Miért veri a plafont az amerikai adósság?
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter május 17-én jelentette be, hogy az amerikai államadósság ismét elérte a kongresszus által korábban megállapított plafont - ezúttal a 14 294 milliárd dolláros szintet -, amelynek emelése nélkül a kormány hiteltörlesztési kötelezettségeinek megszegésére kényszerülhet.
Barack Obama elnök hétfő esti beszédében emlékeztetett rá, hogy mi vezetett idáig. Elmondta, hogy 2000-ben az amerikai költségvetés még nyereséggel zárt, ám az egymást követő kormányok a pénzt az államadósság törlesztése helyett adócsökkentések ellensúlyozására, két háború finanszírozására, majd a gazdasági válság idején bevezetett mentő- és ösztönző csomagokra költötték.
Geithner jelezte: augusztus 2-ig visszatartja a szövetségi nyugdíjalapokba történő befizetéseket, hogy addig is megmaradjon az állam hitelképessége, és sürgette a kongresszust, hogy az Egyesült Államok erkölcsi hitele érdekében - és "elkerülendő az állampolgárokat érintő katasztrofális következményeket" - ismét emelje meg az adósságplafont.
A helyzet a pénzügyminiszter vészjósló szóhasználata ellenére május közepén még nem volt olyan súlyos, mint amilyennek az első hallásra tűnhetett: a hitelezők továbbra is boldogan adtak volna kölcsönt Amerikának alacsony kamattal - ha vezetőinek rutinszerűen sikerült volna megállapodniuk a limit megemeléséről. A válságot tehát nem gazdasági, hanem politikai tényezők idézték elő, s a Washingtonban szemben álló felek - noha tisztában vannak az általuk játszott játék veszélyeivel -, még alig egy héttel a végső határidő lejárta előtt sem tudnak vagy akarnak megállapodni az adósságplafon emelésének módjáról.
Az adósságplafon szintjét a kongresszus szabja meg Amerikában, amelyet átlépve a szövetségi kormányzat elvileg törvényesen már nem vehet fel hitelt. Az első ilyen limitet, az állam finanszírozásának gördülékenyebbé tétele érdekében 1917-ben szabták meg, 11,5 milliárd dollárban. Korábban minden egyes állami hitelfelvételhez törvényhozási hozzájárulásra volt szükség. 1962 márciusa óta az adósságplafont 74 alkalommal emelték meg Amerikában, ebből tíz alkalommal 2001 után. Szakértők szerint a következő évtizedben hasonló lépésre legalább ennyiszer lehet szükség.
"Értsék meg, az adósságplafon emelése nem engedi meg, hogy a kongresszus több pénzt költsön el. Mindössze azzal a képességgel ruházza fel országunkat, hogy ki tudja fizetni a kongresszus által felhalmozott számlákat. A múltban az adósságplafon emelése rutineljárás volt. A kongresszus ezt az 50-es évek óta mindig jóváhagyta és minden elnök aláírta. Reagan elnök 18 alkalommal tett így. George W. Bush hétszer. És nekünk is ezt kellene tennünk augusztus 2-ig, mert más nem fogja kifizetni a számláinkat" - mondta a Fehér Házból sugárzott, kompromisszumot kérő, de a felelősséget egyértelműen a republikánusokra hárító legutóbbi beszédében az elnök. Nem akart hallani egy átmeneti, megoldásról sem, amiről pedig korábban tárgyalások folytak. Barack Obama és kormánya számára ugyanis az lenne a legjobb, ha a 2012-es elnökválasztás előtt már nem kellene visszatérni a problémára.
Válaszbeszédében az ellenérdekelt, az elnököt minél többször sarokba szorítani kívánó John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke kifejezte azt a meggyőződését, hogy a demokrata többségű szenátusnak azt a receptet kell megszavaznia, amit az ő pártja fog elfogadni az alsóházban és a törvényt az elnöknek is alá kell majd írnia. "Ha az elnök aláírja, a válságatmoszféra, amelyet maga teremtett, meg fog szűnni" - jelentette ki Boehner.
Hét nappal a határidő lejárta előtt úgy tűnik, hogy az ellenlábasok nem akarják sem a kormányt félrerántani, sem a fékre taposni. Pedig a hátralevő néhány rövid nap alatt már nemcsak a kompromisszumot kell kikovácsolni, hanem azt mindkét háznak egybecsengő törvénytervezetté kell formálnia, és az elnöknek alá kell írnia. Ellenkező esetben - történelme során először - az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, ami beláthatatlan következményekkel járhat az amerikai és a világgazdaságra nézve. (MTI)
