Miért veri a plafont az amerikai adósság?

Mint vakmerőségüket fitogtató, egymás felé robogó autóval közeledő fiatalok, úgy vetélkednek egymással a washingtoni politikusok az adósságplafon kérdésében: aki nem rántja félre a kormányt az augusztus 2-i, végső határidő előtt, az nyer. Csakhogy az ő esetükben a kockázatos presztízsjáték tétje nem a saját testi épségük, hanem az Egyesült Államok fizetőképessége.

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter május 17-én jelentette be, hogy az amerikai államadósság ismét elérte a kongresszus által korábban megállapított plafont - ezúttal a 14 294 milliárd dolláros szintet -, amelynek emelése nélkül a kormány hiteltörlesztési kötelezettségeinek megszegésére kényszerülhet.
    

Barack Obama elnök hétfő esti beszédében emlékeztetett rá, hogy mi vezetett idáig. Elmondta, hogy 2000-ben az amerikai költségvetés még nyereséggel zárt, ám az egymást követő kormányok a pénzt az államadósság törlesztése helyett adócsökkentések ellensúlyozására, két háború finanszírozására, majd a gazdasági válság idején bevezetett mentő- és ösztönző csomagokra költötték.
    

Geithner jelezte: augusztus 2-ig visszatartja a szövetségi nyugdíjalapokba történő befizetéseket, hogy addig is megmaradjon az állam hitelképessége, és sürgette a kongresszust, hogy az Egyesült Államok erkölcsi hitele érdekében - és "elkerülendő az állampolgárokat érintő katasztrofális következményeket" - ismét emelje meg az adósságplafont.
    

A helyzet a pénzügyminiszter vészjósló szóhasználata ellenére május közepén még nem volt olyan súlyos, mint amilyennek az első hallásra tűnhetett: a hitelezők továbbra is boldogan adtak volna kölcsönt Amerikának alacsony kamattal - ha vezetőinek rutinszerűen sikerült volna megállapodniuk a limit megemeléséről. A válságot tehát nem gazdasági, hanem politikai tényezők idézték elő, s a Washingtonban szemben álló felek - noha tisztában vannak az általuk játszott játék veszélyeivel -, még alig egy héttel a végső határidő lejárta előtt sem tudnak vagy akarnak megállapodni az adósságplafon emelésének módjáról.
    

Az adósságplafon szintjét a kongresszus szabja meg Amerikában, amelyet átlépve a szövetségi kormányzat elvileg törvényesen már nem vehet fel hitelt. Az első ilyen limitet, az állam finanszírozásának gördülékenyebbé tétele érdekében 1917-ben szabták meg, 11,5 milliárd dollárban. Korábban minden egyes állami hitelfelvételhez törvényhozási hozzájárulásra volt szükség. 1962 márciusa óta az adósságplafont 74 alkalommal emelték meg Amerikában, ebből tíz alkalommal 2001 után. Szakértők szerint a következő évtizedben hasonló lépésre legalább ennyiszer lehet szükség.
    

"Értsék meg, az adósságplafon emelése nem engedi meg, hogy a kongresszus több pénzt költsön el. Mindössze azzal a képességgel ruházza fel országunkat, hogy ki tudja fizetni a kongresszus által felhalmozott számlákat. A múltban az adósságplafon emelése rutineljárás volt. A kongresszus ezt az 50-es évek óta mindig jóváhagyta és minden elnök aláírta. Reagan elnök 18 alkalommal tett így. George W. Bush hétszer. És nekünk is ezt kellene tennünk augusztus 2-ig, mert más nem  fogja kifizetni a számláinkat" - mondta a Fehér Házból sugárzott, kompromisszumot kérő, de a felelősséget egyértelműen a republikánusokra hárító legutóbbi beszédében az elnök. Nem akart hallani egy átmeneti, megoldásról sem, amiről pedig korábban tárgyalások folytak. Barack Obama és kormánya számára ugyanis az lenne a legjobb, ha a 2012-es elnökválasztás előtt már nem kellene visszatérni a problémára.
    

Válaszbeszédében az ellenérdekelt, az elnököt minél többször sarokba szorítani kívánó John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke kifejezte azt a meggyőződését, hogy a demokrata többségű szenátusnak azt a receptet kell megszavaznia, amit az ő pártja fog elfogadni az alsóházban és a törvényt az elnöknek is alá kell majd írnia. "Ha az elnök aláírja, a válságatmoszféra, amelyet maga teremtett, meg fog szűnni" - jelentette ki Boehner.
    

Hét nappal a határidő lejárta előtt úgy tűnik, hogy az ellenlábasok nem akarják sem a kormányt félrerántani, sem a fékre taposni. Pedig a hátralevő néhány rövid nap alatt már nemcsak a kompromisszumot kell kikovácsolni, hanem azt mindkét háznak egybecsengő törvénytervezetté kell formálnia, és az elnöknek alá kell írnia. Ellenkező esetben - történelme során először - az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, ami beláthatatlan következményekkel járhat az amerikai és a világgazdaságra nézve. (MTI)


Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás: