Mekkora lesz a világ népessége 2100-ban? - egy ábrán
2019. 07. 11. 23:30
(millió fő) ebből: Afrika, Ázsia, Észak-Amerika, Európa, Latin-Amerika és karibi-térség, Ausztrália/Óceánia (millió fő)
Folytatódik a BorsodChem zajvédelmi beruházásának harmadik üteme
A BorsodChem zajvédelmi intézkedési tervének második fázisa sikeresen lezárult, és ezzel egyidőben folytatódik a harmadik, befejező szakasz. A több millió eurós zajvédelmi beruházással a vállalat célja, hogy a telephely környezeti zajkibocsátása csökkenjen, illetve hogy az új üzemek létesítésénél már a tervezési szakaszban meg tudják előzni a zajterhelés növekedését. A BorsodChem Magyarországon az első ipari vállalkozás, ahol ilyen léptékű zajvédelmi programot hajtanak végre.
Vizsgálja a GVH az eMAG vállalkozástámogatási vállalásainak teljesítését
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja, hogy az eMAG vállalásának megfelelően támogatja-e a magyar vállalkozásokat – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Szakértők szerint ez a kriptovaluta árrobbanás előtt áll, mivel még a Shiba Inu és a Ripple tulajdonosai is belevásárolnak egy 700%-os árfolyam-emelkedés közepette
Jelenleg a vezető kriptovaluták, mint a Shiba Inu (SHIB) és a Ripple (XRP), volatilitást tapasztalnak – vagy csak minimális növekedést mutatnak, vagy csökkenő árfolyamgrafikonokat produkálnak. Például az XRP árfolyama körülbelül 1%-kal emelkedett, míg a SHIB értéke közel 30%-ot zuhant az elmúlt hónapban. Ennek ellenére néhány piaci elemző, például Shib Knight és Sjuul, továbbra is optimista, és merész előrejelzéseket tesz a SHIB és XRP árfolyamával kapcsolatban.
BÉT Részvényfutam idén is!
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány ismét meghirdeti ingyenes tőzsdejátékát, a BÉT Részvényfutamot, amely a 7-8. osztályos és középiskolás diákok, valamint tanáraik és szüleik számára kínál izgalmas tőkepiaci tanulási lehetőséget. A négyhetes online versenyre február 10-étől jelentkezhetnek az érdeklődők. A játékosok mélyebb betekintést nyerhetnek a tőzsdei világba, próbára tehetik befektetési ismereteiket, a legjobban teljesítő diákok és a legaktívabb tanárok pedig értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.
Új szintre lépett a régiós e-kereskedelem
A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalmát több mint 24 százalékkal növelte 2024-ben 2023-hoz képest, míg külföldi piacokkal együtt a növekedés elérte a 39,3%-ot. A Pepita.hu oldalán átlagosan 72 másodpercenként érkezett egy sikeres rendelés tavaly. Az online kifizetett vásárlások száma 47%-kal nőtt. Az 1 millió aktív felhasználót meghaladó közösségükre alapozva további növekedést prognosztizálnak mind hazai, mind nemzetközi szinten.
Több százmilliárd forintos ipari együttműködés Magyarország és Egyiptom között
Több százmilliárd forint értékű ipari együttműködés zajlik Magyarország és Egyiptom között azáltal, hogy a magyar vasúti járműgyártás az észak-afrikai országból kapta a valaha volt legnagyobb nemzetközi megrendelését, ami nagy iparfejlesztési lehetőség hazánk számára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kairóban.
Ezek a legmenőbb logózott céges reklámajándékok 2025-ben
Egy apró, de gondosan megválasztott ajándék gyakran többet mond minden szónál. Lehet ez egy szépen gravírozott toll, egy logózott kulcstartó, ha azonban valami igazán különlegeset szeretnél, ajándékozz egyedi céges logózott csokit ügyfeleidnek, partnereidnek, vagy munkatársaidnak.
Start Garancia: 860 milliárd forintnyi beruházást tettek lehetővé 2024-ben
Kiugró mértékben nőtt 2024-ben a Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya, a társaság az előző évhez képest megközelítően 40 százalékkal nagyobb, 430 milliárd forintnyi portfóliót kezelt a múlt év végén, így 640 milliárd forintnyi finanszírozás, 860 milliárd forint értékű beruházás megvalósulásához járult hozzá - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Az autóipar is ráfázhat az amerikai vámokra – figyelmeztet a Fitch
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a Mexikóval és Kanadával szemben tervezett, bár egyelőre elhalasztott pótlólagos importvámokat - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott helyzetértékelésében.