hogy a jelenlegi előírások alapján illegális lenne a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble által nemrégiben javasolt szankció, amely szerint ha valamely euróövezeti tagállam végképp alkalmatlannak bizonyul költségvetésének konszolidálására és versenyképességének helyreállítására, akkor végső megoldásként el kellene hagynia a pénzügyi uniót, EU-tagsága fenntartásának lehetőségével.

 

Schäuble ezt a lehetőséget a Financial Timesnak írt minapi cikkében vetetette fel, az EMF létrehozásához kapcsolandó, általa szükségesnek tartott szigorú szankciók lehetséges formái között. Ugyanerről a Lombard Street Research nevű vezető londoni gazdaságelemző cég legújabb értékelésében az áll: Schäuble cikkéből nem derül ki, hogy a német pénzügyminiszter ideiglenes jelleggel gondolta-e a krónikus költségvetési bajokkal küszködő tagországok kilépését a valutaunióból.

 

Ha nem, "az egy csapásra romba döntené azt a mítoszt", hogy az euróövezeti integráció egyirányú, "csak előre vezető" út. Ha viszont Schäuble javaslata ideiglenes kilépésre vonatkozik, az az euróövezetet egyszerű kötött árfolyamrendszerré degradálná, olyanná, mint például az ERM, amelyben - ha ritkán is - de előfordulhat, és elő is fordul árfolyam-kiigazítás.

 

Ez egyben jó eséllyel olyan helyzetet is intézményesítene, amelyben egyes országok csatlakoznak a valutaunióhoz, élvezik a gyors növekedés előnyeit a számukra alacsony kamatú pénzügypolitikai környezetben - a mindenkire egyforma kamatpolitika szükségszerűen túl alacsony kamatszintet jelent a felzárkózó peremországoknak -, majd miután a munkaköltségeik megemelkedtek, ezek az országok ideiglenesen kilépnek, és leértékelik saját valutájukat, hogy visszaszerezzék versenyképességüket - áll a Lombard Street Research legutóbbi londoni forgatókönyv-változataiban.

 

A ház szerint ez utóbbi forgatókönyv megvalósulása az euróövezet mint valutaunió alapgondolatát semmisítené meg, és ezért "senki nem gondolhatja komolyan". Más nagy londoni cégek már Schäuble cikkének megjelenése előtt valószínűtlennek nevezték a német pénzügyminiszter javaslatának kivitelezhetőségét. A Fitch Ratings hitelminősítő e hónap elején Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján a cég térségi igazgatója idézett az euróövezeti jegybank egy tavalyi belső munkairatából, amelyben az állt: ha valamely tagállam távozna az euróövezetből, akkor az EU-ban sem lehetne maradása.

 

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatértékelő és tanácsadó csoport új elemzése szerint Görögország megsegítésének egyik módja lehet az uniós tagországok középtávú fizetésimérleg-problémáinak kezelésére szolgáló keret hozzáférhetővé tétele az ebből jelenleg kizárt euróövezeti tagországok számára. A ház londoni elemzői kiemelik, hogy ezt új uniós szerződés nélkül, EU-tanácsi szabályozással meg lehet oldani, akár még az e héten esedékes uniós csúcs előtt.

 

Az Eurasia Group felidézi, hogy Görögország - euróövezeti tagsága előtt - maga is jutott már forrásokhoz e keretből, és csak európai tanácsi szintű volt az a döntés, hogy ebből a valutauniós országok ne részesülhessenek. Ha a hozzáférhetőséget kiterjesztenék az euróövezetre, azzal létrejöhetne a Görögország pénzügyi megsegítését lehetővé tévő mechanizmus - áll a cég elemzésében.

 

A ház felidézi, hogy azoknak a kelet-európai országoknak az esetében, amelyek megsegítésére ezt a fizetésimérleg-keretet 2008 óta aktivizálták, a finanszírozási csomagok összeállításában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is részt vett. Az Eurasia Group elemzői szerint ezzel a módszerrel lehetőség nyílna egy közös EU-IMF mechanizmus létrehozására az euróövezet részére is, elfogadhatóbbá téve az IMF részvételét az ettől idegenkedő euróövezeti tagállamok számára.

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás:

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
2025. 10. 19. 11:00
Megosztás:

Visszaélnek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nevével

Visszaélnek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti (NNGYK) Központ nevével – hívta fel a figyelmet a központ szombati közleményében.
2025. 10. 19. 10:00
Megosztás:

Solymár Károly Balázs : a Gondosóra nemzeti ügy

A Gondosóra nemzeti ügy, amelyben a szeretet, az odafigyelés és a technológia kéz a kézben jár, s amely megmutatja, hogy a digitalizáció nemcsak a fiatalok kiváltsága, hanem eszköz lehet az idősek biztonságához, méltóságához és önállóságához - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2025. 10. 19. 09:00
Megosztás: