Mit kell tudni az állami nyugdíjkötvényről?

Nagy versenyt támaszt a megtakarítási piaci szereplők számára a júniusban indult MÁP Plusz, a megtakarítási piac vezetők szerint csak úgy lehet felvenni a kesztyűt a papírral szemben, ha ennél vonzóbb terméket fejlesztenek, magyarán: jobb teljesítményt érnek el.

Mit kell tudni az állami nyugdíjkötvényről?

Merthogy az emberek fejébe nagyon úgy tűnik, beégett az 5%, mint kockázatmentes hozam, ezt már szinte minden befektetésnek tudnia kell hozni, ha versenyképes szeretne lenni. A Portfolio Öngondoskodás konferencia első szekciójában az ÁKK vezére kitért arra is, hogy a nyugdíjkötvény továbbra is porondon van, ennek feltételeit most dolgozzák ki és hamarosan már a piacon is elérhető lesz.


Kadocsa Péter
, az Aegon Alapkezelő elnök-vezérigazgatója a konferencia nyitóelőadásában a megtakarítási piacot érintő fontosabb témákról beszélt, elsősorban a lakossági állampapírokra, azon belül is a MÁP Pluszra fókuszálva:

Előadásában kitér arra, hogy a következő években jelentősebb mennyiségű lakossági állampapír jár le, ezek jelentős megújítási kockázatott jelenthetnek az államnak. Ehhez heti 60 milliárd forintos értékesítésre lesz szükség a jövőben is, kérdés, hogy fenntartható-e.

A következő két évben mintegy 3000 milliárd forintnyi szabad megtakarítás keletkezik a piacon, ebből következik, hogy ha nem tud a piac készpénzt bevonni, akkor a keletkező összes megtakarítást a szuperállampapír fogja beszívni. Mindemellett az ÁKK-nak arra is figyelnie kell, hogy nem lőjön túl a célján, mivel akkor nagyon drága lesz az államadósság finanszírozása.

Beszélt arról is, hogy az alapkezelő várakozásai szerint a GDP arányában mért kamatkiadások nőni fognak a következő 2-3 évben. Felvetette a kérdést, hogy megéri-e a devizás államadósság csökkentése érdekében ekkora erőfeszítést tenni, és emiatt drágább finanszírozást bevonni, mint amilyenek a lakossági állampapírok.

A pénzügyi tudatosság fejlődését mindenképp nehezíti, amikor a lakosság azzal találkozik, hogy kockázatvállalás nélkül is elérhető magas hozam. A MÁP Plusznak emellett tőkepiaci áldozata is van, a tőzsdei cégeknek is nehéz így felhívni magukra a figyelmet.

Mekkora állami nyugdíjra számíthatsz? Számold ki ITT!

Szerinte az alapkezelőknek a nem forintos megtakarítások piacán kell tudniuk érdemi hozamokat és teljesítményt felmutatni. Emellett a kockázatmentes portfólió kiegészítése lehet és kell legyen a cél a hosszú távú reálhozam érdekében.

Az előadást követő panelbeszélgetésben a megtakarítási piaci felsővezetők beszéltek az öngondoskodási piaci aktualitásokról:

Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezérigazgatója úgy véli, látszik a bérrobbanás a magyar megtakarítási piacon is, e nélkül a MÁP+ sem tudna ilyen jól teljesíteni. Az új állampapírral szemben kettős érzése van: nagyságrendileg 300 milliárdot szívott el a MÁP+ a befektetési alapoktól, de alapvetően pénzpiaci és likviditási alapokból ment ki a pénz – mondta. Másik oldalról viszont hosszú távon pozitívnak értékeli az új papír hatását, hiszen több pénzt von be a megtakarítási piacra, és ha ez a pénz már bekerült a rendszerbe, előbb utóbb más termékekben is keresheti a helyét, ez pedig a részvényeknek és befektetési alapoknak is jól jöhet. Úgy tűnik, beégett a magyar befektetők agyába az 5%, sokaknak már ez a kockázatmentes hozam és ennél csak jobb teljesítményt várnak el. Bízik abban, hogy tudnak olyan terméket előállítani, ami versenyképes lehet az új állampapírral. Ehhez várhatóan nagyobb kockázatvállalásra lesz szükség.

Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója beszélt arról, hogy a MÁP Plusz lényegében egy infláció feletti reálhozamot ad, ez pedig arra sarkallja a lakosságot, hogy megtakarítson. Így az állam célja az, hogy a lakossági megtakarítók számára továbbra is biztosítsák ezt a reálkamatot, főleg ebben a sok esetben negatív hozamkörnyezetben.

Folyamatosan elemzik az adatokat és tendenciákat, és ha szükséges, lépni fognak – mondta. A MÁP Plusz alapvetően egy olyan termék, ami zászlóshajó, egy jó alap arra, amire lehet építkezni. Azzal kapcsolatban, hogy miképpen tudná a MÁP+ hatékonyabban becsatornázni a készpénzt a piacról, azt mondta, hogy még folynak az ötletelések és folyamatosan értékelik az értékesítési adatokat. Kitért arra is, hogy dolgoznak a nyugdíjkötvényen, tehát jönni fog a termék. Fontos, hogy attraktív termék legyen, mint ahogy az is, hogy ösztönzők is legyenek benne, ami miatt többen, hamarabb elkezdhetnek öngondoskodni. A felfutó lombardhitelezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy az ÁKK folyamatosan figyeli a számokat, és bár még nincs elfogadott közös megoldás erre, de dolgoznak rajta az MNB-vel és a Pénzügyminisztériummal. A kibocsátó szándéka minden esetre az, hogy a tényleges megtakarításokkal rendelkező háztartások vegyék a MÁP Pluszt, így minden fajta lombardhitelhez hasonló hitelezési tevékenység nem szolgálja ezt a célt – tette hozzá.

Samu János, a Concorde Értékpapír vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy náluk speciális az ügyfélkör, nem feltétlenül a rendszeres megtakarítók az ügyfelek, hanem sokkal inkább új ügyfelek dominálnak. Ennek oka elsősorban a piacokon látható eszközár-robbanás, ilyen az emelkedő ingatlanár is, így sokan onnan inkább a tőkepiac felé fordulnak. Azt tapasztalják, hogy a magasabb megtakarítással rendelkezők érdeklődnek inkább a brókerpiaci termékek és szolgáltatások iránt. A privátbanki ügyfelekre mindig jellemző volt, hogy a vagyonuk egy részét kockázatmentes eszközökben tartják, ilyen szempontból a MÁP+ csak egyfajta cserét jelentett a kockázatmentes portfólión belül, valamennyire ennek aránya nőtt, de alapvetően nem forgatta fel a portfóliókat. Ugyanakkor tény, hogy a MÁP+ miatt a hozamelvárás is megemelkedett, de a kockázatosabb eszközökben is megmaradt a helyük a portfólión belül.

Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke egy bejelentéssel indított: ma indult el új üzletáguk, az ingatlan üzletág. Az elmúlt egy évben történt változást egy lehetőségként fogták fel, igyekeztek a hozzáállásban változtatni és piacot teremteni maguknak. A lakhatás, az öngondoskodás és a gyermekeinkről való gondoskodás volt a három hívószó, amin elindultak. Az ingatlan üzletág lényegében ingatlan közvetítést jelent, ebbe vágtak most bele. Ennek másik eleme a szolár panelek közvetítése. A piac nem változott, az állami támogatás megszűnésével nem lett az embereknek több pénze, így új lakás, új ház továbbra is csak öngondoskodással érhető el.

Kitért arra is, hogy a MÁP+-szal megjelent egy új szegmens, a pénzügyileg nem annyira tudatos, értékpapír-számlával korábban nem rendelkező megtakarító is. Tehát pozitív hatása az új terméknek, hogy új megtakarítókat vonz be a piacra. Elmondása szerint a MÁP Pluszt vásárlók nagyjából fele készpénzből, fele pedig számláról veszi az állampapírt.

Mikor leszel nyugdíjas? ITT kiszámolhatod!

Türelmetlen a piac, amikor arról van szó, hogy minél hamarabb becsatornázza a rendszerbe a készpénzállományt. Csoda lett volna, ha a MÁP+ megjelenésével hirtelen az összes készpénz átvándorol az új állampapírba, mivel itt társadalmi felfogásról, egyfajta szocializációról van szó  - hangzott el a Portfolio Öngondoskodás konferenciájának második panelbeszélgetésén. A résztvevők beszéltek arról is, hogy az ingatlanpiacra is hatással volt az új állampapír megjelenése, banki oldalról pedig elhangzott a kérés, hogy legyen kiszámíthatóbb a forgalmazói piac.

Dr. Borbély László András, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese szerint korábban több intézkedés és az alacsony kamatkörnyezet is a készpénz felé terelték a lakosságot, így nem meglepő, hogy ekkora állomány halmozódott fel.  Érdekes volt látni, hogy a júniust megelőző egy-két hónapban a befektetők kivártak a lakossági állampapír-vásárlással, ez látszódott a számokból, sokan a júniusi új papírra készültek.

Ralf Cymanek, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese nem érez bizonytalanságot, úgy látja, hogy kisbefektetői oldalról mindenkinek van egy olyan igénye, hogy megtakarításainak egy részét készpénzben tartja, másrészt van egy belépési küszöb az értékpapír-piacon, ami sokaknak visszatartó erő lehet (ilyen az értékpapír-számla nyitása vagy a MiFID-teszt kitöltése), éppen ezért nem meglepő, hogy még mindig sok készpénzt tart otthon a lakosság. A privátbanki szegmensben jelentős állomány épült fel az új állampapírból, de nem ez a portfólió döntő eleme. Kérésként fogalmazta meg azt, hogy legyen kiszámíthatóbb a mostani állampapír-forgalmazási és értékesítési rendszer, ehhez szükség lenne arra, hogy a forgalmazói szerződések se 3 évre, hanem sokkal hosszabb időtávra szóljanak, ezzel is közelítve a hosszabb távú öngondoskodás felé.

Doron Dymschiz, a Duna House Holding társ- vezérigazgatója az ingatlanpiaccal kapcsolatban kiemelte, hogy a tranzakciószám a kritikus adat, ez jelzi, hogy merre mennek majd árak. Bár még korai az értékelés, de úgy tűnik, hogy valamennyire az ingatlanpiacra is hatott a MÁP Plusz megjelenése, a befektetői aktivitás lassult a nyáron, az eddigi egy érdemi befektetés mellett (ingatlan) most már megjelent még egy.  Másik oldalról viszont ott van a babaváró hitel, amely ugyancsak erős keresletet hozhat majd az ingatlanpiacon.

Morafcsik László, a Fundamenta-Lakáskassza vezérigazgató-helyettese és az Igazgatóság tagja szerint türelmetlen a piac, amikor arról van szó, hogy minél hamarabb becsatornázza a rendszerbe a készpénzállományt. Szerinte csoda lett volna, ha a MÁP+ megjelenésével hirtelen az összes készpénz átvándorol az új állampapírba, mivel itt társadalmi felfogásról van szó. Kitért arra, hogy a Fundamenta szempontjából a szuperállampapír nem volt negatív hatású, hiszen egyrészről függő ügynökként be tudtak kapcsolódni az értékesítésbe, másrészt az ő termékeiknek alapvetően nem versenytársa.

Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetésekért felelős vezetője úgy véli, hogy optimális esetben a tőzsdei részvényeknek és a nyugdíjmegtakarításoknak sokkal nagyobb súlyt kellene képviselniük a lakosság portfólióján belül, mint amit jelenleg képviselnek. Ennek elérésében szerinte nagy szerepe lenne a pénzügyi tudatosság fejlesztésének, a Generalinál is azon dolgoznak, hogy ezt az edukációs vonalat fejlesszék. Szerinte a piacon a befektetési alapok azok, amelyek igazán nagy versenytársat tudnak jelenteni a MÁP Plusszal szemben, az egyre nagyobb népszerűségnek tematikus alapoknak ebben nagy szerepük lehet.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: