Londoni pénzügyi kisokos – elő a bankkártyákkal!

London a magyar turisták egyik kedvelt célpontja, különösen igaz ez az olimpia idején. A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékokra számos magyar szurkoló utazik. Na de milyen költségekkel kell egy olimpiai út során számolnunk? Mennyi pénzt vigyünk magunkkal és milyen formában? Nézzük most a legfontosabb tudnivalókat!

Bár a fapados légitársaságokkal alapvetően olcsón juthatunk el a brit fővárosba, az olimpia idején ezek a jegyek is drágábbak, mint máskor. Ugyanez igaz a szállásra is, a játékok alatt az egyébként sem olcsó londoni szobaárak duplájával kell számolni. Ha időben gondolkodtunk, az olimpiai belépőket viszonylag kedvező áron be lehetett szerezni, de akik csak az idén májusi körben vásárolták meg jegyüket már csak a magasabb árúak közül válogathattak.

A repülőjegyen, a szálláson és az olimpiai belépőn túl azonban van még néhány költség, amivel érdemes kalkulálni. A legfontosabb dolog, amit tudni kell, hogy a brit főváros egyike Európa legdrágább városainak. Alapvetően minden drágább, mint itthon, tehát ne a hazai árakat vegyük alapnak. Az útra tehát érdemes félretenni némi költőpénzt.

 

„Dönthetünk a hagyományos készpénzes valutaváltás mellett, amely hazánkban még mindig a legnépszerűbb opció. Ez azonban, amellett, hogy költséges, nem is a legbiztonságosabb módja pénzünk kezelésének” – mondta Mészáros Tibor, a K&H Bank betéti és befektetési marketing főosztály igazgatója. „Ennél sokkal ésszerűbb opció bankkártyánk használata. Kevesen tudják, hogy a külföldi kártyás fizetésekkel pénzt spórolhatunk, hiszen ilyenkor a bank devizaárfolyamon váltja át az összeget, nem pedig az akár 2-3 százalékkal drágább valutaárfolyamon, mint a készpénzes váltók. Érdemes tehát csak minimális készpénzt magunkhoz venni, ami például lehetővé teszi, hogy a reptérről eljussunk a szállodába, fizetéseink további részét pedig kártyával intézni. Ráadásul a bankkártyával történő vásárlás külföldön is tranzakciódíj mentes.”

 

Londonban a legtöbb helyen elfogadják a bankkártyákat. Visa, MasterCard és Maestro kártyával szinte bárhol lehet fizetni. Ugyanakkor érdemes a bejáratnál feltüntetett kártyatípusokat megnézni, illetve érdeklődni a kártyahasználat díjmentességéről. „Az olimpia hivatalos partnere a VISA, így ez a kártya a legtöbb olimpiához kapcsolódó szolgáltatás esetén előnyt élvez. Tapasztalhatta ezt az is, aki az olimpiai belépőjét a hivatalos oldalról kártyával akarta megvásárolni, itt ugyanis csakis ilyen típusú kártyával tudott fizetni. Az olimpiai helyszínek közelében lévő ATM-ek pedig szintén csak VISA kártyákat fogadnak majd el” – mondta Mészáros Tibor. 

 

Mielőtt útra kelünk, érdemes utána nézni néhány dolognak, hogy bankkártyánkat biztosan zavartalanul használhassuk utunk során. „Egyrészt érdeklődjünk bankunknál, hogy kártyánk használható-e külföldi fizetéskor. Érdemes egy pillantást vetni a lejárati dátumra is, nehogy emiatt gyűljön meg a bajunk a külföldi fizetésekkel. És ne feledjük azt sem, hogy külföldön a kártyaletiltáshoz Magyarország előhívószámát is tárcsázni kell” – fűzte hozzá. „A bankkártyák előnye még az ezekhez tartozó biztosítás. A dombornyomott K&H lakossági bankkártyákhoz például betegség-, utazási-, baleset- és poggyász-biztosítás is kapcsolódik, utazásonként legfeljebb 30 napos időtartamra. Amennyiben az ügyfél számára ez nem elegendő, vagy családtagot is szeretne a biztosításba bevonni, önálló utasbiztosítással kiegészítheti ezt. Indulás előtt érdemes a kártyánkhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokról, így a biztosításokról is, érdeklődni bankunknál.”

 

Nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy különböző szolgáltatások – pl. szobafoglalás, autóbérlés – igénybevétele esetén akár nagyobb összeget is zárolhatnak a kártyánkon. Ilyen esetekben fontos, hogy legyen elegendő pénz a számlánkon, illetve, hogy felemeljük a kártyahasználati limitet, amennyiben szükséges.

 

„Bankkártyánk segítségével természetesen Londonban is tudunk készpénzt felvenni, ha szükségünk van rá, mindössze egy ATM-et vagy bankfiókot kell keresnünk. Fontos azonban tudni, hogy az elfogadóbankok minden esetben korlátozzák az idegen bankok által kibocsátott bankkártyák által ATM-ből vagy bankfiókban felvehető készpénz összegét. Így előfordulhat, hogy bár a limit összege és a számlán rendelkezésre álló egyenleg lehetővé teszi ugyan a készpénzfelvételt, az elfogadó bank mégis korlátozza lehetőségeinket. A készpénzfelvétel K&H lakossági betéti bankkártyával külföldön 1%+1558 forintba kerül” – mondta Mészáros Tibor.

 

Akik prémium kártyával rendelkeznek, számos extra szolgáltatást vehetnek igénybe olimpiai utazásuk során is. A MasterCard prémium ügyfelei például exkluzív környezetben várakozhatnak Ferihegyen és a Heathrow reptéren is a MasterCard Lounge várójában. „A K&H Visa üzleti arany bankkártya tulajdonosok bankkártyájuk elvesztése esetén 72 órán belül új bankkártyához juthatnak külföldön is és 24 órán belül tudnak felvenni készpénzt, 1000 USD összeghatárig” – fűzte hozzá.


Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás: