Megtört a kezdeti lendület Európában
A pozitív európai nyitás a kedvező adatokat felvonultató vállalati eredmény beszámolóknak, illetve a pozitív amerikai nyitást előre jelző határidős indexeknek volt köszönhető. Az FTSE index későbbi csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult a benne nagy súlyozással szereplő British Airways részvényének gyengülése is. A BA ugyanis le- és felszállási jogokat (slot) lesz kénytelen feladni az Iberia és az American Airlines légitársasággal tervezett szövetsége miatt.
Az európai tőzsdék általános gyengülésében nagy szerepe volt a romló német fogyasztói bizalmi index közzétételének is: a novemberre szóló hangulatmutató 4,0 pontra csökkent az előző 4,2 pontról, a GfK piackutató szerint. Az elemzők javulásra, 4,5 pontra számítottak.
A londoni FTSE-100 index emelkedő nyitás után 0,43 százalékos nyereségnél is járt, majd negyed tizenegyre 0,14 százalékra csökkent a nyeresége. A frankfurti DAX-30 index szintén nyereséggel kezdett hétfőn, közel 1 százalékos pluszban is járt, majd negyed tizenegyre 0,38-ra csökkent a nyeresége. A CAC-40 Párizsban 0,65 százalékról 0,20 százalékra mérsékelte nyereségét.
Hétfőn délelőtt negyed tizenegykor a Brent kőolaj jegyzése hordónként 78,50 dollár környékén állt, a WTI olaj jegyzése pedig 79,98 dolláron. Mindkét jegyzés csökkent kissé az európai kereskedési szakasz kezdetéhez képest. Az olaj jegyzések alacsonyabban állnak az elmúlt heti éves csúcsokhoz képest is, a gazdasági fellendülés ütemével szemben támasztott kétségek miatt.
A dollár 1,5064-es árfolyamon 14 havi mélypontot ért el ismét az euróval szemben arra a hírre, hogy Kína növelni kívánja euró és jen tartalékait a dollár tartalékok kárára. Délelőtt tíz órakor a jegyzés 1,5037-en állt ismét. Elemzők szerint a dollár további gyengülésével szemben már erős ellenállást képeznek a politikai aggodalmak, a verbális intervenciók lehetőségei.