Gyász Venezuelában - Meghalt Hugo Chávez

A rákkal való kétéves küzdelem után meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök. Az 58 éves, a latin-amerikai baloldali, illetve függetlenségi mozgalmak jelképének tekintett államfő kedd délután bekövetkezett halála Kubától Bolíviáig az egész térséget megrázta, a Chávez fő ellenségének számító Egyesült Államok pedig reményét fejezte ki, hogy új időszak kezdődhet az amerikai-venezuelai kapcsolatokban.

Gyász Venezuelában - Meghalt Hugo Chávez

Chávez halálát Nicolás Maduro alelnök jelentette be a televízióban. A tavaly októberben harmadszorra is újraválasztott államfőt múlt év decemberében rákbetegsége miatt negyedszer műtötték meg Kubában, ahonnan február 18-án tért haza, és azóta egy katonai kórházban ápolták Caracasban. Egészségi állapota hétfőn gyors ütemben rosszabbodott, újabb légúti fertőzést kapott, és akut légzési nehézségekkel küszködött

 

 

Chávez 1999 óta volt hatalmon, és tavaly októberben választották újjá egy következő hatéves időszakra. Decemberi műtétjét követően azonban túl beteg volt ahhoz, hogy hazatérjen Kubából a hivatalos eskütételre

 

A venezuelai külügyminiszter kedd éjszaka ugyancsak televíziós nyilatkozatban közölte, hogy az elnököt pénteken temetik. Elias Jaua bejelentette azt is, hogy az országban Chávez emlékére egyhetes nemzeti gyászt rendeltek el, szünetel az oktatás is.

 

Jaua közölte azt is, hogy az országban 30 napon belül új választást rendeznek. Addig - mint mondotta - ideiglenesen Nicolás Maduro alelnök veszi át a hatalmat. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az alkotmány elírásainak megfelelően átmenetileg a parlament elnöke irányítja majd az országot. Caracasban bizonyosra veszik, hogy a kormánypárt jelöltje Nicolás Maduro lesz, míg vele szemben az ellenzék ismét a volt mirandai kormányzót, Henrique Caprilest indítja. A tavaly októberi elnökválasztáson Capriles meglehetősen súlyos vereséget szenvedett az akkor harmadszorra is újraválasztott Chávezzel szemben.

 

Chávez holttestét szerdától a caracasi katonai akadémián ravatalozzák fel. A ravatal mellett a pénteki temetésig állandó virrasztás lesz. A pénteki temetésre több latin-amerikai ország vezetőjét várják - közölte a külügyi tárca vezetője.

 

Előzőleg Nicolás Maduro alelnök a lakosságot nyugalomra szólította fel. Bejelentette, hogy utasítást adott a hadsereg és a rendőrség egységeinek mozgósítására "a béke szavatolása érdekében", azt azonban nem közölte, hogy milyen arányú mozgósításról van szó. Televíziós nyilatkozatában ugyancsak egységet, nyugalmat és megértést sürgetett Diego Molero védelmi miniszter is. Az alelnökhöz hasonlóan szintén azt hangoztatta, hogy a hadsereg megvédi az ország szuverenitását.

 

A venezuelai elnök halála kapcsán üzenetet intézett az ország lakosságához az amerikai elnök. Barack Obama hangoztatta, hogy az Egyesült Államok érdekelt a Venezuelával való jobb kapcsolatokban , illetve az új kormánnyal való konstruktív párbeszédben.

 

A kubai kormány Hugo Chávezt Fidel Castro "igaz fiának" nevezte. Szerdára virradóra közzétett hivatalos nyilatkozatában azt emelte ki, hogy Hugo Chávez "hűséges gyermekként" kísérte mindvégig Fidel Castrót, "a kubai forradalom atyját." Egyben bejelentette, hogy Kubában a venezuelai elnök emlékére háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.

 

A kubai kormány méltatta az ország egyik legszorosabb szövetségesének számított Chávezt, aki - mint fogalmazott - "érezte nehézségeinket és problémáinkat." Az állásfoglalás kiemelte azt is, hogy tizennégy évig tartó elnöksége idején Hugo Chávez Kubát mindig "nagylelkű támogatásban" részesítette.

 

A hivatalos közlemény utalt arra is, hogy Chávez nem csupán Fidel Castro "igaz fia" volt, de töretlen kapcsolatokat tartott fenn, megbonthatatlan barátságban volt Kuba jelenlegi vezetőjével, Raúl Castróval is.

 

Evo Morales bolíviai elnök - aki ugyancsak Chávez legszorosabb szövetségesei között volt - könnyezve tartott televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az elnök - mint fogalmazott - "örökké ösztönzőt jelent majd a szabadságért harcoló emberek számára. Morales egyhetes nemzeti gyászt rendelt el, míg Argentínában három napos gyászt hirdettek a venezuelai elnök emlékére.

 

Nicolás Maduro venezuelai alelnök egy hétfői nyilatkozatban azt állította, hogy az ország "történelmi ellenségei" okozták az államfő rákbetegségét, és közölte: ennek bebizonyítására tudományos bizottságot kérnek majd fel. Kijelentette azt is, hogy különleges intézkedéseket hoznak a szabotázscselekmények ellen, és hogy kiutasítottak egy amerikai katonai attasét, mert konspiratív tevékenységet folytatott a baloldali kormány gyengítésére.

 

Maduro szerint az általa meg nem nevezett ellenségek "terveket aktiváltak" az ország destabilizálására, arra, hogy "csapást mérjenek a venezuelai demokrácia működésére", és az utóbbi években kialakított baloldali rendszerre. Az amerikai külügyminisztérium a vádat a leghatározottabban visszautasította, és azt teljes mértékben abszurdnak nevezte. (MTI)


Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás: